pityesz

Már a prostikat is hamisítják!

Nem is akárhol, hanem London híres vigalmi negyedében, a Sohóban.

Papagájok tanították meg beszélni

Egy amerikai tűzoltó elveszítette beszédképességét egy közlekedési baleset miatt.

Nevet vált egy város, hogy jobban szerepeljen a Google-ban

Kell ennél nagyobb bizonyíték az internet jelentőségére?

Valós veszély a Terminator?

Az amerikai haditengerészet kutatóközpontjának szakértői szerint komoly "Terminator-stílusú" veszély forrásai lehetnek a jövő háborúinak megvívásához fejlesztett, önállóan cselekvő katonai robotok.

A nyolcasikrek apja DNS tesztet akar

A kaliforniai nyolcasikrek édesanyjának, Nadya Sulemannak a volt barátja apasági teszttel akarja megállapítani, hogy az ikrek és a hat idősebb testvér tőle származnak-e.

Lebukott a reptéri kígyócsempész

Sydney repülőterén lebukott egy fiatal férfi, aki 44 - többnyire ritka és védett - kígyót és gyíkot próbált csomagjában kicsempészni Ausztráliából.

Idegen életformák a Földön

Az idegenek közöttünk élnek!

A szellentő programok háborúja

Valami bűzlik az iPhone piacon, annyira, hogy már bírósági ügy lett belőle.

Cáfol a Google: nem Atlantiszt találták meg

A szenzáció kevesebb mint egy nap után kipukkadt: a Google cáfolta annak a brit mérnöknek az elméletét, aki a Google Ocean képeit elemezve megtalálni vélte a legendás elsüllyedt civilizáció nyomait.

A nyolcasikrek anyukája palotát vásárol

A segélyen élő, egyedül álló, munkanélküli és immár összesen 14 gyermeket nevelő Nadya Suleman az amerikai sajtó nem kis megrökönyödésére komolyan tárgyal egy 1,24 millió dolláros kaliforniai kégli megvásárlásáról.

A világ leghosszabb fülszőrével dicsekedhet

A füléből kiálló pamacsok 25 centisek, ami abszolút világrekordnak számít, de eszébe sem jutna levágatni a borbéllyal.

Reptéri riadó egy punk banda neve miatt

A terrortámadástól tartó rendőrség egy időre lezárta a memphisi repülőteret, mert egy biciklire ragasztott öntapadó matricán meglátták egy floridai punk banda nevét.

Százmilliárd Földhöz hasonló bolygó a Tejútban?

Egy amerikai konferencián újabb elméletet ismertettek a világegyetemben található lakható bolygókról.

Videó siker a reptéri hiszti

A Hong Kong-i repülőtéren egy nő sikoltozott és a földhöz csapta magát, amikor kiderült, hogy lekéste a járatát.

Ritkán látott Beatles-képek

Londonban fotókiállítás nyílik a Beatles ritkán látott képeiből.

Megdöbbentő képek a nyolcasikrek anyjáról

Most először hoztak nyilvánosságra képeket a terhes Nadya Sulemanról.

A mikrobák az űrben utaztak?

Kevéssé ismert tény, hogy a Földbe évente féltucatnyi olyan kőzetdarab csapódik be, amely a Marsról származik: egy korábbi nagyobb becsapódás repítette ki a vörös bolygó felszínéről.

Zavarba ejtő Google képek

Az egyébként zseniális Google Maps Street View szolgáltatás időnként egészen zavarba ejtő képeket tesz közszemlére.

Hárommillió fontért kelt el a sufniban talált Bugatti

Dörzsölhetik a kezüket a különc newcastle-i orvos örökösei: a sufniban talált, csaknem 50 éve leparkolt Bugatti Type 57S Atalante sportkocsit több mint 3 millió fontért, azaz több mint egymilliárd forintét passzolták el egy árverésen.

Céges bankkártyával fizették a prostikat

A Wall Street-i bankárok, a nagyvállalati vezetők és gazdag ügyvédeik gyakran cégeik bankkártyájával fizették az óránként 2000 dolláros díjat a prostiknak - állítja az a nő, aki sokáig New York legnagyobb és legdrágább luxus prosti hálózatát vezette.

Lábbal pengeti a gitárt a sikeres zenész

A Big Toe (Nagylábujj) nevű banda frontembere, Mark Goffeney kifejezetten ügyes gitáros - pedig kezek nélkül született, a húrokat a lábujjaival pengeti.

Klingon karddal támadt a rabló

Colorado Springsben különös élményben lehetet része két bolt eladóinak.

Az internet miatt kevesebb a nemi erőszak?

Az Egyesült Államok számos körzetében a szexuális indíttatású bűncselekmények száma most a legalacsonyabb a fiatalkorúak között, amióta 1989-ben bevezették a részletes nyilvántartást.

Halhatatlan lényt találtak a tengerekben

Ez aztán a megdöbbentő felfedezés: egy medúza potenciálisan halhatatlan, mert szükség esetén vissza tud fiatalodni, mint Brad Pitt a Benjamin Button különös élete című filmben.

Valósággá vált a Jurassic park

Először sikerült életre kelteni egy kihalt állatfajt szövetmintából nyert DNS felhasználásával - valahogy úgy, mint a Jurassic park című filmben.

Olimpiai sport lesz a rúd-tánc?

Civil szervezetek lobbiznak annak érdekében, hogy a rúd-tánc - amit a nagyközönség egyelőre leginkább erotikus showk elmaradhatatlan elemeként ismer - bekerüljön a nyári olimpiai játékok műsorába.

Visszakövetelte az ajándék mell implantátumokat - késsel

Thomas Lee Rowley úgy gondolta, volt barátnőjének - most hogy már szakítottak - illene visszaszolgáltatni az általa fizetett mell implantátumokat.

Műalkotások Rubik kockákból

Az utcai művész, akit csak Invader néven ismer a művészvilág, Rubik kockákból forgatja és rakja ki műalkotásait, leggyakrabban híres festmények mozaik másolatait.

Szakadék felett billegett

Daniel Lyons biztosan alaposan megizzadt, mire megérkezett a segítség és kimentették a szakadék felett egy szikla peremén billegő kisbuszából.

Kirúgták az edzőt, mert nyert

Egy texasi középiskola szégyenletesnek tartja, hogy női kosárlabda csapata megsemmisítő, 100:0 arányú vereséget mért városi riválisára és bocsánatkérésre szólította fel az edzőt.