vikingman

Betöréssorozat Taktaharkányban – A szerencsi rendőrkapitány válaszol

Néhány nappal ezelőtt cikkünkben közöltük a taktaharkányi kereskedők véleményét a települést sújtó betörésekről.

Ígéretet kapott Miskolc a rendőri erősítésre

Több rendőrt, támogatást és a törvény felülvizsgálatát ígérte a rendészeti miniszter a miskolci polgármesternek és képviselőtársának hétfőn.

Tényfeltáró csoport indul Miskolcra a városi rendőrkapitány kijelentése miatt

A Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) tényfeltáró delegációt küld Miskolcra a városi rendőrkapitány vitatott nyilatkozata miatt.

Lopás is, rablás is - Borsodi esetek

Az elmúlt évben ismertté vált megyei bűncselekmények közel felét a Miskolci Rendőrkapitányság illetékességi területén követték el.

Draskovics: Pásztor Albert visszahelyezése nem volt megfutamodás

A főrendőr visszahelyezése a rendészeti miniszter szerint nem volt megfutamodás - egyebek mellett erről beszélt Draskovics a reggeli Krónikában, ahol azt is elmondta, miért ígért több rendőrt Miskolc utcáira.

Teljesen átalakul a debreceni Nagyerdő?

Valóban lebontják a Pallagi úton lévő két szórakozóhelyet?

Új erőmű épülhet Debrecenben

Az ország legjobb adottságú bioerőműve épülhetne meg Debrecenben, a Vértesi úti szeméttelep szomszédságában, ha az engedélyezéshez szükséges összes hatóság áldását adja rá.

Ki jár jól a tankönyvekkel?

Miért drágák a tankönyvek?

Újabb bevásárlóközpont épül Miskolcon

Újabb bevásárlóközpont épül Miskolcon, a Diósgyőri stadion mellett?

"Albert a király!" - "Draskovics meg mondjon le!"

Bár Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány leváltásának politikai döntése ellen tüntettek vasárnap Miskolcon, mégsem ő volt a rendezvény "főszereplője".

Győztünk! Győztünk?

Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány leváltásának majd visszahelyezésének története számos tanulság levonására alkalmas.

Utaspanaszok, MVK-s válaszok, plusz ombudsman

Miskolcon 2007-ben 88, a jegyellenőrök munkáját kifogásoló utasészrevétel érkezett, tettlegességig fajuló eset kettő volt, rendőrségi segítséget egy év alatt 1744 alkalommal vettek igénybe a jegyellenőrök.

Olcsóbban telefonálhatnak a kisvállalkozások

A kis- és középvállalkozások növekvő közterhekkel és egyre magasabb közüzemi számlákkal kénytelenek szembenézni.

Az online álláskeresés fortélyai!

Manapság már viszonylag ritka, hogy valaki postai úton adná fel pályázatát egy-egy állásra, a cégek szinte kivétel nélkül online hirdetik meg nyitott pozícióikat, és a jelentkezéseket is e-mailben, vagy a honlapokon keresztül várják.

Az e-mail kitalálja, kihez kell eljutnia

Az amerikai Stanford Egyetemen olyan email-rendszeren dolgoznak, amelyben az üzenet kitalálja, kinek is írták.

Kutyazsírból klónoztak kutyakölyköt

Egy koreai biotechnológiai cég csütörtökön bejelentette, hogy a világon elsőként zsírszöveti őssejtből klónozott kutyát.

Vécékefét dugtak a lány hüvelyébe Fábiánházán

Egy fiú őrködött, amíg a lányok vécékefét dugtak egy kis társuk hüvelyébe Fábiánházán.

"10 évesen feleségül vettem és le is feküdtünk"

Az ausztrál pap abban reménykedett, hogy a bíróság nem ítéli majd nemi erőszaknak azt, hogy lefeküdt a 10 éves lánnyal.

25 éves a Macintosh számítógép

Negyed évszázados az Apple amerikai számítógépgyártó cég Macintosh nevű számítógépe, amelyet 1984. január 24-én kezdtek el árulni.

Kitálalt az ex-férj: "Mary Zsuzsi elvert 150 millió forintot"

Klapka György nem érti volt feleségét, Mary Zsuzsit, akivel 24 évig voltak házasok, és aki Klapka úr állítása szerint hazugságokkal próbálja megsajnáltatni magát.

A pornó megváltoztatja a szexuális életet

A növekvő pornófogyasztás miatt átalakulóban vannak a szexualitással kapcsolatos képzetek, szokások és elvárások Németországban.

A gyanús taxis lehet az Ophélie-ügy kulcsa

Az már egészen biztos, hogy Ophélie nem vízbe veszett.

Nem kapnak kártérítést a hátrányosan megkülönböztetett roma diákok

Jogsértést igen, kártérítést nem állapított meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság az iskolájukban hátrányosan megkülönböztetett miskolci roma diákoknak.

Több gyerek is falazott az erőszak elkövetésekor?

„Legfontosabb dolgom a gyerekeim felnevelése és nyugalma, ezért részemről lezártnak tekintem az ügyet" – nyilatkozta annak a 9 éves kislánynak az anyja, akiről a Magyar Televízió péntek esti Híradójában azt közölte, hogy öt osztálytársa tavaly október végén megerőszakolta a szegedi Weöres Sándor Általános Iskolához...

Újabb hitelkeret az Uniótól

Magyarország 440 millió euró összegű gazdaságfejlesztési hitelkeretet kapott az Európai Beruházási Banktól (EIB) - jelentette be Veres János pénzügyminiszter és Philippe Maystadt, az EIB elnöke be hétfőn Budapesten, a megállapodás aláírásakor a Pénzügyminisztériumban.

Bamako: átkelés Afrikába

A Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja (DEKOM) öt fővel és két autóval biztosítja a szombaton elrajtolt Budapest–Bamako ralit.

Kirúgtak... Hogyan tovább?

Gyomorszorító érzés.

Félnek a debreceni Tesco biztonsági őrei?

Az a hír járja Debrecenben, hogy a Tesco áruház éjjel-nappali nyitvatartását kihasználva éjszakánként csoportosan mennek be randalírozók, akik lopni szándékoznak.

Barack Obama megismételte az elrontott elnöki esküt

Barack Obama amerikai elnök megismételte szerdán elnöki esküjét, amelyet az egy nappal korábbi hivatalos ünnepségen a legfelsőbb bíróság elnökének hibája miatt elrontott.

Sötéten látjuk a jövőt: a magyarok fele elégedetlen az életével

Az Európai Unió 27 tagországa között csak a bolgárok elégedetlenebbek az élettel, mint a magyarok, és a magyar lakosság alig harmadának van jó véleménye az Unióról.