A Magyar Narancs korábban arról írt, hogy Balogh Ákos cége kétszer is úgy nyerte el a józsefvárosi honlap megújítására és üzemeltetésére kiírt kamupályázatot, hogy a két másik indulót jól ismerte.

A Tumblren ezután szabadultak el az indulatok: "Szóval kedves Balogh Ákos, te ugyanaz a kategória vagy mint az összes többi kormányzati és önkormányzati korrupciót megvalósító bűnöző, maximum nem akkora szinten, viszont Simicska legalább nem áll ki pontifikálni arról hogy hol húzódik az erkölcsi mérce, meg nem tetteti függetlennek és újságírónak magát. A kurva anyádat." Ezt írta a Nulldisco néven futó felhasználó.

A Cink.hu azt írja, hogy az indulatok két ok miatt csaphattak magasra. Az egyik az, hogy Nulldiscót Balogh Ákos 2010. márciusában arra használta, hogy informatikai szakértőként írjon neki szakvéleményt a Mandinerre arról, hogy a valasztas.hu webooldalt a komcsik durván túlszámlázva újították meg 17 millió forintért. Miközben ő maga akkor már jó fél éve kapta a pénzeket a fideszes Józsefvárostól a saját haveri pályáztatásának következtében. Nulldiscóból a jelek szerint ironikus kacaj helyett durva káromkodást váltott ki ez a képmutatás.

Az anyázás másik oka az, hogy a Mandiner, a fiatal ás álfiatal online jobboldal legnagyobb webkikötője imád morális bíróként lecsapni a balos-liberális holdudvar mutyijaira.

Balogh Ákos válaszában ezt írta:"Az intellektuális kurvaanyázás mindig nagy hatással van rám, elgondolkodtat.

A WaybackMachine archívuma szerint 2009-ben, az átalakítást megelőzően ilyen volt a józsefvárosi oldal. Az új oldal felépítését mi terveztük meg, a szerződés emellett tartalmazta a dizájnt, a tartalomkezelő funkcióinak programozását, valamint a beüzemelést/betanítást, a végén pedig az önkormányzaté lett a forráskód további felhasználásának joga - ez került 2,35 millió forintba. Tudom, tudom, ügyes kezű középiskolás unokaöcséd a haverjával feleennyiért kétszer ilyen jót csinált volna.

A valasztas.hu publikus felületet ilyen volt 2006-ban, majd ilyen lett 2010-ben, a 17 milliós fejlesztés után. Meg lehet nézni a kifinomult arculati változásokat, a megannyi új funkciót."

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bretagne
Kedves Balog Ákos Gergely! Én nem az Ön édesanyját szidom, hanem egyenesen Önt.
Vendég volt a múltkor Havas Henrik műsorában, a Havas a páyán-ban. Akkor szóba került, hogy bajban van az ország. Erre Ön azt felelte, miért nem vették el a nyugdíjasok utazási bérletét, illetve nem kellene emelni a nyugdíjakat. Miért pont a nyugdíjasok jutnak Önnek eszébe, ha spórolni kell? Miért nem azt mondta, hogy a képviselők fizetését csökkentsék? Nekik inkább lenne miből.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
dömdödöm
ti már csak tudjátok hogy mi az a kamupályázat mert a az egész trafiktender kamutender volt ? sok száz bizonyíték van rá ? középületben kilóg a cigaretta a szátokból úgy hogy parázslik a vége !
bretagne
Kedves Balog Ákos Gergely! Én nem az Ön édesanyját szidom, hanem egyenesen Önt.
Vendég volt a múltkor Havas Henrik műsorában, a Havas a páyán-ban. Akkor szóba került, hogy bajban van az ország. Erre Ön azt felelte, miért nem vették el a nyugdíjasok utazási bérletét, illetve nem kellene emelni a nyugdíjakat. Miért pont a nyugdíjasok jutnak Önnek eszébe, ha spórolni kell? Miért nem azt mondta, hogy a képviselők fizetését csökkentsék? Nekik inkább lenne miből.
deviance
van egy pár ember akinek az édesanyján már túl vannak(szerintem van ahol a 6. generációt szidják)
Letenye Média
Sorry ! De Magyarországon ez mindennapi jelenség. És akkor mi van...
kukac50
Az egész Fidesz fel volt már sorolva,miért pont Ő lenne kivétel.
Aki a közéletben mozog azokat vannak akik szidnak.
Ne szívja mellre.
furfang
A Mandiner az egyik legjobb újság. Gyors, nem befolyásol már a címekkel is, a közélet minden irányából nagyon gyorsan közöl híreket. A tetszésnyilvánítást mindkét irányban lehetővé teszi, amit a lájkolással azonnal ki lehet fejezni, A hozzászólók szellemessége, színvonala, magasan az egyik legjobb a portálok közönsége közül. Az újság minden ellenkező híresztelés ellenére liberális. A Propeller közönsége azért gondolja, hogy jobboldali, mert nem mutat elfogultságot a ballib irányába mint pl. a Propeller, vagy a Hír 24, az Origo ahol már a címmekkel sugallják, hogy mennyire kormányellenes portálról van szó.Nem véletlen, hogy szinte csak balos hozzászólókkal, és azok sajátos stílusával találkozik az erre járó.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.