A „jómódú zsúrfiúk” miért ne beszélhetnének a szegénységről? Talán többet tudnak róla mondani, mint a jelenlegi kormányunk

Úgy tűnik, a kommentátoroknak megint sikerült leszűrniük a lényeget a legutóbbi tüntetésen elhangzott beszédekből: mivel a beszélők jórészt a középosztályból érkeztek, azt gondolják, hogy a rendszerkritikájuk rögtön értelmét is veszti. Pedig nem. (fotó:nol.hu) Két nappal az év első tüntetése után már kijelenthetjük, hogy a beszédeket kritikus füllel hallgató emlékezetében ez a pár mondat ragadt meg a leginkább: „Udvarhelyi Tessza vagyok, 34 éves kulturális antropológus. A 2. kerületben nőttem fel, jómódúnak számító családban. A doktori fokozatomat tanulmányi ösztöndíjjal New Yorkban szereztem (...)” Uj Péter és Turul_2k2 is utal az ominózus szövegrészletre, a NER főpolitológusának rajongói oldala (nem tudom, ezt GFG kreálta-e önmagának) pedig ki is mondta, mi zavarja benne leginkább: nem tartja jogosnak a kormány szegényellenes politikájának kritikáját, hiszen azt jómódú fiatalok fogalmazzák meg. Persze lehet sok mindenért kritizálni a szervezőket és a színpadon állókat (felróhatjuk, hogy túl sok volt a szónok, hosszan beszéltek, nem találtak ki eléggé jól skandálható szólamokat, meg még egy csomó minden mást, amit meg is írtak, akiknek az a dolguk, néha a pozitívumokat sem kifelejtve), de a családi hátterük a legkevésbé sem tartozik ezek közé. Ez a gondolkodás ugyanis nem csak hibás, de rettentően destruktív is: amolyan „kaparja ki mindenki a saját gesztenyéjét” mentalitást sugall, amely elvárja, hogy csak azért emeljünk szót, amit a saját bőrünkön érzünk. Udvarhelyi Tessza például fogja be a száját, hiszen van saját lakása, amit ráadásul az Orbán-kormánynak hála tudott megvenni – ő maga mondta. Abba meg bele se merünk gondolni, minek létezik egyáltalán Szociális ügyekért és Társadalmi felzárkózásért Felelős Államtitkárság, hiszen tudtunkkal azt sem a nélkülözők irányítják. Nyilván az Orbán-kormánynak az lenne a legkényelmesebb megoldás, ha mindenki csak a maga dolgával törődne, az egykulcsos adó, a rezsicsökkentés, meg egy csomó minden más ugyanis inkább az érdekérvényesítésre képes rétegeket részesíti előnyben, így azoknak semmi okuk panaszkodni. „vörös zászlók alatt” Fura, de Uj Péternél is ott van ez az innen nézve is jobb esetben naivnak tűnő gondolat, hogy törődjön mindenki a saját dolgával: a politikusok legyenek „normálisak”, a tüntetésszervezők pedig legyenek szívesek, oldják meg maguk a kormányváltást, hisz a vásárlóképes politikafogyasztó ezt várja tőlük. „A körülöttem álldogáló, kifejezetten jól öltözött, 25-55 éves, inkább középosztály középső-felső harmadába tartozó emberek sem tűntek úgy, mint akik arra vágynak, hogy vörös zászlók alatt vonuljanak az »egyenlőségen alapuló társadalomért«.” Klassz lenne, ha UP meg az 5000 lájkoló kis energiát fektetne még abba, hogy végiggondolja a dolgokat, aztán részletesebben elmondaná, milyen képviseletre vágyik, és az egyenlőség milyen formáit látja kívánatosnak. Mit kezdene pl. a 4 és fél millió magyarországi szegénnyel? Az egészből kinőhetne egy szociálisan érzékeny konzervatív formáció, vagy akár egy fiatalos és szexi liberális mozgalom is. Nem sajnálnánk le őket („ugyan, fiúk”), hanem vitatkoznánk az érveikkel, és biztosan nem menekülnénk zokogva Lázár János szoknyájához. A Város Mindenkié aktivistái (Csizi Zsolt és Udvarhelyi Tessza) lényegében csak annyit mondtak: nem lesz egészséges társadalom, ország és demokrácia errefelé, ha nem próbáljuk meg áthidalni a szegények milliói és a jobban boldogulók közötti szakadékot. Ez a gondolat kétségtelenül teljesen ellentétes a Lázár szoknyájára hímzettel, de nem is arról van benne szó, hogy a budai otthonok tulajdonosai cseréljenek helyett a kőbányai kunyhólakókkal, vagy hogy Csányi Sándor most azonnal ajánlja fel minden pénzét jótékony célra. Csupán arról, hogy ha a kényelmesen élők nem ismerik fel, hogy nekik is érdekük egy olyan politikai modellt előmozdítani, amelyben a leszakadók és nyomorgók képviselete minimum jobban érvényesül, akkor tényleg a mostani hatalom arroganciáját konzerválják. zsúrfiúk és zsúrlányok A jelenlegi felállásban a szegények legfeljebb duzzoghatnak, azt úgyse hallja senki. Maximum majd akkor, ha a gyerekeiket eltartani képtelen közmunkások végső elkeseredésükben megélezik a kaszáikat, majd az éhezők tömegének kíséretében elindulnak a Parlament felé. Abban viszont már biztosan nem lesz köszönet. De nem sokkal szebb akkor már, hogy vannak olyan „zsúrfiúk” és -lányok, akik ahelyett, hogy bankárnak állnának, és szabadidejükben a Bahamákon koktéloznának, inkább azzal foglalkoznak, hogyan lehetne igazságosabbá tenni a társadalmat? Ha nem ők, akkor mégis ki álljon ki a ténylegesen a megélhetésükért küzdő emberek társaságában a színpadra? És ki mondja majd ki azt, hogy „a különböző hátterű, helyzetű és gondolkodású emberek közötti áthidalhatatlan egyenlőtlenség egyáltalán nem szükségszerű”? BSimonKrisztián és Szekeres Ferenc