Vona Gábor pártelnök a Jobbik majálisán beszélt néppártosodásról, cigánykérdésről, halálbüntetésről. És van ötlete, miért ítéli el a rasszista képviselőit?

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verum
"Az emberi érzékenységről
Csodálatos az is, mennyire érzékenyek az emberek. Mint egy rózsa. Mint egy kankalin.
Oly végzetesen figyelnek minden szóra, mely hiúságukat sértheti, mint senki és semmi az élők világában. Egy hanglejtés is halálra tud sebezni egy embert, igen, már az is, ha éppen hallgatsz róla, mikor ő úgy várja, hogy dicsérjed, vagy helyeselj neki: örökké ellenségeddé változtat egy embert.
S ugyan ezek az emberek, akik félelmetesen finom hallással érzékelnek mindent, ami személyükre vonatkozik, akik a kézszorítás bensőségén, egy telefonbeszélgetés hanglejtésén is átérzik a személyük felé villanó véleményt vagy igazságot, ezek a mimózánál gyöngébb és érzékenyebb emberek gondtalanul követik a legotrombább aljasságokat, szemrebbenés nélkül kegyetlenkednek, közömbösen és néha jókedvűen is.
Az emberi léleknek ezt a rugalmasságát nem érdemes bírálni; csak tudni kell erről. S nem lepődni meg semmin, soha."
Márai Sándor 1943.
Anna Mária
Én is érzékeny vagyok. Ki nem állhatom a nácikat. Kéretik erre tekintettel lenni, Vona úr!
papa.49
Az ,,érzékenysége,, a szívlapátnál kezdődik, na röpülj arrébb lkoma...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.