A délelőtti órákban a legtöbb helyen feloszlik a köd, és naposra fordul az idő, ám néhol – főként északkeleten – tartósabban megmaradhat a köd, illetve a rétegfelhőzet.

Az ország északkeleti sarkát ködlepedő borítja majd, másutt teljesen erővel a kitör a tavasz.

Csapadék nem valószínű. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de a Dunántúlon megélénkül a déli szél – írják a meteorológiai szolgálat honlapján.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 20 fok között alakul, de a tartósabban borult, ködös északkeleti tájakon csak 9, 14 fokot mérhetnek. Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő.

Csütörtökre virradóan nagyobb területre kiterjedő köd az Északi-középhegység előterében alakult ki, de kisebb foltok másutt is képződtek. Ezek jórészt gyorsan feloszlanak, de az északkeleti részen lassabb javulás várható. Estétől ismét egyre nagyobb területen romlanak a látási viszonyok. A fagypont alatti területeken néhol gyenge ónos szitálás is előfordulhat.

A csütörtökre kiadott figyelmeztető előrejelzés szerint nagyobb területre kiterjedő köd az Északi-középhegység előterében alakult ki, de kisebb foltok másutt is képződtek. Ezek jórészt gyorsan feloszlanak, de az északkeleti részen lassabb javulás várható. Estétől ismét egyre nagyobb területen romlanak a látási viszonyok. A fagypont alatti területeken néhol gyenge ónos szitálás is előfordulhat.

(met.hu)

Címlapkép: pixabay.com

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.