Hidrotermikus robbanás történt a Yellowstone Nemzeti Parkban
Nem mindennapi látvány fogadta a látogatókat.
Tizenkét órán át hevert egy holttest a zsolnai panzió padlóján
Az orvos, akinek a vizsgálatokat kellett volna elvégeznie, szabadságon volt.
Vesztett a pszichiátriai társaság, győzött a szólásszabadság - Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért
A jogvédőknek adott igazat a spanyol legfelsőbb bíróság a pszichiátriai társasággal szemben egy négy éve húzódó, és a napokban zárult bírósági perben.
Csak két fogás közül lehet választani, evőeszköz sincs, mégis elképesztően népszerű az eldugott vendéglő a szomszédban
Fölösleges luxus az étlap, az asztalfoglalás működtetésére pedig nincs idejük.
Újabb részletek derültek ki Donald Trump merénylőjéről
Testkamerás felvételek láttak napvilágot.
Elon Musk szerint a „woke vírus” ölte meg a fiát
A milliárdos nagy esküt tett.
A merénylet miatt megváltoztatják Donald Trump kampányának helyszíneit
Beltéri gyűléseket tartanak inkább.
Megpróbált felszállni, majd kigyulladt és lezuhant egy repülőgép Nepálban
A pilóta kivételével minden utas, összesen tizennyolc ember meghalt.
Britek és japánok számára tiltotta meg a beutazást Oroszország
Újabb 15 brit és 13 japán állampolgár számára tiltotta meg a beutazást Oroszország – közölte kedden az orosz külügyminisztérium.
Csalókkal, szexuális ragadozókkal eddig is harcolt – Kamala Harris csúnyán beleszállt Trump-ba
Megtartotta első kampányülését Kamala Harris, a demokraták elsőszámú lehetséges elnökjelöltje. Nem kímélte Donald Trumpot beszédében, a csaló és szexuális ragadozó szó is elhangzott.
Az Adidas bocsánatot kért Bella Hadidtól, mert eltávolították egy jelentős reklámból
Az oka az izrael-palesztin konfliktus.
Drámai videón, ahogy egy bálna felborítt egy hajót New Hampshire-nél
A bálnatámadásról felvételt készítő testvérpár mentette meg a hajósokat.
Emmanuel Macron csak az olimpia után nevezi ki az új francia kormányt
Kerülné a felfordulásokat.
Elgázoltak egy 80 éves férfit, mert Trump-táblát helyezett el az udvarán
Beismerte tettét, aztán öngyilkos lett a 22 éves férfi.
A Tisza Párt soraiból kerültek ki az Európai Parlament szakbizottságainak magyar alelnökei
Megválasztották kedden az Európai Parlament szakbizottságainak elnökeit és alelnökeit, a magyar EP-képviselők közül a Tisza Párt három tagja kapott bizottsági
Joe Biden visszatér Washingtonba és szerdán nyilatkozatot tesz visszalépése körülményeiről
Negatív Joe Biden koronavírustesztje, és elmúltak tünetei – közölte az elnök orvosa kedden, ami után a Fehér Ház bejelentette, hogy
Volodimir Zelenszkij keresi a kapcsolatot, már számol Donald Trump győzelmével
Ez azonban a másik oldalon ronthatja Kijev pozícióit.
A német külügyminiszternek sincs jó véleménye Orbán Viktor békemissziójáról
Annalena Baerbock elfogadta Josep Borell meghívását a külügyminiszterek informális találkozójára.
Rejtélyes balesetben halt meg egy orosz kormányzó fia, egyesek már átokról beszélnek
Egyesek már átokról beszélnek.
Meglepő eredménye lett a Donald Trump és Kamala Harris támogatottságát mérő kutatásoknak
A szakértő szerint még bármi történhet.
Minden borul Amerikában: Kamala Harris leváltaná a legfontosabb tisztviselők egy részét
Az elnökjelölt hivatala is megerősítette a hírt.
Nagyobb sebességre kapcsolt az Egyesült Királyság, 2027-re készen akarnak állni a háborúra
A brit vezérkari főnök globális konfliktusra számít.
Késések után itt az újabb csapás a repülővel utazókra
Lezárták a szicíliai Catania repülőterét, amelyet hamueső temetett be az Etna vulkán kitörése miatt kedden.
Kamala Harris, a volt főállamügyész tárgyalótermi példákkal mutatta be, hogy ismeri a Trump-féléket
A jelenlegi alelnök minden valószínűség szerint a demokraták elnökjelöltje lesz és már ebben a minőségében tartotta meg első kampánybeszédét a wisconsini Milwaukeeban.
Már nem Franciaország a legnépszerűbb úti cél? Ez az ország taszítja le a trónról
Már erősen érik a helyzet: van egy európai úticél, amely 2040-re könnyedén megelőzheti a legnépszerűbbnek számító Franciaországot és megfoszthatja a leglátogatottabb turistacélpont címtől. Ez pedig – a Nuus cikke szerint – nem más, mint Spanyolország.
Több repülőgép sem tudott felszállni Horvátország legforgalmasabb repülőteréről
Még a jelző feliratok sem működtek.
Joe Biden televíziós nyilatkozatban magyarázza el, miért lépett vissza
Negatív lett az elnök koronavírustesztje és a tünetei is elmúltak már.
Képes lehet-e Kamala Harris megállítani a süllyedő hajót Trumppal szemben?
Az alelnök erősségei és gyengeségei.
Több mint nyolcvan éve a múlt vasárnap volt a legmelegebb nap a világon
Rekordmeleg az idei nyár Európában.
A brit kormány megszünteti a lakóuszály migránsszállásként való használatát
A szigetország spórolni akar a költségeken.