Az időutazás meglehetősen régóta foglalkoztatja az ember fantáziáját; az ír Samuel Madden által papírra vetett Memoirs of the Twentieth Century akár az első sci-fi regénynek is tekinthető, hiszen VI. György uralkodása idején, 1733-ban került kiadásra Oxfordban. Azonban attól még, hogy az idő, és annak múlása központi szerepet tölt be egy sztoriban, nem mindegyik időutazós történet. Vegyük például a bolygó hollandi történetét, amit echte klasszik időutazós történetnek gondolnak páran, pedig nem az. A sztori egy tizenhetedik századi tengerészlegenda Hendrik van der Decken kapitányról, illetve egy másik forrás szerint van Straaten kapitányról. Van der Decken az ördög hatására, van Straaten pedig önnön hitetlensége folytán a Jóreménység fokánál a viharba kormányozta a hajót Isten akaratának ellentmondva. Lényeg, a lényeg, hogy a feljegyzések szerint a bolygó hollandi közel négyszáz éve járja az óceánokat frászt hozva a hajósnépségre; az átok szerint az Ítélet napjáig. Nem, nem...
Timeline-surfing 1, avagy az időutazás diszkrét bája
Forrás:
galaktika.hu
Feltöltő: Rhewaa
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Akkora kiabálás volt a parlamentben, hogy Kövér László szólt közbe
- Sorban betegednek meg az emberek, mégsem áll le a mocskos biznisz
- EP-választás: meglepő, mit hozott ki az új közvélemény-kutatás
- Véletlenül elküldte a közmédia egy állampolgárnak, hogy nem akarnak válaszolni neki, amikor az EP-vitára kérde...
Itthon
- 2024. May 13., 18:34
Elszabadultak az indulatok a parlamentben, Kövér Lászlónak kellett beavatkozni – Így tett rendet a házelnök
Nagyvilág
- 2024. May 13., 18:48
Vészjósló: a COVID semmiség volt ahhoz képest, ami most következik
További ajánlatok
Nagyvilág
- 2024. May 13., 15:13
Kihalhatnak a szamarak, a kínaiak legújabb őrülete miatt – ezt főznek belőlük
Sport
- 2024. May 13., 15:13
Hűtőszekrénnyel a hátán futotta le ez a férfi a maratont – csúcsot döntött – videó
Itthon
- 2024. May 13., 12:45
Brutális összeg – Ennyit fizetünk zsebbe a szakiknak
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Nekem ,bejön!
Ki is az első?
Új hozzászólás