VV Szandikának is távoznia kell a villából!?

VV Szandika szexre csábított, kirabolt és bántalmazott társaival férfiakat!

Bréking! Hétfőn jelenti be a Vodafone az iPhone 4 forgalmazási dátumot

Azt a fülest kaptuk az exkluzív forrásunktól, hogy a Vodafone hétfőn jelenti be az első árusítási napot, de az árakat még nem közölhetik, mert az Apple előzetesen szerződésben minden időpontot rögzített.

Xbox 360 Slim megjelenés, előrendelés

Idén júliusban érkezik az Xbox 360 Slim, mely 250GB-os beépített HDD-vel, N-es Wi-Fi adapterrel, teljesen újragondolt kinézettel érkezik.

A húszezer forint alatti lopás is lopás

Orbán Viktor kedden úgy fogalmazott, hogy két héten belül érzékelhető vátozás lesz a közrendben.

Bejelentésre vár, aztán "betartat" a hivatal

Sem udvaron ruhát szárogatni, sem szellőztetni nem lehet a városban az állandó tüzelések miatt - panaszolta a minap a Lentiben élő Kovács Andrea, aki ez ügyben már csak a nyilvánosság erejében bízik.

Kevesebbet keresett az APEH, de sokan „bemószerolják” polgártársaikat

Bár 2009. első félévben 16,5 milliárd forinttal kevesebb folyt be az APEH kasszájába a Nyugat-Dunántúlon, a lakosság igencsak aktív volt: az elmúlt 6 hónapban 750 közérdekű bejelentést regisztráltak, s a büntető feljelentések száma is jelentősen nőtt a tavalyi hoz képest.

MAG – Vajon mi nő ki belőle, kóró vagy fa?

Az E3-on beharangozott Playstation 3 exkluzív MAG a jövő nagyjáték címének esélyese is lehet.

Mirror's Edge 2 – ugrálj falakon újra és újra

A tavaly megjelent Mirror's Edge egy teljesen új és merész játékstruktúrát kínált mindazoknak, akik kipróbálták ezt az alkotás.

Halló! Rendőrség? Autót loptam, ittasan vezettem, karamboloztam...

Előzékeny vétkessel akadt dolga a rendőrségnek Amerikában: az illető telefonált nekik, hogy karambolozott, az autót ráadásul úgy lopta, ittasan vezette.

Megszűnhet az alkalmi munkavállalói könyv

A minisztérium elkészítette az alkalmi munkavállalói (am) könyves foglalkoztatás szabályainak átalakítását, a tervek szerint megszüntetik az am-könyvet és a közteherjegyet, helyette elektronikus bejelentést vezetnek be, és szűkítik azt a munkáltatói kört, ahol ezt alkalmazni lehet.

„Olajra léptek” a tettesek, de hamar elkapták őket

Csütörtökön este a helyi benzinkútról tettek bejelentést a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, hogy ismeretlen személyek több mint 30.000 forint értékben motorolajat tulajdonítottak el.

Újabb bejelentésre készül a Nokia

Ismét felbukkant egy titokzatos Nokia oldal, de egyelőre nem tudni, hogy új telefon vagy új szolgáltatás érkezik-e.

Tevékenységek számlázása

Az utóbbi hónapokban rengeteget olvashattunk-hallhattunk a teáor számok körüli mizériáról, kötelezettségek, időpontok változtatásáról, tologatásáról.

Nintendo: új bejelentések hamarosan

A Nintendo nem túl kedvelt szokásához hűen idén sem fog részt venni a Tokyo Game Show-n, egy külön konferenciával azonban kárpótolni fogják majd rajongóikat.

Zsarufika - Mi a fontos?

Nem irigylem a rendőröket amikor hirtelen, rövid idő alatt kell döntést hozniuk, főleg ha élet-halál kérdés merül fel.

Hamis bejelentés nemi erőszakról Újfehértón

Egy 17 éves lány tett bejelentést a rendőrségre kedden éjszaka, hogy egy férfi ismerőse újfehértói lakásán fogva tartotta és megerőszakolta, csak barátai segítségével tudott kiszabadulni.