A Marshall-segély példájára Merkel-segélyt Görögországnak

Az EU vasárnapi csúcstalálkozóján, ahol hazánkat a világ második legkorruptabb vezetője, Orbán Viktor fogja képviselni, olyan bölcsességet kellene tanúsítania, amilyet tőle még véletlenül sem várunk el, de a francia elnöktől és, a német kancellártól annál inkább.

Tekintélyes közgazdászok nyílt levele Merkelnek Görögország mellett

A közgazdászok szerint Angela Merkel és a trojka azt követeli a görög kormánytól, hogy pisztolyt szegezzen a saját fejéhez és húzza is meg a ravaszt.

Olasz politikusoknak is megtetszett a görög példa

Beppe Grillo, az olaszországi 5 Csillag Mozgalom (M5S) vezetője szerint követni kell a görögöket, ezért az olaszoknak is vissza kellene térnie a lírához, ráadásul minden tagállamnak a saját pénzét kellene használnia.

Az egyetlen megoldás a görög-magyar valutaunió

Az ókori Ptolemaiosz nyomdokain a görögök megint a kör négyszögesítésével próbálkoznak. Esélyük nulla, amíg Ciprasz kormányfőnek nem sikerül a világban uralkodó axiómákat megdönteni.

Romboló hellén tanakodás

Noha a forint idén egészen jól tartotta magát, a görög válság újabb és újabb felvonásai, és a hazai kockázatok az utóbbi időben megrengették pozícióját.

A görög vírus továbbterjedésétől retteg Európa

Vezető európai politikusok kedden és szerdán minden alapot nélkülöző találgatásnak nevezték a görög „fertőzés” továbbterjedését Spanyolországra és Portugáliára, rámutatva a két helyzet közötti lényeges eltérésekre.

Ügyesen szorongat a görög kormány

Hónapokig készítette fel a társadalmat a megszorításokra a görög kormány, amely a kiadások csökkentése terén még most sem ment el a falig.