Felnőttképzési program indul több ezer hátrányos helyzetű embernek

A 2019/2020-as képzési évben 290 helyszínen több mint 4600 hátrányos helyzetű ember képzését kezdi el egy európai uniós program segítségével a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (TEF). A programban eddig már 349 képzés indult el vagy tart jelenleg is az ország tizennyolc megyéjében.

Nem kellenek iskolai érdemjegyek! – Pedagógus vagyok, változtatni akarok

Fontos megjegyezni, hogy elsősorban azon pedagógusok alkalmazzák sikerrel a szöveges, fejlesztő értékelést, akik az innováció jegyében tanítanak.

A nemzet lelke

Lassan nem marad rétege a magyarságnak, amely ne érezhetné magát hátrányos helyzetűnek.

Cigány orvosképzés: „ha nem sikerül, én haza sem mehetek”

Végre egy igazán jó kezdeményezés! Olyan téma, aminek lehet örülni, aminek üzenete van, ami előre mutat!

Nem kell az országnak a nemzetközi hírű iskola?

Kétségbeesett írásban jelentette be az Igazgyöngy Művészeti Iskola vezetője, hogy az intézmény sorsa „bevégeztetett”, az alapítványi fenntartású iskolák ellehetetlenítésének egyik áldozata lett.

Nem hagyják elkallódni az autista fiatalokat

Értelmi fogyatékos, többségükben árván nevelkedő, roma származású fiatalok hazánk egyik leghátrányosabb helyzetű vidékén.

Újra a cigányozásról

Érdekes, hogy elég sokan félreértelmezik a felháborodott többséget, az un "cigányozókat".