Karikó Katalin Merkely Bélától vette át a Semmelweis Budapest Award elismerést

Karikó Katalin Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, a Pennsylvaniai Egyetem kutatóprofesszora átvette a Semmelweis Budapest Award elismerést csütörtökön Budapesten.

Az MTA tiszteletbeli tagjává választották Karikó Katalint

Kedden az MTA zárt ülésén megválasztotta az intézmény új rendes, levelező, külső és tiszteleti tagjait.

A Karikó Katalin szappan-opera a covid-terror sötét manipulációiba

Karikó Katalint a magyarországi covid-kormány úgy állítja be, mintha ő találta volna fel a kísérleti, covid19-szérum  alapjául szolgáló  mRNS technológiát.

Történelmi nap lehet a mai, megkapta az első beteg a BioNTech rák elleni kísérleti vakcináját

a BioNTech társalapítója arról beszélt, hogy sikerült bizonyítaniuk az mRNS-vakcinákban rejlő lehetőségeket a koronavírus ellen, és ezzel szeretnék az immunrendszer erejét használni a rák és a fertőző betegségek ellen is. Kiemelte továbbá, hogy a rák is globális egészségügyi problémát jelent, talán még a jelenlegi...

Vágó István: Kálmánka úgy viselkedik, mint egy Kálmánka - És ennek az embernek a posztjaiért fizetnek tízmilliókat azok, akiknek ezekért a butaságokért semmi sem drága...

Néhány napja keringeni kezdett az interneten egy korábban megjelent könyvből kifényképezett fotó, amely alapján a magyar tudóst 1978-ban ügynöknek szervezte be a szocialista kémelhárítás.