Csúszik a Hagyó-féle büntetőper
Kecskemét – Egyelőre nem a tervek szerint halad a Hagyó-per kitűzése.
Üléseket gyártanak Kecskeméten
Az amerikai Johnson Controls vállalat autóülés-összeszerelő üzemet épített Kecskeméten, ahol a Mercedes-Benz B osztályú autóihoz készítik az üléseket; a jelenleg 130 főt foglalkoztató üzemben további 70 munkahely létesül a második...
Megnyitották a Mercedes-Benz kecskeméti gyárát
Megindult a termelés a Mercedes-Benz új kecskeméti személyautó-gyárában, és az itt készülő új B-osztály iránti kiemelt érdeklődés miatt a gyár dolgozóinak létszámát hamarosan háromezer főre növelik.
Árverésre kerül az első kecskeméti Mercedes
Bárki megszerezheti az első Kecskeméten készült Mercedest, a különleges B-osztály ugyanis árverésre kerül, a bevételt pedig jótékony célra fordítja a német márka.
Ma indul a Mercedes gyár
800 millió euróba került, 2500 embert foglalkoztat, kezdetben évi mintegy 100 ezer autó gurul majd...
Orbán szerint jó irányba mennek a dolgok, a Szolidaritás szerint nem
A német ipar Magyarország szövetségese, mert nem a piacunkat akarja megszerezni, hanem szüksége van a munkánkra – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Kecskeméten, a Knorr-Bremse haszongépjármű üzletágának beruházását bejelentő rendezvényen.
2012-ben sem lesz repülőnap Kecskeméten
Több forrásból, egyre biztosabb, hogy 2012-es esztendő során sem lesz nemzetközi szintű repülőnap a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison.
Kosárrangadó élőben: Kecskemét - Szolnok
A szomszédvár Szolnoki Olaj KK együttesét fogadja pénteken a Messzi István sportcsarnokban a Kecskeméti KSE kosárlabdacsapata 19 órától.
Kecskemét - Sopron kosármeccs élőben
Kecskemét - Sopron kosármeccs élőben
Oktatás és felújítás „életre tervezve“
2011. október 21-én, a Robert Bosch Kft. elektromos kéziszerszám üzletága több mint 1,2 millió forint értékű szerszámot adományozott a magyarországi SOS Gyermekfalunak Kecskeméten.
Kézilabda élő közvetítés: Kecskemét - Gyöngyös
Közel kéthetes pihenő után újra bajnoki találkozón lép pályára a Kecskeméti KSE férfi kézilabdacsapata.
Hőlégfúvó
Nem állandó tartózkodásra használt, illetve nem megfelelő infrastruktúrával rendelkező helyiségek folyamatos, illetve időszaki fűtésére az elektromos energiával működő hőlégfúvók a legalkalmasabbak.
Kosárlabda: Kecskemét - Nyíregyháza - élő közvetítés
A négy nagy csapatsportág közül utolsóként indul szombaton a honi kosárlabda-bajnokság, amelynek nyitófordulójában a Nyíregyháza csapatát fogadja a Kecskeméti KSE együttese.
Közös marketingkampányt indít a Regon
Erről a hétvégén tartott második találkozójukon döntöttek Kecskeméten - tájékoztatta a kilenc hírportált tömörítő Regon-csoport szombaton az MTI-t.
Kecskeméten már láthatták az első magyar Mercedest
A kecskeméti városházán látható az első helyben készült B-osztály, amely azonban soha nem kerül közúti forgalomba.
Nincs edzőkérdés Kecskeméten
Nincs edzőválság Kecskeméten: vasárnap Rózsa Pál, a KTE NB I-es labdarúgócsapatának többségi tulajdonosa megegyezett Tomislav Sivic vezetőedzővel arról, hogy a szakember továbbra is az együttes mellett dolgozik.
Önelégültség és elszabotált reformok
Bár Kecskemét valóban stratégiailag jó helyen van, az amerikai nagykövetség megítélése szerint a magyar döntéshozóknak lényegében érdemtelenül pottyant az ölébe 2008 júniusában a Daimler AG beruházása.
Nagyot kaszálnak a Mercedes és az Audi farvizén
A Mercedes kecskeméti és az Audi győri gyára mágnesként vonzza a különféle beszállítókat illetve a szolgáltató cégeket, s ez jótékonyan hat a helyi ipari és logosztikai ingatlanpiacra – erősítette meg a Cushman&Wakefield nemzetközi ingatlan tanácsadó mostani közép-európai felmérése.
Dumálunk vagy versenyzünk? - Drift GP Hungary
A DriftGP Hungary a hazai autósport történetében ismét valami újat alkot a gymkhana és a drift szakág országos bajnokságában.
Európa Liga - Továbbjutott a Medgyes, kiesett a Kecskemét
Az erdélyi alakulat éppen annyi gólt lőtt, amennyi kellett a kvalifikációhoz.
Stohl luxusbörtönbe vágyik!
Olyan helyre szeretne kerülni, ahonnan kijárhat dolgozni.
Élő közvetítés: Kecskemét - Balatonfüred
Korábban beszámoltunk róla, hogy a kecskeméti kézilabdázók csapatépítő paintballcsatával készültek a Balatonfüredi KC elleni play-off meccsre, így a harci kedvvel biztos nem lesz gond szombaton 17 órától a Messzi István Sportcsarnokban, a Balatonfüred elleni mérkőzésen.
Elmaradt a csoda Egerszegen: a Kecskemét jutott a kupadöntőbe
Ethan Huntnak sikerült a filmben a lehetetlen küldetés, az egerszegi focisták azonban ragaszkodtak a valósághoz, és bár több lehetőségük is akadt a gólszerzésre, be kellett érniük egy gól nélküli döntetlennel a kupavisszavágón.
Ma minden eldől: Körmend-Kecskemét - élő közvetítés
Négy meccsen van már túl a Körmend és a Kecskemét.
KTE-ZTE - ez alighanem eldőlt...
A Magyar Kupa-elődöntő 1. mérkőzésén már az első pillanattól fogva óriási különbség volt a két csapat között.
Magyar Kupa elődöntő: KTE-Ereco – ZTE FC – élő közvetítés
A Magyar Kupa keddi elődöntőjének első mérkőzésén a Kecskemét és a Zalaegerszeg labdarúgócsapata feszül egymásnak a Széktói Stadionban.
Magyar Kupa: KTE-Ereco – BFC Siófok – élő közvetítés
Szerdán a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a Siófok csapatát fogadja a Széktói Stadionban a KTE-Ereco együttese.
Élő közvetítés: Kecskemét - Pécs
Szombat 18 órától az újonc TM LINE PTE-Pécs együttesét fogadja a Pajor Pálinka Kecskemét, és bár a hazaiak számítanak a mérkőzés esélyesének, Avar György szakmai igazgató a találkozót megelőzően óvva intett mindenkit: mindig a kötelező győzelmek a legnehezebbek.
Szolnoki Olaj – Kecskeméti KSE – élő közvetítés
Ötpontos hátrányból vág neki a Szolnok elleni Magyar Kupa negyeddöntő második mérkőzésének a T.O.M Controll Kecskeméti KSE.
Garázdaság miatt ítélték el a volt alpolgármestert
Garázdaság vétségében bűnösnek találta és 180 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a Kecskeméti Városi Bíróság Sipos László fideszes kecskeméti önkormányzati képviselőt, volt alpolgármestert.