Kerkai Jenő, a kereszténydemokrácia szószólója

Kerkai Jenő korában az egyházi személyek politikai szerepvállalása nem ment ritkaságszámba, hiszen a püspökök tagjai voltak a felsőháznak, számos pap (például Közi Horváth József) pedig parlamenti képviselőként tevékenykedett.

Szijjártó Péter: Amikor igazán nehéz helyzet van, mindig a keresztény értékekhez kell viszonyulni

A külügyminiszter elmondta, hogy számára már a fidelitasos korában is fontos volt, hogy legyen egy szövetségük az IKSZ-szel, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetséggel, ugyanis „egy alapvetően vallásos, katolikus, mondhatni egyházias közegből” jön.