KSH: az egy évvel korábbihoz viszonyítva 7,2 százalékkal nőtt, az előző hónaphoz képest 3,8 százalékkal csökkent az építőipari termelése májusban

Az építőipari vállalkozások május végi szerződésállományának volumene 6,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 2,5, az egyéb építményekre vonatkozóké 9,3 százalékkal emelkedett.

Több mint húsz intézményhez telepített napelemrendszert a szegedi önkormányzat

A raktárbázis éves villamosenergia-számlája 6-7 millió, gázszámlája 12-13 millió forint.

Kétszázmillió forintból korszerűsítik az utakat Mezőhegyesen

A beruházás több mint egy kilométeren valósul meg, a munkálatokat jövő év január végéig kell befejezni.

Átadták a Miskolci Egyetem megújult Alkalmazott Földtudományi Kutatóintézetét

Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora elmondta, szeptemberben a 75. jubileumi tanév veszi kezdetét a campuson.

ÉKM: ütemterv szerint halad a kivitelezés az M4-es építésénél

A terelés végrehajtásához az engedélyező hatóság ideiglenes forgalomba helyezése szükséges, amelyre várhatóan június 10-én kerül sor.

Folytatódik az oktatási-nevelési intézmények korszerűsítése Nyíregyházán

A program harmincöt önkormányzati óvodát, kilenc önkormányzati bölcsődét, valamint a nyírszőlősi, a sóstóhegyi, a Bem József és a Göllesz Viktor általános iskolákat érinti, az előkészítő fázist követően várhatóan jövőre indulhat meg a kivitelezés - közölte Kovács Ferenc.

Több mint 400 millió forintból újult meg a művelődési központ Tótkomlóson

Az összegből az 1979-ben épült, az elmúlt 15 évben zárva lévő épületben kicserélték a nyílászárókat, elvégezték a falak és a födém szigetelését, lég- és szellőzéstechnikai berendezéseket telepítettek, részlegesen korszerűsítették a világítástechnikát.

Kétmilliárdos fejlesztés-sorozatot zárt le a salgótarjáni SVG-Hungary Gépgyár Zrt.

Thomas Romanowicz, az SVG stratégiai partnere, a világ legnagyobb alagútfúró gépeket gyártó, németországi székhelyű Herrenknech AG cég beszerzési vezetője az eseményen bejelentette: a jövőben az eddigieknél nagyobb és igényesebb, 10 tonnát meghaladó tömegű és 2755 milliméter átmérőjű termékük gyártásában is...

Duna menti településeken indulnak turisztikai fejlesztések Komárom-Esztergom vármegyében

Popovics György elmondta, hogy az érintett települések fejlesztései a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz európai uniós támogatásának felhasználásával valósulnak meg.

Felújították a zalaegerszegi sportlőteret

Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz) úgy vélekedett: a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy sportoló nemzetté váljon a magyar, a rendszeres testmozgás révén egészségesebben élünk, ritkábban betegszünk meg.

Átadták a megújult Véső úti Sportközpontot Szolnokon

A sportért felelős államtitkár beszélt a város neves sportolóiról, az eseményen jelen lévő B. Nagy Pál, olimpiai bajnok párbajtőrvívóról, Szolnok díszpolgáráról, akiről elnevezték a Véső úti sportcsarnokot, és Kanizsa Tivadarról, a Szolnoki Dózsa kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázójáról, aki szakmai vezetőként is...

Átadták a Csornai Járásbíróság felújított épületét

Beszélt arról is, hogy modern, kényelmes és egészséges munkakörülményeket nyújt az épület, ami 825 négyzetméteren biztosítja az időszerű és hatékony ítélkezés menetét.

Fejlesztések kezdődnek Martfűn

A csatornaszakaszok közvetlen vízgyűjtő területe (öblözete) 17,2 hektár, ezt az előző években felmerült belvízelvezetési problémák alapján jelölte ki az önkormányzat.

Befejeződött a murgai evangélikus templom felújítása

A rekonstrukcióra részben az evangélikus egyház, részben a Tolna Vármegyei Német Nemzetiségi Önkormányzat pályázott az alapkezelőnél.

Negyedmilliárd forintos közlekedésfejlesztés kezdődik Gyulán

A kivitelezési munkálatok megvalósításához szükséges anyagi fedezetet teljes mértékben az önkormányzat biztosítja, egyéb támogatás, illetve hitelfelvétel igénybevétele nélkül - hangsúlyozták.

Csaknem 1,9 milliárd forintos fejlesztés zárult le a zalaegerszegi Gébárti-tónál

A Gébárti-tó és környékének rekreációs, szabadidős használatát elősegítő infrastruktúra kialakítása elnevezésű TOP programból 400 millió forintot költöttek játszótér, sétány, csónakkölcsönző, csónaktároló és nyilvános illemhely kialakítására, valamint gyalogoshidak építésére. A pályázat második ütemében...

Gyorsabban, de jóval drágábban találhatunk szakembert idén

Markovich Béla ennek ellenére optimista, mert azok, akik úgy vélik, hogy az építőipar jó irányba halad, a javulás okaként az ágazat fejlődését (26%), így például a minőség iránti igény elterjedését említik, a kóklerek visszaszorulását (21%), a munkát megkönnyítő technológiai fejlődést (11%), valamint az állami...

Átfogó köztérfejlesztési program fejeződött be Pécsen

A belváros nyugati részén a közelmúltban fejeződött be az egykori Magasház helyén álló parkkal szomszédos Steinmetz kapitány tér átépítése.

Fejlesztette gyártástechnológiáját a nyírmeggyesi Parmen Konzervipari Zrt.

A vállalkozás információbiztonsági, adatvédelmi és kiberbiztonsági tanácsadást vett igénybe, valamint az ügyviteli munkák hatékonyságának javítása érdekében képzést is indított dolgozóinak.

Csaknem 8,6 milliárd forint európai uniós forrásból fejleszthetnek Bács-Kiskun vármegyében

Fülöpszálláson a faluház és sportcsarnok felújítására költhetnek, miközben egy központi autóbusz-megállóhelyet és egy buszfordulót is kialakítanak.

Megújult a kaposvári Dorottya-ház

Az egy évig nyitva tartó kiállítás műalkotásokon, fényképeken és egyebek mellett használati tárgyakon keresztül állít emléket az elesetteket példamutatóan segítő Árpád-házi Szent Erzsébetnek, a keresztény meggyőződése mellett maximálisan kiálló Mária királynőnek és a bátorságáról híres Zrínyi Ilonának.

ÉVOSZ: az idén megközelítőleg 15 ezer új lakás épülhet és 180 ezret újíthatnak fel

Az ÉVOSZ arra is felhívta a figyelmet, hogy 2022-2024 között a szakmából várhatóan nyugdíjba vonulók száma mintegy 20 ezerrel haladja meg az építőipari munkaerőpiacra belépőkét. Ezért bővülhet a külföldi vendégmunkások száma, ahol állápontjuk szerint a hangsúlyt a szakképzett munkaerőre kell helyezni, akikért már a...

A középkori és kora újkori Kecskemét egyik legrégibb temetőjére leltek a település belvárosában - építési hírek

A feltárt sírok közül kiemelkedett egy csecsemő temetkezési helye. A mellkastól lefelé megsemmisült kislány sírja magasan, a jelenlegi járószinttől mintegy 70 centiméter mélységben feküdt, szinte közvetlenül a templom szentélye mellett. Rövid élete ellenére fejére egy igen díszes, bronzspirállal kivarrt gyöngyös pártát...

Mintegy 2,5 milliárd forintnyi fejlesztés valósulhat meg Encsen

A fejlesztések között egyebek mellett önkormányzati lakások kialakítása, utak, járdás és parkolók kiépítése és felújítása, játszóterek létesítése, parkfejlesztések és intézményeket érintő felújítások szerepelnek.

Hankó Balázs: 2024 a fejlesztések éve a szakképzésben

Bicskén a Vajda János Technikum esetében 562 millió forintból kívül-belül megújul az iskolaépület, valamint egy 30 éve elhagyott tanműhely teljes rekonstrukciója is megvalósul, utóbbival a gépészeti szak visszavezetése is megkezdődik az intézményben. A szükséges eszközöket 246 millió forintból szerzik be.

Lezárult egy csaknem negyedmilliárd forintos beruházás Mezőkovácsházán

A Henrik majori bekötőút mintegy 860 méter hosszan, 4,2 méter szélességben, a 67. majori bekötőút pedig 2158 méteres szakaszon 3-4 méter szélességben kapott új aszfaltburkolatot.

Felújították Nyergesújfalu művelődési központját

Az intézmény fénykorát a 70-es években élte, majd 2011-ben állagromlás és a gazdaságtalan üzemeltetés miatt bezárták, később a tetőt felújították, így az épület szerkezetileg jó állapotban maradt fenn.

EKF - Polgármester: az évtized végére Veszprém Európa élmezőnyéhez kíván tartozni

A polgármester kitért arra: az idén 43,5 milliárd forintból gazdálkodik a város. Ennek 65,6 százalékát működésre, 34,4 százalékát beruházásra fordítják. Elmondta, hogy 6 százalékkal magasabb a bevétel és 12,4 százalékkal alacsonyabb a kiadás a tavalyinál. A város adóbevétele 12 milliárd forint az ott dolgozó...

Megújul Vértesszőlős központja

A falu a fejlesztéshez 450 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatást nyert el.

Mini bölcsőde jön létre Visegrádon

Nyolc férőhelyes mini bölcsődét alakítanak ki Visegrádon, a projekt tervezett befejezése jövő év március vége - tájékoztatta az Apróka Bölcsőde Nonprofit Kft. az MTI-t.