Bacskai

Az internetadó csak a vesztesek számát emelné

Lehet utálni az internetet.

Kövér: Brüsszel, Moszkva és a lassú, óvatos kihátrálás az EU-ból

Kövér László szerint a Tavares-féle európai baloldal a Kádár-rendszer baloldali ellenzéke lett volna.

Napi egymillió dollárt keres az Iszlám Állam illegális olajeladásból

Csak az illegális olajeladásból napi egymillió dolláros bevétele származik az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita szervezetnek az amerikai pénzügyminisztérium csütörtökön ismertetett becslése szerint.

Sok közalkalmazottat bocsájthat el a kormány

Elbocsátják a köztisztviselők és közalkalmazottak egy részét – jelentette be Lázár János.Szerinte ugyanis az ország nem bír el egymillió állami alkalmazottat.

Erőszak, csonkítás, prostitúció - országok, ahol a legrosszabb nőnek lenni

Vannak országok, ahol a nők kevesebbet keresnek, mint a férfiak.

Soros: Európának anyagiakkal is segítenie kell Ukrajnát

Európának anyagiakkal is segítenie kell Ukrajnát, mert ha az ország pénzügyileg összeomlik, annak messzemenő geopolitikai következményei lesznek - mondta Soros György csütörtökön Brüsszelben egy politikai elemző műhely rendezvényén.

Eltörölné a halálbüntetést és az életfigytiglant a pápa

Az egyházfő a halálbüntetés eltörlését szorgalmazta, legyen ez akár jogerős ítélet vagy bírósági tárgyalás és ítélet nélküli kivégzés.

Bianchi 18 napja élet és halál között: "Csoda, hogy nem halt meg egyből a baleset után..."

"Bianchi fiatal és tehetséges versenyző, mindig láttam, ahogy Felipe Massával töltötte az időt.

Az amerikai után jön a német kitiltás?

A Die Welt című német konzervatív lap a magyar állampolgárok elleni amerikai beutazási tilalomról közölt kommentárt csütörtöki számában.

A Nemzeti dalból internet adó elleni verset kreáltak!

Magyarország és a magyarok egyik legkedvesebb verse a Petőfi Sándor által írt Nemzeti dal!

Együtt-PM: Minden baj forrása a szabadság hiánya

Magyarország csak akkor lehet sikeres ország, ha felismeri, hogy minden baj forrása a szabadság hiánya – mondta Pataki Márton, az Együtt országos politikai tanácsának alelnöke csütörtökön az Együtt-PM budapesti, a Bem-szobornál tartott október 23-ai megemlékezésén.

Szerbiában közmunkát kell végezniük a munkaképes segélyezetteknek

Az eddigieknél jóval szigorúbb jogosultági elbírálásra számíthatnak Szerbiában a szociális segélyből élők, miután a belgrádi kormány úgy döntött, hogy közhasznú munkát kell végezniük a szociális segélyben részesülők közül a munkaképeseknek, illetve továbbképzéseken kell részt venniük.

Atomrészeg volt a repülőgéppel ütköző hókotrós

„Elvesztette tájékozódását", és nem hallotta a felé közelítő repülőgépet – ezt állította egy amatőr videofelvétel tanúsága szerint a repülőtéri hókotró gép vezetője, amely a Total olajipari cég vezetőjét szállító repülőgép moszkvai szerencsétlenségét okozta.

Életveszélyes lenne a HPV-oltás? Az orvosszakértők cáfolnak

Habár sikerült elérni, hogy a magyar lánygyermekek nagyjából 80 %-a megkapja a HPV elleni védőoltást, még mindig számos tévhit és rémhír terjeng a vakcináról.

Washington azt üzeni Budapestnek: „Szedd össze magad!”

Európa legnagyobb hírtelevíziója, az Euronews szerdai adásában foglalkozott a hat magyar személyt - a csatorna megfogalmazása szerint magas rangú tisztségviselőket - érintő amerikai beutazási tilalommal, amellyel kapcsolatban beszámolt Szijjártó Péter magyar külügyminiszter és Victoria Nuland európai és eurázsiai ügyekért...

Szaakasvili: Putyin Magyarországot is megkörnyékezte Ukrajna felosztásával

Miheil Szaakasvili is tudott a lengyel miniszterelnök és Vlagyimir Putyin között lezajlott 2008-as beszélgetésről, amelyben az orosz elnök Ukrajna felosztását javasolta.

Gyilkos gyerekek – a brutalitás nem ismer határokat

Korábban már megpróbáltunk utánajárni annak, hogy léteznek-e pszichopata gyerekek, ezúttal pedig bebizonyítjuk, hogy igenis vannak és közöttünk élnek.

A káosz uralja el a világot

Nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt mind irányítatlanabbá válik a világ.

Az ukránok 54%-a szerint más területeket is megszállhat Oroszország

Az ukránok több mint fele úgy véli, hogy Oroszország kiterjesztheti Ukrajna területi megszállását, vagyis a Krím, Donyecki és Luhanszki területeken kívül más régiókat is megszállhat.

Sárga lap Magyarországnak

A Die Welt diplomáciai botránynak minősíti, hogy az USA megtiltotta hat magyar állami tisztségviselő beutazását, mert az érintettek ellen korrupció gyanújával nyomozás folyik.

Akár Amerikában is bíróság elé állíthatják a kitiltott magyarokat

Legalábbis ezt javasolja a Transparency International Magyarország.

Az EU tiltja, Magyarország mégis megépítheti a Déli Ármalatot

Rogán Antal keddi módosító javaslat lehetővé teszi, hogy az EU-s tiltást és a nemzetközi egyeztetést megkerülve Magyarország belefogjon az orosz Déli Áramlat hazai szakaszának megépítésébe – írja az Index.

Messzire vezethetnek a korrupciós ügy szálai

Az amerikaiak már korábban tudtak a most szankcionált korrupciós ügyekről, de csak akkor jöttek elő vele, amikor már lezajlottak a választások – állítja Horváth András, a NAV-botrányt kirobbantó közérdekű bejelentő.

A magyar kormány szerint az oroszok destabilizálták Ukrajnát

A magyar kormány meglepő módot talált arra, hogy állást foglaljon az ukrán-orosz konfliktusban.

Szijjártó Péter: Nem fogadjuk el, ha megkérdőjelezik Magyarország demokratikusságát

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter Washingtonban tárgyalt Victoria Nuland európai és eurázsiai ügyekért felelős amerikai államtitkár-helyettessel, de nem tudott meg részleteket a kitiltási ügyben.

Vége az ingyenes pálinkafőzésnek

A jövő évi adócsomag részeként módosulhat az otthoni pálinkafőzés szabályozása is: már csak 50 liter párlat készíthető magánfőzésként, a kapcsolódó kedvezmények pedig csak gyümölcstermesztő magánszemélyekre vonatkoznak majd.

Heteken belül kész az ebola ellenszere

Eddig 4500 emberrel végzett a február óta Nyugat-Afrikában pusztító vírus, de az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) szerint januárra elkészül a betegség elleni vakcina – írja a BBC.

Fidesz: Kibújt a szög a zsákból

Az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának fideszes elnöke szerint míg korábban a baloldal elrejtette arcát az EP baloldali pártjai mögé, addig most már „Gyurcsány Ferenc DK-elnök képviselői a támadáshoz a nevüket is adják”. Hörcsik Richárd szerint a keddi strasbourgi plenáris vita és a hétfői közmeghallgatás újabb...

Megölte és megcsonkította a kisfiát, amiért bepisilt

Kegyetlenül végzett a 9 éves gyerekkel a begőzölt apa, aki szerint a feleségét terheli a felelősség.

Bukarestben gyűlöletet szítanak

Az állam elnöke kihirdette azt a törvényt, mely Románia nemzeti ünnepe alkalmából kötelezővé teszi rendezvények szervezését, a városokban pedig egy főútvonal 1918. December 1-jéről történő elnevezését a helyi közigazgatási szervek számára.