A Nézőpont Intézet vezetője, Orbán egyik legszorgalmasabb ülepnyalója.
Ő nem sajnálja az időt, az energiát, hogy az Orbán-rezsim egyik legalázatosabb, legnevetségesebb és legszánalmasabb mamelukjaként működjön.
Fasza gyerek ez az Ágoston. Az a típusú óvodás lehetett, akit mindenki arrébb lökött a játszótéren a csúszdánál, még a lányok is, főleg ők, és afféle kisiskolás, aki a napköziben egyik focicsapatba sem fért be, még cserének sem.
Aki feltehetően már idejekorán rengeteg pofont kaphatott az élettől, ezért stréber lett, a kezével a dolgozatát eltakaró eminens tanuló, akit csak a saját szülei és a tanárai dicsértek..."
Nyílt levelet írt Farkas Zoltán, Deák Dániel volt osztályfőnöke a kormánypárti propagandistának, amiben számonkéri egykori tanítványát, amiért az „sikertelen baloldali tüntetésnek” nevezte diákok és a tanárok pénteki, több ezer fős demonstrációját – írja a Hvg. Az egykori osztályfőnök azt írja: szégyelli, amiért hat év alatt nem tudta Deák Dánielnek megtanítani: mindig hitelesnek kell lenni és mindig igazat kell mondani.
A húgyagyúakat ez nem érdekli, vagy nem értik, miről van szó.
Elég nekik a napidíj a békemenetre, egy kis ingyen buszozás, városnézés, hisz enélkül soha nem jutottak volna el a fővárosba...
fideszes voltam, tudom, mi az a Kubatov-lista.
De egyre rosszabbul működött az évek során, mert még onnan is elzavartak bennünket, akik hithű fideszesek voltak...
A fidesznél nagyon nagy az aggodalom. Kapkodnak ide-oda-szét-össze-vissza.
Ebből nem fognak jól kijönni.
Magyar Péternek a követői milliónyian vannak már, mind a TISZA pártra fognak szavazni.
Tehát kistehén, nagytehén, közepestehén pápá...
Magyar Péteren kívül senki nem támogatja a népszavazás kezdeményezést, ami az életvégi döntés ügyét illeti.
A Nézőpont Intézet vezetője, Orbán egyik legszorgalmasabb ülepnyalója.
Ő nem sajnálja az időt, az energiát, hogy az Orbán-rezsim egyik legalázatosabb, legnevetségesebb és legszánalmasabb mamelukjaként működjön.
Fasza gyerek ez az Ágoston. Az a típusú óvodás lehetett, akit mindenki arrébb lökött a játszótéren a csúszdánál, még a lányok is, főleg ők, és afféle kisiskolás, aki a napköziben egyik focicsapatba sem fért be, még cserének sem.
Aki feltehetően már idejekorán rengeteg pofont kaphatott az élettől, ezért stréber lett, a kezével a dolgozatát eltakaró eminens tanuló, akit csak a saját szülei és a tanárai dicsértek..."
Érdemes elolvasni a kis mrázt...
Nyílt levelet írt Farkas Zoltán, Deák Dániel volt osztályfőnöke a kormánypárti propagandistának, amiben számonkéri egykori tanítványát, amiért az „sikertelen baloldali tüntetésnek” nevezte diákok és a tanárok pénteki, több ezer fős demonstrációját – írja a Hvg. Az egykori osztályfőnök azt írja: szégyelli, amiért hat év alatt nem tudta Deák Dánielnek megtanítani: mindig hitelesnek kell lenni és mindig igazat kell mondani.
Elég nekik a napidíj a békemenetre, egy kis ingyen buszozás, városnézés, hisz enélkül soha nem jutottak volna el a fővárosba...
De egyre rosszabbul működött az évek során, mert még onnan is elzavartak bennünket, akik hithű fideszesek voltak...
Ezzel aztán nem fog nyerni a fidesz, sőt!!!
Ebből nem fognak jól kijönni.
Magyar Péternek a követői milliónyian vannak már, mind a TISZA pártra fognak szavazni.
Tehát kistehén, nagytehén, közepestehén pápá...
Újjászületett a csávó...
Tiéd a voksunk.
Hajrá TISZA Párt !!!
Másnak a gyereke meg nem érdekel benneteket!
Van M.országon nagyon sok újgazdag tőkés, nekik egy-két milliót kipengetni gyerekjáték lenne...
Na, most mutassátok meg, van-e vér a farkatokban, gazdagok !!!
Nép által megválasztott köz.elnök is lehet "problémás", hát még az uralkodópárt által kinevezett !!!
vitatkoztak a vendéglátóhelyek, hogy melyikbe menjen be Péter, mert nagy büszkeség, ha Magyarország soron következő
miniszterelnöke náluk időzik a magyar emberekkel. Tehát nem kell a duma, semmi nem történt Tatabányán, mert ott voltunk...
És te hol voltál SZőrnagy? Gézával, vagy a Kistehénnel múlattad az időt?