HabosTünde

12 szokás, ami miatt egy kapcsolat nem lesz hosszú életű! 1. rész

Túl vagytok az első randin. Szerinted minden szuperül sikerült, ráadásul meg vagy róla győződve, hogy összeillenétek, mert nagyon jó partinak számítasz. De valamiért mégsem alakul úgy a folytatás, mint amire számítottál.

Tényleg vár valahol mindenkire egy lelki társ?

A lelki társ eszméje talán egyidős az emberiséggel. A mögötte húzódó gondolat egyszerű: mindenkinek létezik egy párja, akivel kölcsönösen kiegészítik egymást.

Hogyan ne legyél egy plátói szerelem megszállottja?

Amikor nagyon odavagy valakiért, és ő esetleg még a létezésedről sem igazán tud, akkor kifejezetten nehéz ügy kiverni az illetőt a fejedből. Holott ez a fajta „megszállott” rajongás még egészségtelen is lehet számodra, hiszen érzelmileg tönkretesz, és emellett akár olyan viselkedést vált ki belőled, hogy még Te sem fogsz...

A 4 leggyakoribb párkapcsolati tévhit

Mi nők gyakran egy álomvilágban élünk azzal kapcsolatban, hogy milyen valójában egy boldog párkapcsolat. Sajnos így fordulhat elő, hogy számtalan tévhit él bennünk, amely veszélyeztetheti akár az aktuális kapcsolatunkat is.

Egyedül vagy párban? Tényleg kínos kísérő nélkül megjelenni egy esküvőn?

Úgy alakult, hogy hivatalos vagy egy közeli barátod, vagy családtagod esküvőjére ezen a nyáron? Ráadásul nem csupán Téged várnak, de 2 főre szól a meghívás? Ha épp nincs komoly partnered, akkor ezen a ponton valószínűleg Te is gondolkodóba esel. Ok, de kivel menj, hiszen egyedül olyan kellemetlen lenne…

Féltékenység és irigység – Ne hagyd, hogy tönkre tegye az életed!

Ki ne érezte volna már, hogy milyen igazságtalan az élet. Míg mások gondtalanok és sikeresek, addig a saját életünk épp darabjaira hullik. Persze azt tanultuk, hogy örülnünk kellene a körülöttünk lévő emberek boldogságának, mégsem megy ez olyan egyszerűen, ha azt látjuk, hogy nekünk semmi nem sikerül.

Miért szerencsés, ha nyáron keresel társat?

Bármelyik generáció tagja is vagy, úgy tűnik, hogy a nyár minden korosztály számára az izgalmas és romantikus randevúk időszaka. Megannyi regény és film témájaként választotta már, nem is véletlenül.

Hogyan élj túl egy párkapcsolati krízist?

Minden pár életében előfordulnak nehezebb időszakok, amikor meg kell küzdeniük egy-egy krízissel. Ilyenkor különösen fontos, hogy képes legyél tiszta fejjel gondolkodni, és ne zárkózz el egy közös megoldás elől. Egy párkapcsolat végtére is arra hivatott, hogy boldogságot és szerelmet hozzon az életedbe.

Fejest ugrani a mélybe? Hogyan kerülheted el, hogy túl gyorsan belevágj egy kapcsolatba?

Egy új ismeretség mindig izgalmas, az ereje pedig sokszor elsöprő hatású, mint egy forgószél. Egyik mozzanat követi a másikat, szikrázik körülöttetek a levegő, és egyszer csak azon kapod magad, hogy már teljesen elvesztél. Ilyenkor elgondolkozol, hogy talán túl gyors ez a tempó, hiszen még alig ismeritek egymást.

Hogyan lendülj túl egy olyan kapcsolaton, amely csak a fantáziádban létezett?

Számtalan tanácsot olvashatsz arról, hogyan felejts el valakit, akivel egy pár voltatok, és hogyan élj túl egy szakítást. De mi a helyzet akkor, amikor valaki olyat kell elfelejtened, akit még alig ismersz, de tetszett Neked, és szívesen randiztál volna vele. Sőt, képzeletben már talán meg is tetted.

Vajon ő az Igazi? 7 jel, ami megmutatja

Találkoztál valakivel, randiztatok néhányszor, és megkedvelted, talán már kezdesz belé is szeretni. Mégis bizonytalan vagy, keresed a jeleket, hogy vajon ő lesz-e az, akire mindig is vártál. Tudni szeretnéd, hogy érdemes-e időt és energiát ebbe a kapcsolatba beletenned, vagy jobb lenne inkább továbbállni. Téged is hasonló kérdések...

Nem tudod kitörölni a fejedből az exed? Ezt a 9 módszert próbáld ki!

Megtörtént, szakítottatok. Tegnap még az életed része volt, ma már nem az. De a felejtés korántsem ilyen egyszerű. Sőt! Kitörölheted a közös képeket, az üzeneteket, kidobhatod a nálad maradt holmijait, blokkolhatod a közösségi oldalakon.

8 apró trükk, hogy feléleszd a szenvedélyt a párkapcsolatodban!

Egy párkapcsolat fenntartása sok beleadott energiát igényel hosszú távon. Bármekkora is a szerelem két ember között, és bármennyire is tűnik harmonikusnak a viszonyuk, mégsem veheti egyikük sem biztosra a másikat, az egyensúlyért minden nap tenni kell.

7 módszer, hogy végre rátalálj az Igazira!

Hosszabb ideje egyedülálló vagy? Keresed az Igazit, de valami mindig rosszul alakul? Úgy érzed, hogy talán sosem találod meg?

Hogyan kezeld a konfliktusokat humorral?

A nevetés az egyik legjobb eszköz, ami közelebb hozza egymáshoz az embereket, és emellett csökkenti a feszültségeket, így a problémák megoldásához is hozzájárulhat.

Most már örökké egyedül maradok? – 5 dolog, amin változtatnod kellene!

Egy újabb családi ünnep vagy baráti összejövetel. Te pedig megint egyedül érkezel.

Mit kérdezz valakitől, akivel először találkoztál?

Az ismerkedés nem megy mindenkinek egyszerűen. Sőt! Kifejezetten nehéz beszélgetésbe elegyedni valakivel, akivel csak most találkoztál először. Talán Te is megtapasztaltad már azt a bizonyos kínos csendet, amikor ott ültél egy idegennel szemben, és azon tépelődtél, hogyan is fogj hozzá. Egy jó párbeszéd alapja mindig a jó...

Miért szakítanak a férfiak 3 hónap után – A tudományos magyarázat

Olyan ez, mint egy ördögi kör. Megismerkedtek, leveleztek, aztán úgy döntötök, hogy jó lenne személyesen is találkozni. Minden jól alakul, megkedvelitek egymást, aztán épp a harmadik hónap vége előtt, egyszer csak eltűnik, minden magyarázat nélkül. Veled is megesett már?

Hogyan kezeld a stresszt egy párkapcsolatban?

Bizonyára már Te is pontosan tudod, hogy egy párkapcsolatban sem tartanak örökké a mézes hetek. Még a legkiegyensúlyozottabb viszonyban is előfordulnak hullámvölgyek és nehezebb időszakok. De pontosan az ilyen helyzetekben kell észnél lenni, és nem engedni, hogy a növekvő stressz fellazítsa a köztetek lévő köteléket. A...

10 tipp, hogy erősebb emberi kapcsolatokat alakíts ki 2021-ben!

Az elmúlt hónapokban mindannyian megtapasztalhattuk a saját bőrünkön, hogy milyen eltávolodva élnünk a szeretteinktől, és a párkapcsolatokat is kemény próbatétel elé állította a karanténidőszak. Lassan talán újra felvehetjük korábbi életünk fonalát, és visszatérhetünk a régi, megszokott kerékvágásba, de egy dolgot...

Miért nem lesz jó Neked, ha újrakezded az exeddel?

Ki ne ismerné azokat a romantikus filmeket, amelyekben a főhős eljátssza a gyönyörű és tökéletes barátnője bizalmát, aki hiába imádja a férfit (nőt), ezért mégis szakít vele. Aztán persze hősünk megvilágosodik, és egyik pillanatról a másikra megváltozik, jobb ember lesz, mint előtte 5 perccel volt, és bebizonyítja, hogy...

Hogyan érd el, hogy álmaid pasija szerelmet valljon Neked?

Találkoztál álmaid férfijával? Akiről kislány korod óta ábrándozol? Úgy érzed, minden tökéletes, és olyan, mintha ezer éve ismernétek egymást? Ez fantasztikus! De mit tegyél, hogy ő is hasonlóan érezze magát a társaságodban? Hogy végre kimondja azt a bizonyos bűvös szót?

Miből tudhatod, hogy tovább kell lépned a párkapcsolatodból?

Egy kapcsolat lezárása sosem könnyű. Sem annak, aki a szakítást kezdeményezi, sem annak, akinek kiadják az útját. Az is gyakori, hogy inkább benne maradunk egy kapcsolatban tovább is, mint kellene, csak ne kelljen egy ilyen nehéz döntést meghozni. Egyre csak kifogásokat keresünk, hazudunk mindenkinek, beleértve saját magunkat is, hogy...

Hogyan NE legyél unalmas közhely egy online társkeresőn?

Az internetes társkereső oldalak egyik legnagyobb előnye, hogy számtalan jelölt közül válogathatsz egy felületen. Sajnos azonban a legnagyobb hátránya is pont ugyan ez. Te talán azt gondolod magadról, hogy egyedi és szórakoztató vagy (és biztosan igaz is ez), de nagyon könnyen beleeshetsz a klisék csapdájába, ha ugyanazokat a...

Hogyan lehet teljes az életed, akkor is, ha épp szingli vagy?

Amikor az egyedülálló életről beszélünk, szinte mindenkinek beugrik Bridget Jones története. Buli buli után, kényszeres randizás, csak legyen mellettünk valaki és persze boldogtalanság. Bár tényleg vannak emberek, akik ugyanígy élik meg a szingliséget, azért ennél sokkal többet is ki lehet hozni belőle. A kulcs ehhez abban rejlik,...

4 jel, hogy még nem vagy túl az exeden!

Egy szakítást nem csupán átélni, de elfogadni, feldolgozni és lezárni is nehéz. Nem véletlen, hogy annyi filmhez és regényhez választják alaptémaként. De bármennyire is elszigetelő érzés átélni egy ilyen élethelyzetet, ugyanannyira gyakori, és szerencsére a legtöbb ember kigyógyul belőle, ahogyan Te is.

Sárga zászlók – mit jeleznek egy párkapcsolatban?

Mindannyian hallottunk már a piros zászlókról, azokról vészjelzésekről, amelyek a kapcsolat végére vagy működésképtelenségére figyelmeztetnek. De mire utalhatnak a sárga zászlók?

7 világsztár - 7 randi tipp

A mai modern világunkban úgy követjük a hírességeket, mintha ők minden téma szakértői lennének. Másoljuk az öltözéküket, a frizurájukat, megfogadjuk a diétás tippjeiket, vagy épp kipróbáljuk a legújabb edzéstervüket. Hogy miért? Mert ők mindig mindenhol és mindenben tökéletesek, a boldog élet megtestesítői, sikeresek,...

Hogyan teszi tönkre a múltad a jövődet, ha képtelen vagy elengedni?

Nem minden szakítás egyforma. Vannak esetek, amelyeken könnyebben túllépsz, míg máskor még hónapokig cipeled a múlt terheit a válladon. Néha olyan mély megrázkódtatást okoz, amely hatással lesz az egész további életedre. Ilyen lehet egy hűtlenség elszenvedése, vagy amikor a párod egyik pillanatról a másikra kisétál az eddig...

Kóros párkapcsolati minták: a szerelemfüggés és a szerelemkerülés 4 jele

Ki ne hallott volna már szerelemfüggő partnerről, akit mindenki úgy képzel el, hogy foggal-körömmel ragaszkodik a párkapcsolatához, de ezzel csak végleg eltaszítja magától a társát.