Hazaihirek

Ez nagyon ott van! Egyiptomi horoszkópod mindent elárul rólad, még azt is, amiről nem tudtál

Hallottál már az egyiptomi horoszkópról?

Közéleti Díj kitüntetést vett át az ország Keresztanyuja

A Magyar Szocialista Párt Nőtagozata Közéleti díjban részesítette Molnár Piroska színművésznőt.

Toók László írásai a Városi Kurírban

Közügyek, napi hírek, karcos vélemények.

Csóró a magyar: a lakosság 68 százalékának még 50 ezer forint megtakarítása sincs

A magyarok több mint negyedének megoldhatatlan gondot jelentene még a legkisebb váratlan kiadást is kigazdálkodnia, ugyanis nincs megtakarításuk – derült ki a Pulzus felméréséből, melyet a Napi.hu kérésére készítettek el.

Gyűlnek a letétbe tett felmondások a státusztörvény miatt, a Tanítanék egyik alapítója is csatlakozott

Mint ismert, az új szabályozás minden eddiginél nagyobb felháborodást váltott ki.

Karácsony Gergely: „suttyóság, rosszindulat és károkozás: Fidelitas a neved!”

"Ma egy rendkívül örömteli eseménye volt Budapestnek.

Kunhalmi Ágnes: A bér szükséges, de nem elégséges feltétel ahhoz, hogy jó oktatási rendszer legyen

„A pedagógusok bérét, egy nemzeti hatáskörbe tartozó területet, a nemzeti költségvetésből kellene megemelni.

Korózs Lajos: „Tessenek elgondolkozni, hogy milyen kormány ez! Az adóemelés kormánya, a napi sarc kormánya!”

„Ha megnézzük az inflációt érintően minden egyes kiadási főcsoportban Magyarország az élen van, különösen az élelmiszereket illetően toronymagasan az első helyen vagyunk” – mondta Korózs Lajos, az MSZP alelnöke keddi sajtótájékoztatóján.

„A gyógyszerek ára életeket veszélyeztethet”

A cukorbetegségben és/vagy szív- és érrendszeri betegségekben szenvedő betegek különösen érintettnek tűnnek.

Toók László: Göncz Árpád egyénisége szerettette meg velem a politikát - Kapcsolat.hu

"...Soha el nem múló emlék marad azonban Elnök Úr 90. jubiláló születésnapja.

Beégett a propagandagépezet: a magyar kormány visszaadta Ukrajnának a Krímet

A magyar kormány videójában korábban nem Ukrajnához tartozó területként ábrázolták az Oroszország által 2014-ben annektált Krím félszigetet, amiből aztán nagy diplomáciai botrány kerekedett.

Orosz ellenzékiek a háború utáni, demokratikus Oroszország megszervezésén dolgoznak

Az orosz ellenzék és a civil társadalom képviselői arra kérik az Európai Uniót, hogy támogassa őket a demokrácia előkészítésében és helyreállításában a háború utáni Oroszországban.

Pert indít a kormány ellen a Fővárosi Önkormányzat

Keresetet ad be a közigazgatási bíróságon Budapest főváros önkormányzata annak érdekében, hogy a kormány ne vonhasson el a fővárostól 25 milliárd forintot – jelentette be sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely főpolgármester, hozzátéve azt is: úgy gondolja, hogy ez a per fogja megmutatni, „jogállam-e még Magyarország”,...

Toók László: Göncz Árpád egyénisége szerettette meg velem a politikát!

\"...Visszatekintve az időben ad absurdum, hogy tizenéves kora közepén járó fiatal a gimnáziumból hazaérve a parlamenti közvetítés elé telepedjen, s ezekről feljegyzéseket készítsen, mindezt \"drákói szigorral\" fűszerezve, az akkori Népszabadság hasábjaira széljegyzetelt időpontokkal és gondolatokkal...\"

A rock n' roll nagyasszonyára emlékezünk emblematikus számaival

A „Rock ’n’ Roll királynőjeként” ismert énekesnő az Ike & Tina Turner Revue énekesnőjeként vált ismertté, mielőtt szólóelőadóként sikeres karriert futott be.

A magyar nép köszöni, de nem kér az akkugyárakból: Uniós petíciót nyújtottak be a civilek

Újabb helyi népszavazást kezdeményező kérdést fogalmaztak meg és egy európai uniós petíciót is benyújtottak az épülő debreceni akkumulátorgyárak ügyében civilek.

Toók László: Göncz Árpád egyénisége szerettette meg velem a politikát

"...Visszatekintve az időben ad absurdum, hogy tizenéves kora közepén járó fiatal a gimnáziumból hazaérve a parlamenti közvetítés elé telepedjen, s ezekről feljegyzéseket készítsen, mindezt drákói szigorral fűszerezve, az akkori Népszabadság hasábjaira széljegyzetelt időpontokkal és gondolatokkal..."

„A kulturális örökség átadásának terepe legyen a mese is” – Interjú Darázs Richárddal, az Elveszettnek hitt mesék Fényesvölgyből szerzőjével

Darázs Richárd miskolci illetőségű szerző, az Észak-Keleti Átjáró Egyesület munkatársa.

„Budapesti legendák, legendás budapestiek” - Interjú Kordos Szabolccsal az „Egy város titkai” című kötetéről

Kordos Szabolcs író, szerkesztő-újságíró, akinek nemcsak a témái, hanem már az életútja sem mindennapos.

Szijjártó feleségének cége milliárdos bevételt hozott

Szokatlan körülményei ellenére egyre jobban teljesít Szijjártó-Nagy Szilvia belsőépítészeti cége: rejtély, hogyan bukkannak rá az Interior Design Kft.-re megrendelői, mert nincsen honlapja, semmilyen nyilvánosan elérhető referenciája.

Eljárást indít a Médiatanács a Karc FM Paláver című műsorában elhangzott kirekesztő gondolatok miatt

Bejelentés nyomán vizsgálta a Médiatanács a körzeti vételkörzetű Karc FM február 25-én sugárzott Paláver című betelefonálós műsorát.

Nem csitul a brexit: a britt lakosság több mint fele szerint a vesztükbe rohan országuk

A britek 63 százaléka szerint a Brexit több problémát okozott, mint amennyit megoldott, 53 százalék szerint pedig Londonnak a jelenleginél szorosabbra kellene vonnia az EU-hoz fűződő kapcsolatait.

Közbeszéd néven indított online újságot Toók László újságíró

A lap bemutatkozásából kiderült, hogy Toók László 2023-ban alapította meg a Közbeszéd online újságot, mely a korrekt és részletes tájékoztatást helyezi előtérbe.

Megalakult Mesterházy új pártja, első útja Kijevbe vezet és már azt is tudja, ki mellé teszi le a voksát 2024-ben

Együttműködésre törekszenek, ezért a Szocialisták és Demokraták támogatni fogják az ellenzéki jelölteket – többek között erről beszélt egy interjúban Mesterházy Attila, aki újonnan megalakult pártja elnökeként vasárnap Kijevbe utazik, és a látogatásra szimbolikus lépésként tekint.

Több tízezren ostromolják meg este a Puskás Arénát, korlátozásokra kell készülni

Az Európa-liga döntőjét a Puskás Arénában rendezik meg szerda este, ezért a környéken már 17 órától számos közlekedési változásra, lezárásra kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

Nem feledünk: Egy ország gyászolja Lang Györgyit, akitől június 13-án vesznek végső búcsút

Június 13-án kedden 19 órakor a Fővárosi Állat- és Növénykertben a Főkapu téren búcsúznak Lang Györgyitől, a Pa-Dö-Dő együttes tagjától.

Csúcsra tört a Gránit Bank: a pénzintézet eddigi legeredményesebb éve volt 2022

Kimagasló növekedést és eredményességet hozott a Gránit Bank digitális banki stratégiája, tavaly minden eddiginél eredményesebb évet zártak - mondta Hegedüs Éva, a Gránit Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója a pénzintézet közgyűlését követő sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Jut is, marad is a milliárdokból: Alaposan kitömték a propagandagépezetet a 2024-es költségvetésben

Az LMP szerint a 2024-es költségvetéssel az ország működését fenntarthatóbb irányba kellene elmozdítani, nemcsak gazdasági, hanem ökológiai és társadalmi szempontból is.

Karácsony Gergely: A kormány járjon jól, vagy a budapesti közlekedés?

Karácsony Gergely főpolgármester közösségi oldalán számolt be arról, hogy miközben a közösségi közlekedésre másfélszer többet költöttek, mint az előző városvezetés, nem emelték a bérletárakat, sőt ingyenessé tették az utazást a 14 év alattiak számára.

Kemény üzenet Erdogannak: Manfred Weber leállítaná Törökország EU-csatlakozását

Az Európai Parlament jobbközép pártjait összefogó szövetség német vezetője Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnapi választási győzelme után a Berliner Morgenpost című német lapnak adott nyilatkozatában kiemelte, végleg "félre kell tenni" a török EU-csatlakozás ügyét, mert "inkább gátolja, mint segíti" a közösség és...