Koronix

Itt az újabb szcientológus lista

A szcientológus vállalkozásokat tömörítő WISE Magyarország Egyesület tagnyilvántartása, 2007

A magyarok számításai és esélyei Pekingben

Magyarország esetében az egy főre jutó aranyérmek száma az elsők között van a világon, amire büszkék lehetnek a magyarok.

A kínai családok több mint 90 %-a nézte a TV-ben a megnyitót

Az AGB Nielson Media Research által nyújtott adatok szerint augusztus 8-án a kínai családok több mint 90 %-a nézte a TV-ben az olimpiai játékok nyitóünnepségét, s ezzel a kínai TV nézettségi mutatószámát tekintve új rekord született.

Nyolc magyar nem a magyarokat erősíti

A pekingi olimpián szereplő 169 fős piros-fehér-zöld csapat mellett további nyolc magyar indul különböző országok színeiben.

Térkép készült az Északi-sark felosztásáról

Elkészítette a durhami egyetem nemzetközi határügyekkel foglalkozó kutatási egysége az északi sarkvidék felosztásának térképét.

A szecsuani földrengés által sújtott területről 50 diák Magyarországra jön

A magyar kormány a szecsuani földrengés által sújtott területről 50 diákot hívott meg, akik augusztus 3-án este Magyarországra indulnak, hogy ott heverjék ki a megrázkódtatást.

A legtöbb nyelven szolgáltató médiahonlap a világban

A Kínai Nemzetközi Rádió (CRI) „nemzetközi online" weblapjának horvát nyelvű honlapja és ukrán nyelvű honlapja elindításának alkalmából rendezett ünnepségen Pekingben bejelentették, hogy ezzel a CRI Online honlapján 53 nyelven érhetők el a CRI hírei, műsorai, s ezzel ez lett a legtöbb nyelven szolgáltató médiahonlap a világban.

Motoros-autós taxiháború Párizsban

A kétkerekű fuvarozók keményen megszámítják, hogy velük elkerülhetők a nagy forgalmi dugók: 20-30 százalékkal kérnek többet az autós utazásnál, miközben a költségeik alacsonyabbak autós kollegáiknál.

Szexvizsgálat is lesz az olimpián

A kínai főváros egyik kórházában külön osztályt alakítottak ki a pekingi olimpián versenyző sportolók - megalapozott gyanú esetén végrehajtandó - szexvizsgálatára.

Ritka pillanat: elégedett a Greenpeace

A kínai hatóságok minden eddiginél szigorúbb intézkedéseket helyeztek kilátásba az olimpiának otthont adó Peking légszennyezettségének csökkentése érdekében.

Vakvezető kutyákat kapnak a kínai paralimpikonok

Két vakvezető kutyát ajánlott fel egy kínai város a nemzeti paralimpiai csapat részére.

Kényszerleszállás részeg angol lányok miatt

Kényszerleszállást hajtott végre egy Görögországból Angliába tartó utasszállító, mert két részeg angol lány botrányt csinált a repülő fedélzetén - adta hírül az AFP szombaton.

Tömegverekedés a Vörösmarty téren

Osztrák futballszurkolókra támadtak a magyar drukkerek szombaton délután Budapesten, a Belvárosban

Zöld Pardon: Belépés 18 év felett!

A Zp vezetése meglépte azt a döntést amiért mindenki nyavajgott, kvázi kitiltotta a 18 év alattiakat.

Ismét földrengés rázta meg Szecsuan és Shannxi tartomány határát

A földrengésekkel foglalkozó kínai állami weboldalon tették közzé, hogy pekingi idő szerint július 24-én 15 óra 9 perckor Szecsuan és Shannxi tartomány határánál 6,0-ás erősségű földrengés történt.

Zenével zárult a Kínai magyar év

A Zeneakadémia tanárainak és növendékeinek kétnapos koncertprogramjával ért véget a Kínai Magyar Évad.

Fanatizmus hajtja a 160-nal tekerő biciklist

A kerékpáros-világrekord 268 km/h, szombaton próbálja megdönteni egy magyar biciklista.

Növekszik a fajgyűlölő bűncselekmények száma Szlovákiában

Egy év alatt megkétszereződött a fajgyűlölő indítékból elkövetett bűncselekmények száma Szlovákiában.

Taxisokkal a biztonságért

Különleges "hírszerzői" képzésben részesültek a taxisofőrök a pekingi olimpia labdarúgó-mérkőzéseinek részben otthont adó északkelet-kínai Senjangban (Shenyang).

Olimpia - Udvarias és hozzáértő, de zárkózott szervezők

A pekingi olimpiai játékok szervezői kétségtelenül udvariasak és hozzáértők, de egyben, akárcsak valamennyi kínai vezető, óvakodnak a sajtótól és nehezen kiismerhetőek - vélekedik az AFP hírügynökség.

Rekordméretű újkőkorszaki közösség nyomaira bukkantak

A világ legnagyobb újkőkorszaki közösségének telephelyét fedezték fel a dél-kínai Jünnan tartományban, ahol a régészek használati eszközök és facölöpök ezreire bukkantak.

SMS-ben figyelmeztettek a kínai buszrobbantásokra

Sms-üzenetben kaptak figyelmeztetést a délnyugat-kínai Jünnan tartomány közigazgatási központjának, Kunming városának lakói arról, hogy ne vegyék igénybe azokat a buszokat, amelyek közül nem sokkal később két járművön is bomba robbant.

Kínában még népszerűbb a helyi szervezésű testedzés

A városokban, elsősorban a lakónegyedekben és a különböző településeken a tömegsport gyorsan fejlődik.

A pekingi olimpia napra bontott programja

Az összes versenyszám felépítése és az események időpontjai.

Meghódították a kínaiakat a luxusjárművek

Három német luxusautó márka is rekorderedményekről számolt be a kínai autópiacokon az év első felében.

Kötött pálya - Az R Főosztály titka

Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, akit gyerekkora óta izgat a páternoszter.

Az egyedüli induló nyert a furcsa kétmilliárdos EU-s rekordtenderen

Egyetlen cég – az Insomnia reklámügynökség és alvállalkozójaként a Mindshare médiaügynökség – indult és nyert az uniós pénzekből zajló Új Magyarország Vidékfejlesztési Programhoz kapcsolódó, kétmilliárd forintos keretösszegű média-, pr-, reklám- és gyártási óriástenderen.

Megjelent a pekingi olimpiai, paralimpiai játékok általános szótára

július 18-án Pekingben megjelentették a 2008. évi pekingi olimpiai, paralimpiai játékok a szervező város által kiadott általános szavak szótárát, ami az olimpiák történetében az első ilyen kezdeményezés.

Harc az áremelkedés és az infláció ellen Kínában

A Kínai Országos Statisztikai Hivatal által július 17-én nyilvánosságra hozott adatai szerint egyenletes és viszonylag gyors fejlődés volt tapasztalható a kínai gazdaságban ez év első felében.

Goldenblog 2008 - A Tanácsadói kategória indulói

Összeállt a versenylista a Tanácsadói kategóriában.