Koronix

Kész az első Xinzhou-600 kínai utasszállító

A Xinhua hírügynökség hírül adta, június 29-én Xianban az első légi ipari társaság repülőgyárában legördült a gyártósorról Kína új típusú, saját tervezésű és gyártású utasszállító repülőgépe az Xinzhou-600.

Ingyenes internet az olimpia idején Pekingben

A Zsenmin Zsipao (Renmin Ribao) című lap jelentése szerint június 25-étől kezdve az emberek Peking belvárosában mindenhol vezeték nélkül internetezhetnek. Az olimpiai játékok során a vezeték nélküli internet-szolgáltatás ingyenes lesz.

Vörös rizs a szívroham ellen

Jelentősen csökkentette a szívroham ismétlődésének kockázatát, javította a betegek életkilátásait a kínai vörös rizsből származó gyógyszerkészítmény koszorúérbetegeknek adva.

Mégis vetíteni kezdték a Kung Fu Pandát Kínában

Többnapos huzavona után mégis vetíteni kezdték a Kung Fu Panda című animációs filmet a földrengés sújtotta kínai Szecsuán tartományban.

Rendbeteszik a pekingi taxisokat

A kínai közlekedési hatóságok egyhónapos kampányt indítottak a pekingi taxik ellenőrzésére, amelynek során az olimpiára érkező turisták szállodáinak környékét és a fontosabb közlekedési csomópontokat kiemelten figyelik.

Nemet mondanak a kínai turisták Franciaországra

Az utóbbi hetekben látványosan visszaesett a Franciaországba utazó kínai turisták száma - derült ki a pekingi francia nagykövetség vízumkiadási statisztikáiból.

Nem megy külföldre a paralimpiai láng

A kínai szervezők lemondták a pekingi paralimpia fáklyaváltójának külföldi állomásait és a hazai útvonalat is lerövidítették.

Evakuálják a pandákat a kínai nemzeti parkból

A májusi pusztító földrengés után még mindig nincsenek biztonságban az állatok - közölte a tartomány egy állatvédelemmel foglalkozó illetékese.

Jól halad az olimpiai közlekedés szervezése

Statisztikai adatok szerint a 15 milliós Pekingben a forgalomban lévő autók száma a 10 évvel ezelőtti 1 millióról ma több mint 3 millióra emelkedett, számuk naponta újabb ezerrel nő.

A központi és pekingi adminisztráció autóinak 70 %-át leveszik az utakról

Június 23-tól szeptember 20-ig a kínai állami szintű adminisztrációs intézmények, a Kínai Kommunista Párthoz tartozó, illetve a párt pekingi bizottságához tartozó autók 70 százalékának közlekedését felfüggesztik.

Kína bekeményít - se drog, se szex

Tilos lesz a szerencsejáték és a kereskedés pornográf termékekkel, kábítószerekkel a Tajvanra látogató kínai turistáknak - olvasható a kínai turisztikai hivatal honlapján.

Kínai háború a műanyagzacskók ellen

Kínában az üzletekben újabban nem adhatnak ingyen műanyagzacskókat a vásárlóknak.

Japán hadihajó futott be egy kínai kikötőbe

A második világháború befejezése óta először japán hadihajó futott be kedden egy kínai kikötőbe a két ország javuló kapcsolatai jegyében.

Pekingbe érkezett a külföldi olimpiai önkéntesek első csoportja

Az amerikai Lowa Egyetemről származó 23 önkéntes június 22-én Pekingbe érkezett, akik így az első külföldi önkéntesei a pekingi olimpiai játékoknak.

Beborítja a szmog az Olimpiát

A kínai vezetés elhatározta, hogy külföldi környezetvédelmi szakértőket is bevon abba a bizottságba, amely az augusztusi Olimpiai Játékok idején ellenőrzi a környezet állapotát.

Európába jöhet a Roewe 550-es

Várhatóan MG márkajelzéssel érkezik hozzánk az új kínai modell, amelyet Kínában a napokban kezdenek el forgalmazni.

Hu Jintao internetezők kérdéseire válaszolt élőben

Hu Jintao kínai államfő a Zsenmin Zsipao internetes portálján online fórumon közvetlenül válaszolt az internetezők kérdéseire.

Tibetbe készül az olimpiai láng

A szecsuáni pusztító földrengés után a pekingi olimpia szervezőbizottsága (BOCOG) megváltoztatta az olimpiai fáklyafutás kínai útvonalát.

Felosztották a tenger alatti gázmezőket

Kína és Japán megegyezett a Kelet-kínai-tenger vitatott hovatartozású vizei alatt húzódó gázmezők közös kitermeléséről, közölték a kínai külügyminisztériumban szerdán.

Perel az állásáért a diákjait magukra hagyó tanárnő

Egy kínai középiskola tanárát azért rúgták ki állásából, mert a múlt havi pusztító földrengéskor diákjai előtt futott ki az osztályteremből.

Peking erdőt ültet a sivatag ellen

Peking megmenekülni látszik az elsivatagosodástól, miután a kínai hatóságok nagyszabású ökológiai programja keretében újabb 400 ezer hektárnyi területen kezdtek erdőket telepíteni.

Vetkőzéssel gyűjt adományokat a kínai tini - fotóval!

A 19 éves Hsziao Jün az adománygyűjtés furcsa módját választotta.

Ez fájni fog! A reál GDP dinamikája 2,6 százalékra csökken Kínában

A Világbank szerint idén 7 százalékra ugrik a fogyasztói árindex a világ legnépesebb országában.

Kína százezres terrorellenes erőt toboroz az olimpiára

Mintegy százezer fős terrorellenes biztonsági erőt toboroznak a kínai hatóságok, hogy szavatolják a biztonságot az augusztusi pekingi nyári olimpiai játékok idején.

Hat légitársaság viszi majd a turistákat Tajvanba

Az Új Kína hírügynökség jelentése szerint a Tajvani-szoros két partja közötti kapcsolatokért felelős szövetség (ARATS) elnöke és a cserekapcsolatokkal foglalkozó tajvani alapítvány (SEF) vezetője június 13-án Pekingben egyezményt írt alá a hétvégi charter járatok elindításáról és a szárazföldi lakosok tajvani...

5,4-es erősségű földrengés rázta meg Nyugat-Kínát

Az országos földrengés-ellenőrzési hálózat szerint pekingi idő szerint június 18-án 13 óra 23 perckor a nyugat-kínai Qinghai tartomány Zhiduo megyéjében 5,4-es erősségű földrengés volt.

Fényes jövő vár a fejlődő világ mobilcégeire

Eléri az 1,2 milliárdot a BRIC-régió (Brazília, Oroszország, India és Kína) mobilelőfizetőinek száma idén.

Földrengéssel nem viccelünk!

A Chen nevű, 19 éves kínai tinédzsert azért vette őrizetbe a rendőrség, mert betört a Guangxi Szeizmológiai Intézet weboldalára, és a Richter-skála szerinti 9-es erősségű földmozgásra figyelmeztető hamis üzenetet helyezett el rajta.

Útnak indult az első kínai turistacsoport az USA-ba

A kínai állampolgárok első, 250 fős turistacsoportja június 17-én az Egyesült Államokba indult Pekingből, Sanghajból és Guangdong tartományból.

Kína klónozza a hálózati ügynökégi márkákat

„Nagyon sokan vannak, ami nagyon jó egy cégnek, de ez borzasztóan meg is nehezíti a marketinget” – mondta a P&G vezetője.