Kultúr Kalandor
Visszatér Budapestre Ian Anderson, a Jethro Tull főnöke
Két évvel ezelőtti, nagy sikerű koncertje után idén nyáron is ellátogat a magyar fővárosba a Jethro Tull vezetője, Ian Anderson és zenekara, amely augusztus 23-án a Budapest Kongresszusi Központban lép fel.
Új csarnokot épít a tatai Gedia
A karosszériaelemeket gyártó német tulajdonú tatai Gedia Hungary Kft. jó évet zárt, mintegy 20 százalékkal növelte az árbevételét 2013-ban.
A Burgtheater sajnálja, hogy a Nemzeti Színház nem lesz ott a márciusi fesztiválon
A Burgtheater sajnálja, hogy a Nemzeti Színház visszamondta részvételét a márciusi bécsi Magyarország Fesztiválon - közölte kedden az MTI érdeklődésére a bécsi színház sajtóirodája.
A víg özvegy hazai premierjével kezdi a tavaszt a Magyar Nemzeti Balett
Lehár Ferenc A víg özvegy című operettje balettváltozatának február 22-i magyarországi bemutatójával indul a Magyar Nemzeti Balett harminc előadást kínáló tavaszi előadássorozata, amelynek során a klasszikus elemekre épülő Etűdök című produkciót is láthatja az Erkel Színház közönsége.
Elindítja az évet a PASO és a Magna Cum Laude
A hazai könnyűzene két nagyágyúja, a Pannonia Allstars Ska Orchestra és a Magna Cum Laude is felébred téli álmából.
Forgalomba helyezték Magyarország első elektromos buszát
A Nemzeti Közlekedési Hatóság szakemberei közúti közlekedésre alkalmasnak minősítették Debrecenben Magyarország első tisztán elektromos meghajtású midibuszát.
Ezerötszáz táncost várnak a III. Connector Táncfesztiválra Veszprémbe
Ezerötszáz táncost várnak a III.
Eurovíziós Dalfesztivál - A nézők is részt vehetnek a showban
A műsort a világban követő nézőket is bevonja az idei koppenhágai Eurovíziós Dalfesztivál showműsorába a házigazda dán közszolgálati tévétársaság (DR). A részvételhez énekelni vagy táncolni kell, majd a produkciót feltölteni a netre.
J. K. Rowlingnak újabb krimije jelenik meg álnéven
Újabb krimije jelenik meg Robert Galbraith álnéven a Harry Potter-regényfolyam szerzőjének, J. K. Rowlingnak - számolt be róla a The Guardian című brit napilap.
BTF - Orosz színházak a Budapesti Tavaszi Fesztiválon
Moszkvai és szentpétervári színházak vendégszereplésével Oroszország kiemelt helyet foglal el a 34. Budapesti Tavaszi Fesztiválon, amelyről hétfőn tartottak sajtótájékoztatót az orosz fővárosban.
Május 4-én mutatják be A Simpson család Lego-epizódját
Május 4-én sugározzák a brit és észak-amerikai televízióban A Simpson család című rajzfilmsorozat Lego-epizódját, amelyben Springfield városa és minden lakója Lego-formában jelenik meg.
Májusban ismét az Operamatiné műsorán a Ruszalka
A februári bemutató sikerére való tekintettel májusban is látható lesz a Művészetek Palotája Operamatiné sorozatában a Ruszalka című opera - tájékoztatta az intézmény hétfőn az MTI-t. Az összegzés felidézi, hogy tavaly májusától új műfajjal, az operával bővült a Művészetek Palotája ifjúsági sorozata, a Matinékoncertek.
Grammy-eső a Szigeten
A korábban bejelentett – köztük több friss Grammy-díjas – előadók mellé a napokban állt a fellépők sorába az idei Grammy-gála sztárja, a négy kategóriában is nyertes Macklemore, aki Ryan Lewisszal érkezik.
Február 28-án temetik Czigány Tamás filmrendezőt
Az életének 86. évében elhunyt Czigány Tamás Balázs Béla-díjas filmrendezőt február 28-án 11.15 órakor búcsúztatják a Farkasréti temető központi ravatalozójában - tájékoztatta az MTI-t a Magyar Filmművészek Szövetsége, amely az alkotót saját halottjának tekinti.
Megjelent Litkey Farkas életrajzi könyve
Megjelent Litkey Farkas világbajnok vitorlázó, 11-szeres Kékszalag-győztes memoárkötete Amerre a szél fúj - Az agárdi nádasoktól a Kékszalagig címmel a Jaffa Kiadó gondozásában.
Véget ért a SZEM fesztivál Miskolcon
Az idei SZEM fesztivál a csapatok hazautazásával vasárnap lezárult.
SoNaR 360° Very Special - Közkívánatra: körbekoncert újra
Éppen egy éve rukkolt elő egyedi körbekoncertjével a progresszív instrumentális pop legjobb hazai képviselője, a SoNaR. A 360° Special koncert most közkívánatra visszatér, sőt megújul.
Eurovíziós Dalfesztivál - Kialakult a döntő mezőnye
Kialakult a nyolcas döntő mezőnye az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén, A Dal című showműsorban.
Elhunyt Zsigmondy Dénes világhírű hegedűművész
Életének 92. évében elhunyt Zsigmondy Dénes világhírű hegedűművész és zenepedagógus - közölte a család vasárnap az MTI-vel.
Hamarosan a magyar mozikban Andrzej Wajda Walesa-filmje
Hamarosan a magyar mozikban is látható lesz a világhírű, Oscar-díjas lengyel rendező, Andrzej Wajda legújabb, a Nobel-békedíjas Lech Walesáról, a Szolidaritás független szakszervezet legendás alapítójáról, későbbi lengyel államfőről szóló filmje.
Ifjúsági bemutatót tart a Kolibri Színház
Ifjúsági bemutatót tart a Kolibri Színház február 22-én: Kiss Márton Csöngő című darabját a szerző rendezésében láthatja a közönség.
Elhunyt Radnóti Miklós özvegye - Emmi: a kormány és a tárca osztozik a gyászban
A kormány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) osztozik a gyászban, amelyet Radnóti Miklós özvegyének, Gyarmati Fanninak az elvesztése jelent - tudatta a tárca kommunikációs főosztálya az MTI-vel.
Kínai filmé az Arany Medve, A Grand Budapest Hotel kapta a zsűri nagydíját
Jinan Tiao kínai rendező Fekete szén, vékony jég című alkotása kapta a legjobb filmnek járó Arany Medvét, a zsűri nagydíjával, egy Ezüst Medvével pedig Wes Anderson amerikai rendező A Grand Budapest Hotel című filmjét tüntették ki a 64. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén szombat este.
A Nemzeti Színház nem vesz részt a Burgtheater márciusi fesztiválján
A Nemzeti Színház nem vesz részt a bécsi Burgtheater márciusi, magyar előadásokat felvonultató fesztiválján a bécsi teátrum körül kialakult bizonytalan helyzet miatt - közölte a magyar intézmény szombaton az MTI-vel.
Alig másfél év alatt ötvenezer nézőt hozott a hévízi mozi digitalizálása
Alig másfél évvel azután, hogy digitalizálták és 3D-s vetítésekre is alkalmassá tették a hévízi mozit, már ötvenezer nézőt hozott és nyereséget termel az ország leglátogatottabb egytermes vetítőhelye.
Eurovíziós Dalfesztivál - Ma van A Dal második középdöntője
Ma rendezik az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyének második középdöntőjét, az M1 és a Duna World csatornán élőben látható A Dal című show-ból ezúttal is négyen jutnak be a február 22-ei döntőbe.
Eurovíziós Dalfesztivál - A Dal - A hétvégén rendezik a középdöntőket
Hét énekesnő, négy énekes, valamint hét csapat verseng A Dal című válogató és showműsor hétvégi középdöntőiben, ahonnan négy-négy produkció jut a február 22-i döntőbe.
Négy alkotó nyert díjat a madéfalvi pályázaton
Négy alkotó, köztük Szepessy Béla grafikusművész, a Nyíregyházi Főiskola Vizuális KultúraIntézetének igazgatója is díjat nyert a madéfalvi veszedelem 250. évfordulója által meghirdetett képzőművészeti pályázaton - közölte a nyírségi oktatási intézmény sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
Gorkij-bemutató a Katona József Színházban
A Gorkij művéből született Fényevők című előadást mutatja be a Katona József Színház szombaton.
Tízezreket várnak idén is a nagykanizsai fánkfesztiválra
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is tízezreket várnak a nagykanizsai országos fánkfesztiválra, amelyre külföldi fánkkészítők is jelezték a részvételüket.