Kultúr Kalandor
Nőtt a hazai filmek népszerűsége a német mozikban
Németországban tavaly jelentősen emelkedett a hazai filmek népszerűsége a mozikban, a jegyek több mint negyedét német filmre váltották, és hét hazai gyártású alkotás is átlépte az egymilliós nézőszámot.
Leiner Laura - Akkor szakítsunk
Szilveszter.
Megnyílt Shirin Neshat kiállítása a Mélycsarnokban
Shirin Neshat világhírű képzőművész videóinstallációiból rendezett kiállítást a Műcsarnok, melynek Mélycsarnok elnevezésű projektgalériájában az iráni származású amerikai alkotó két munkája látható péntektől.
Ahogy tetszik - Purcarete-bemutató a Nemzeti Színházban
Shakespeare Ahogy tetszik című művét mutatja be a Nemzeti Színház pénteken; a darabot a neves román rendező, Silviu Purcarete állítja színpadra.
Mindenki jól jár a duális képzéssel
Nem elég korszerű gépparkkal feltölteni az üzemet, kell oda az elkötelezett szakember - mondta David Toth ügyvezető február 12-én a győri Nemaknál.
Nyereséggel zárta a 2013-as évet a Norwegian Air Shuttle
Nyereséggel zárta a 2013-as évet a Norwegian Air Shuttle diszkont légitársaság, bár utolsó negyedéves működésük veszteséges volt - közölte a légitársaság csütörtökön.
Londoni stúdiót nyit a Star Wars amerikai effektusműhelye
Stúdiót nyit Londonban a Star Wars-filmeket gyártó Lucasfilm látványeffektus-műhelye, az Industrial Light and Magic (ILM) - közölte a BBC News.
Szecessziós plakátkiállítás nyílik Győrben
Szecessziós plakátkiállítás nyílik árpilis elején Győrben, a Rómer Flóris Városi Művészeti és Történeti Múzeumban - közölte az MTI-nek nyilatkozva az intézmény igazgatója.
David Hasselhoff és a 80-as, 90-es évek sztárjai a Hungaroringen
Mások mellett David Hasselhoff, Samantha Fox, Rick Astley és a 2 Unlimited is fellép a nyolcvanas-kilencvenes évek sztárjaival turnézó produkcióban, amely augusztus 29-én a mogyoródi Hungaroringen lesz látható.
A Bányavidék-trilógia mindhárom darabját színre viszik Pécsett
Három egymást követő napon láthatóak Székely Csaba erdélyi író nagysikerű Bányavidék-trilógiájának darabjai, az előadásokat öt teátrum viszi színre márciusban Pécsen.
Jégvirág Fesztivál és Csokoládé Karnevál lesz a Zsolnay-negyedben
Koncertekkel, színházi előadásokkal és interaktív foglalkozásokkal is várja a látogatókat a Jégvirág Fesztivál, valamint a Csokoládé Karnevál, amelyre február 15. és 16. között kerül sor a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben.
Nyílt levelet írt a Bárka Színház társulata
Nyílt levélben fordult a Bárka Színház társulata Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterhez és Kocsis Máté VIII.
Swietliki és Balaton az A38-on: alternatív legendák koncertje
Két legendás alternatív zenekar, a Víg Mihály nevével összefonódott magyar Balaton és a Marcin Swietlicki krakkói költő által vezetett lengyel Swietliki ad közös koncertet február 27-én az újbudai A38 hajón, a sikeres tavalyi közös wroclawi fellépés folytatásaként.
Christoph Waltz is szerepel az új három dimenziós Tarzanban
A kétszeres Oscar-díjas Christoph Waltz is szerepel a Warner Bros.
Átadták a Thália Humorfesztivál díjait
Átadták kedden a második alkalommal megrendezett Thália Humorfesztivál díjait, amelyeket az idén is öt kategóriában ítéltek oda.
Tarr Béla lesz a Szarajevói Filmfesztivál zsűrijének elnöke
A szervezők által a kortárs filmművészet egyik legjelentősebb rendezőjeként méltatott Tarr Béla lesz a nyári Szarajevói Filmfesztivál versenyprogramjába meghívott alkotásokról döntő nemzetközi zsűri elnöke.
Az elmúlt 500 év magyar természettudósait bemutató tárlat a Vármező Galériában
Az elmúlt 500 év legkiemelkedőbb magyar természettudósainak, kutatóinak, felfedezőinek, agrár- és vízügyi szakembereinek pályafutását mutatja be az Országos Mezőgazdasági Könyvtár Vármező Galériájának hétfőtől látható kiállítása.
Iron Maiden-koncert június 3-án a Sportarénában
Ismét Magyarországon ad koncertet minden idők egyik legfontosabb heavy metál zenekara.
Február 22-én temetik Jancsó Miklós filmrendezőt
Az életének 93. évében elhunyt Jancsó Miklós kétszeres Kossuth-díjas filmrendezőt február 22-én, szombaton 12 órakor kísérik utolsó útjára a Fiumei úti Sírkertben - tájékoztatta az MTI-t hétfőn a Magyar Filmművészek Szövetsége.
Csaknem 50 halfajtát lehet kóstolni a Budapesti Halfesztiválon
Torkos csütörtök, Valentin-napi hallakoma, élőhal bemutató, élményhorgászat, halászléfőző verseny, több száz magyar és nemzetközi halétel, valamint csaknem 50 halfaj bemutatásával várják a látogatókat a 2. Budapesti Halfesztivál szervezői február 13. és 16. között a Nemzeti Múzeum kertjében.
Litkey Farkas - Amerre a szél fúj - Az agárdi nádasoktól a Kékszalagig
Litkey Farkas a magyar vitorlázás kiemelkedő alakja.
Kortárs ötvösművészek kiállítása a Klebelsberg Kultúrkúriában
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozata Kótai-Máté-Muharos címmel három ötvösművész, Kótai József, Máté János és Muharos Lajos közös kiállítását rendezi meg a Klebelsberg Kultúrkúriában.
Ennio Morricone filmzenéi a Modern Art Orchestrával az Arénában
Ennio Morricone világhírű filmzenéit az olasz zeneszerző vezényletével a magyar Modern Art Orchestra (MAO) játssza február 15-én a Papp László Budapest Sportarénában.
Berlinale - Csalódottan fogadták George Clooney új filmjét a német kritikusok
Az idei Berlinale legnagyobb érdeklődéssel várt filmje volt George Clooney Műkincsvadászok című alkotása, amely azonban több német kritikus szerint csalódás, és még a rendező-főszereplő Clooney vonzereje sem menti meg az unalomtól.
Gáspár Sándor kapta az idei Páger Antal-színészdíjat
Gáspár Sándor kapta idén a Páger Antal-színészdíjat; a Kossuth-díjas érdemes művész vasárnap vette át a makói önkormányzat elismerését a Maros-parti városban, a Hagymaházban.
Eurovíziós Dalfesztivál - A Dal - Kialakult a középdöntők mezőnye
A zsűri döntése alapján Pál Dénes, a New Level Empire és a Fool Moon, a tévénézők szavazataival Radics Gigi, a Mystery Gang és a Honeybeast jutott a szombati harmadik elődöntőből a középdöntőkbe az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén, A Dal című showműsorban.
Cinema Total - Jancsó Miklós emléke előtt tisztelegtek a Berlinale magyar kísérőrendezvényének megnyitóján
Elkezdődött szombaton a 64. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) magyar kísérőrendezvénye, a Cinema Total, a filmszakmai programsorozatot megnyitó ünnepségen megemlékeztek Jancsó Miklósról.
Megérkezett a megújult Kia Sportage
A 84. Genfi Autószalonon, március 4-én mutatja be felfrissített modelljét a dél-koreai autógyártó.
Alter Bridge: júniusban koncert Budapesten
A napokban vált hivatalossá a hír: június 11-én Budapestre látogat az amerikai Alter Bridge zenekar.
Dirty Flow Club: magyar supergroup lemezbemutatója
Dirty Flow Club néven a magyar underground számos ismert zenésze készített közös albumot a szerelem-szakítás témakörében.