Rabszolgatartókra valaha is volt jellemző,hogy közöljenek bármit is az ültetvényen dolgozókkal,még akkor sem
ha ők igen csak elégedetlenek voltak,- a hajcsárok alkalmazva ennek kiküszöbölésre épp ezért adattak? S mint nem
ritkán minden anyagi fedezetet,ehhez ott is az elnyomottak adtak? (Bár ott a hajcsárok esküt esetleg a gazdának adtak,
másutt ugyanezek az igazságnak,s majd,hogy a bűnt üldözik,- de néhol az előző verzió működik,- szakosan,mely
nem ritkán erővel kezdődik?)
kezdődik?
...biztos,hogy egy olyanra kell bízni "béketárgyalást" aki "polgárháborút" már sikeresen szított?
- Biztos,hogy az béketárgyalás lesz,- mint nekünk Trianon? Mindenki másnak az volt,- mint nekünk itt most
békének harsogott szabad rablás,- ami nélkülük,a törvények alapján sosem lehetett volna más?
...helyesebben; az átlagnak sosem volt még jó, hiszen akkor polgári világban élnénk,- nem ebben?
- Ám az szinte megkérdőjelezhetetlen,hogy ilyen rossz még nem volt,- még az agyonszidott,kommunistának
mondott világban sem? Annak ellenére,hogy akik akkor kommunistának vallották magukat,azóta átkeresztelték
demokrata kereszténynek fiaikat,- akik így akár Isten nevében is képesek fosztogatni,sanyargatni országunkat?
... nem úgy a kimagaslóan alacsony bérek,- a munkaügyi jogok szinte teljes eltörlése,- a még nem látott magas infláció
(mely csak egy napra érvényes,mert azt új nappal még magasabb követi?),- környezetünk,és minden közösségi,és
magántulajdon,"magánosítása",- stb,stb,stb ...?
Ferenc a baloldal szétverője veszi a bátorságot baloldalinak magát titulálni,
- evégett vélhetően van kissé vastag bőre,- ahol más alóla ki szokott látni?
...addig számolgatják,amíg el is fog fogyni,hiszen márciusra már hiányzott állítólag 1500 miliárd abból a nyugdíjalapból
amihez hozzányúlni sem lehetett amíg nem adóként szedték be a járulékot,- de így az államinak mondott nyugdíj is
a magánnyugdíj sorsára jutott,- ellopatott? Mindezt megalapozva még a tízes évek elején törvénybe foglalták azt is,
hogy az öregeket a legközelebbi hozzátartozónak kell majd eltartania,- amíg ők a nyugdíjbefizetéseket sajátjukénak
tekintik,mint mindent és mindenkit?
Fydes tábor,- lengyelek nélkül (akik megismerték azt akivel addig éltek?) zömében idegen állam polgáraival?
A lengyelek ébredésére elmondható a tézis miszerint; "Ritka ember az akinek előnyére válik ha megismerik!"?
...mint a mára többségben lévő kisebbség egyedei,- egyedül még csak viselkednek néha,- ám ha többen vannak
nincsen aki őket emberi magatartásnak megfelelően féken tartsa? A kettő kapcsolata lehet;- alma,fája?
...először számbavétel,majd a nyírás? Őket veszik lajstromba,minket hajtanak nyírásra,- ez az fydes békepártisága?
Aki ezt hagyni nem óhajtja,az fejét általuk óhatatlanul háborúra adja,- mert szerintük az skandallum,hogy a bán
akarata ellenére bárki a fejét rabigába hajtani nem akarja,- akkor sem ha javaitól már lassan teljesen megfosztotta?
...páros lábbal,- ostobaság? Egy gyengéddel a közepébe,- bár kétes a hely megléte,
- ha maradt az ami kezdetkor,- ahogy egykori párt és harcostársa utalt jellemére?
...a legbiztosabb jele annak,hogy nő az elégedetlenek száma,ezért kevés a meglévő stadion,
- ahová mint egykor Santiago-ban,- ritka kivétellel,- majd be lesznek zárva?
Ez ha a béke szigete,- akkor bizton állítható,hogy a túlnyomó nagy többség szretne végre kijutni a kontinensre,
bár magánosítottak már minden erre használható hajózható eszközt,hogy azt senki meg ne tehesse,- élve?
...akkor talán jó példával elő kellene állani,és a Brüsszel elleni évtizedes háborút végre abba kellene hagyni,
- ám nem oly módon,hogy "békemenettel" épp oda vonulnak,amit Angyalföldtől elraboltak,- mert kedves volt
a terület foguknak (és ez csak egy a sok ezer száznak,- ki tujda mikor lenne vége a felsorolásnak?) mint a
Krím Vladimirnak?
Moody's az nem egy New york- i cég,az-az annak az országnak egy cége akit a kormány fricskáz,- és ennek ellenére
ad az általa vélt megítélésre? Erre vajon adott engedélyt Vlagyimírec,- egyeztetve Hsi-Csin-pong-quel,- ha már
egyszer Pesten rendőrei állítólag teljes hatáskörrel bírnak,Debrecenben pedig a választási plakátokon kínaiul is írnak?
E kapcsán a szuverenitás hatóságnál nem sírnak,vagy segédkeznek a haza piacon való további ki,és vagy árulásának?
Evégett egy szemernyi aggodalmunk sem lehet,kizárt,hogy ne találjanak valakit,valamit akit,
amit helyettük jogerősen elítélni nem mernek,- legyen az akár egy ma született gyermek?
...tizennégy éve háborúzik a szentem Brüsszellel,- van olyan dőre aki elhiszi az olajágat kezében?
(Egyébiránt annyi befojása van az eseményekre,minthogy az ég milyen színre legyen festve?
S bár első hegedűs,de a Hegedűs féléket csapatából már Dobó is memesztette,- azon felül nem
egyszer adódott,hogy a másik térfélre álltat a hírei elárulása után,a hírvevő is papírkutyának nézett?)
...valamit tudhat,- mint pl. vélhetően választásnak nevezett csalássorozatot sokadjára vezényelni,
most nem említve az állítólagos számos egyéb bűnöket amiket kollektíve sikerült nekik elkövetni?
Mimimum 200 000 idősnek fogalma sincsen ennek működéséről (nagyon sok millió másnak sem,sőt annak sem
akinek kellene tudnia?),tehát orvost már nem is igen fognak látni életükben,- ergo; közvetve kezük benne lesz azok
halálában is akik emiatt nem jutnak orvoshoz? "Előre megyünk nem hátra!" főispánok iránymutatásával a halálba?
...volt ez 2002-ben,a nagy bánnak köszönhetően,- oly módon,hogy az erőszakos kisebbség azóta is rettegésben,
uralma alatt tartja a túlnyomó,béketűrő többséget,- amíg ők a pár ezres fydes família mindent lopnak amit csak érnek?
Ergo,- ismét pár tízezer ember kisemmizve,- hizsen a sulit most végzik sikeresen a hű gyerekek,
- akik talán holnap után milliárdosok így lesznek,- ha nem,majd újabb adót kivetnek?
A felsoroltak nem háttérben maradtak,hanem amit csak lehetett belőle az emberektől ott is mindent elraboltak,
- hogy mikor lenne vége az elkövetett bűnök felsorolásának,el kellene telnie addig egy jó pár napnak?
Egyébiránt jövőkép; mint a "70 években újonan átadott céh lakások az akkor új magyaroknak,- akik 2012 - től
a munkaerő rejtett tartalékai ( jól elrejtőztek,ha fejpénzért a fydes malájokkal tömi a fejünket,az országot?) -
aztán egy hónap múlva az épületek zömén már se ajtó,se ablak?
ha ők igen csak elégedetlenek voltak,- a hajcsárok alkalmazva ennek kiküszöbölésre épp ezért adattak? S mint nem
ritkán minden anyagi fedezetet,ehhez ott is az elnyomottak adtak? (Bár ott a hajcsárok esküt esetleg a gazdának adtak,
másutt ugyanezek az igazságnak,s majd,hogy a bűnt üldözik,- de néhol az előző verzió működik,- szakosan,mely
nem ritkán erővel kezdődik?)
kezdődik?
- Biztos,hogy az béketárgyalás lesz,- mint nekünk Trianon? Mindenki másnak az volt,- mint nekünk itt most
békének harsogott szabad rablás,- ami nélkülük,a törvények alapján sosem lehetett volna más?
- Ám az szinte megkérdőjelezhetetlen,hogy ilyen rossz még nem volt,- még az agyonszidott,kommunistának
mondott világban sem? Annak ellenére,hogy akik akkor kommunistának vallották magukat,azóta átkeresztelték
demokrata kereszténynek fiaikat,- akik így akár Isten nevében is képesek fosztogatni,sanyargatni országunkat?
(mely csak egy napra érvényes,mert azt új nappal még magasabb követi?),- környezetünk,és minden közösségi,és
magántulajdon,"magánosítása",- stb,stb,stb ...?
- evégett vélhetően van kissé vastag bőre,- ahol más alóla ki szokott látni?
amihez hozzányúlni sem lehetett amíg nem adóként szedték be a járulékot,- de így az államinak mondott nyugdíj is
a magánnyugdíj sorsára jutott,- ellopatott? Mindezt megalapozva még a tízes évek elején törvénybe foglalták azt is,
hogy az öregeket a legközelebbi hozzátartozónak kell majd eltartania,- amíg ők a nyugdíjbefizetéseket sajátjukénak
tekintik,mint mindent és mindenkit?
A lengyelek ébredésére elmondható a tézis miszerint; "Ritka ember az akinek előnyére válik ha megismerik!"?
nincsen aki őket emberi magatartásnak megfelelően féken tartsa? A kettő kapcsolata lehet;- alma,fája?
Aki ezt hagyni nem óhajtja,az fejét általuk óhatatlanul háborúra adja,- mert szerintük az skandallum,hogy a bán
akarata ellenére bárki a fejét rabigába hajtani nem akarja,- akkor sem ha javaitól már lassan teljesen megfosztotta?
- ha maradt az ami kezdetkor,- ahogy egykori párt és harcostársa utalt jellemére?
- ahová mint egykor Santiago-ban,- ritka kivétellel,- majd be lesznek zárva?
bár magánosítottak már minden erre használható hajózható eszközt,hogy azt senki meg ne tehesse,- élve?
- ám nem oly módon,hogy "békemenettel" épp oda vonulnak,amit Angyalföldtől elraboltak,- mert kedves volt
a terület foguknak (és ez csak egy a sok ezer száznak,- ki tujda mikor lenne vége a felsorolásnak?) mint a
Krím Vladimirnak?
ad az általa vélt megítélésre? Erre vajon adott engedélyt Vlagyimírec,- egyeztetve Hsi-Csin-pong-quel,- ha már
egyszer Pesten rendőrei állítólag teljes hatáskörrel bírnak,Debrecenben pedig a választási plakátokon kínaiul is írnak?
E kapcsán a szuverenitás hatóságnál nem sírnak,vagy segédkeznek a haza piacon való további ki,és vagy árulásának?
- hiszen az idén is végzett egy évfolyam a fydes gyerekekből még?