OBSERVER Budapest Mediafigyelo
Megjelent a májusi Rally Café!
Már kapható a Rally Café Autósport Magazin májusi száma, amely 136 oldalasra bővült, hogy minél több autósport hírrel szolgálhassunk olvasóinknak.
Megjelent a Képmás magazin májusi száma!
A tartalomból:
Magyar MMA-klasszisok meccselnek a Papp László Sportarénában
Magyar MMA-klasszisok meccselnek a Papp László Sportarénában
Ciprusi út lesz a nyereményből
Pécelről érkezett az ASTRO+TV stúdió játékra 2012. április 12-én az a 23 éves fiatal lány, aki életében először küldött be pályázatot, és rögtön besorsolták az élő adás három játékosa közé. Dupláznia ugyan nem sikerült, de a legnagyobb szám kipörgetésével így is több, mint 2 millió forinttal lett gazdagabb.
Jenson Button 200-zal repesztett a Bajcsyn
A Vodafone Kezdj El Valami Újat hétvégi programsorozatának fénypontja kétség kívül a Vodafone Belvárosi Nagydíj volt, melynek keretein belül Jenson Button demonstrálta, mire képes egy Forma-1-es autó.
Micheliszt elütötték a győzelemtől
A WTCC negyedik futamán, a Slovakiaringen Michelisz Norbert a pole pozícióból indulhatott, ám az első versenyen sajnos többen is meglökték, így végül csak a hatodik lett.
Oldtimer Expo 2012
Április 27-30. között, a Hungexpo B pavilonjában várja az érdeklődőket a VI. Oldtimer Expo.
Kánikula a Tátrában
A szombaton készült kép tanusága szerint az áprilisi olvadás a gyönyörű Lomnici csúcsot még nem érte el.
Siker volt a Budapest Winter Invitation
Több mint 79.000 vendégéjszakát generált a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében megvalósult Budapest Winter Invitation (BWI) téli forgalomélénkítő akció.
Egységben az erő
A főváros és agglomerációjának együttműködési lehetőségeiről, a közös problémákról, Budapest és a környező települések viszonyrendszeréről tartanak ma egész napos szakmai konferenciát az Újvárosháza dísztermében. A Budapest Agglomerációs Konferencia névre keresztelt esemény a Fővárosi Önkormányzat, és a Magyar...
Áttörés a gyermekkori krónikus ízületi gyulladás kezelésében
Magyarországon elsőként a Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika Gyermekreumatológia részlegén alkalmazták azt az új biológiai terápiát, amely a súlyos, hagyományos kezelésekre nem reagáló esetekben jelenthet megoldást a gyermekkori krónikus sokízületi gyulladás szisztémás formájának kezelésében.
A legfrissebb Magyar Narancsban
Interjú
Változnak a fegyvertartás jogszabályai
Április 25-én, szerdán délelőtt a Teve utcai rendőrpalotában sajtótájékoztatót tartottak a május 1-én életbe lépő új fegyvertartási jogszabályokról
Levegőt!
A Kék Planéta Alapítvány megtartotta levegőtisztasági kampányának záró sajtótájékoztatóját. A kampány a városi autóhasználat csökkentésére buzdított illetve alternatív közlekedési megoldásokat népszerűsített.
HAY Fesztivál: Az elme Woodstockja
Csatlakozott Budapest a Hay Fesztiválhoz! A világszerte számos helyszínen megrendezett irodalmi és művészeti fesztivál, 25 évvel ezelőtt egy walesi kis faluban született, mára viszont a világ egyik legjegyzettebb fesztiváljává nőtte ki magát.
A Dr. Medveczky Világexpedíció első Gálaestje
2012. április 23-án sikeresen lezajlott A Dr. Medveczky Világexpedíció első Gálaestje a RaM Colosseumban.
Beauty Forum Hungary 2012
A Beauty Forum Hungary Közép-Kelet Európa legnagyobb tavaszi szakkiállítása idén 150 kiállító céggel és bemutatókkal várta a szakma iránt érdeklődőket.
Megnyílt az Empire, State, Building
Április 20-ától látható a nagyközönség számára a Société Réaliste művészkollektíva Empire, State, Building című gyűjteményes kiállítása, a fővárosi Ludwig Múzeumban. Tudósításunk a tárlatról.
Egy lócsiszár virágvasárnapja
Elsőéves magyar szakos koromban olvastam már Sütő András e drámáját, csaknem egyszerre a Csillag a máglyán cíművel, mely akkor jóval mélyebb nyomokat hagyott bennem, a lócsiszár pedig háttérbe szorult. Most, hogy lehetőségem volt Znamenák István rendezésében látni a darabot, úgy gondolom, érdemtelenül. A lócsiszár ugyanis...
Átadták a gyógyszerkutatás Nobel díjának is nevezett Prix Galien díjat
PRIX GALIEN DÍJAT KAPTAK A HEPATITIS C VÍRUS (HCV) ELLEN ALKALMAZOTT ÚJ GYÓGYSZEREK
Kevesen gondolunk öreg napjainkra
A Raiffeisen Capital Management (RCM) megbízásából a GfK Hungária tanulmányt készített arról, hogyan takarékoskodunk a nyugdíjas éveinkre.
Nyáron állapodunk meg az IMF-el?
A Raiffeisen Bank elemzői, aktuális gazdasági helyzetértékelést tartottak a sajtó képviselői számára. Török Zoltán, Keszeg Ádám és Blahó Levente tartott prezentációt, majd ezt követően megválaszolták a felmerülő kérdéseket.
Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma
"A turizmus területe gyakorlatilag a gazdaság szinte teljes spektrumát lefedi és az élet minden területére van hatása"- mondta Bánki Erik országgyűlési képviselő a Nemzeti Kulturális Alap sajtóreggelijén.
Tarlós István és Jean-Louis Chaussade egyezsége
Sajtótájékoztatót tartott Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagjának visszavételéről kötött megállapodásról.
Balsai Móni: Jöjjenek a nézők színházba!
Balsai Móni napjaink egyik legnagyszerűbb színésznője. Számos sikeres színházi szerepe mellet játszott már tv-sorozatban, filmekben is. Jelenleg a Pesti Magyar Színház tagja és hamarosan a Liza a rókatündér című film főszerepében is megcsodálhatjuk.
Díjazott szakdolgozatok
Átadták "Az év turisztikai témájú szakdolgozata,2011" pályázat díjait.
A RiseFM bemutatja
A RiseFM bemutatja:
Színházban a szerencse
Az idei évadban mesedarabok írására hirdette meg a Schwajda György drámaíró pályázatot a Kaposvári Csiky Gergely Színház. A győztesek a versengés nemzetközi hírű névadójának születésnapján 2012. március 24-én vehették át az elismeréseket a színház igazgatójától Rátóti Zoltántól.
A Virágos Magyarországért 2012
Újra nevezhetnek az önkormányzatok a Virágos Magyarország versenyre, melynek szervezeti hátterét a Magyar Turizmus Zrt. biztosítja. 2011 győztesei falu kategóriában Lövő, város kategóriában pedig Százhalombatta voltak, akik idén a nemzetközi versenyben képviseli Magyarországot.
A legfrissebb Magyar Narancsban
A legfrissebb Magyar Narancsban