OkosPista
Mikor sikeres egy párt?!
Arra a kérdésre, hogy mikor is lesz sikeres egy párt, két választ is adhatunk.
Orbán és a Borzok
Orbán Viktor felkérésére megalakult a parlament első rock bandája, Orbán és a Borzok néven. A banda első zártkörű fellépésére, Okos Pista is meghívást kapott és nem felejtette otthon kedvenc kézi kameráját.
JeSz-ként folytatják
A tegnapi Duna és MTV-s híradásokban halhattuk, hogy az MDF-et is elérte a végzet.
Mire is elég 2700 milliárd forint?
A nemzetgazdasági miniszter szerint arra, hogy a magánkasszából érkező vagyonból jövőre, 530 milliárd forinttal, 2012-ben pedig 250 milliárddal több legyen, a kiadások fedezésére.
Mesterházy az új Gyurcsány?
A különböző orgánumok, mind más és más elemet emeltek ki, illetve tartottak fontosnak a november 27-i MSZP-s rendezvénnyel kapcsolatban.
A jobboldali sajtó jövője
Magyarországon kevés olyan médiumot találunk, ami mögött ne állna pártérdek, vagy ne érezné feladatának, hogy foggal-körömmel védjen egy ideológiai irányzatot-gondolkodásmódot.
Egy tévedés története
Minden normális modern demokráciában a szekularizáció, tehát az állam és az egyház szétválasztása már az előző évszázadokban végbement.
XVI. Benedek vs. óvszer
Lám, lám sok mai magyar politikussal ellentétben, isten földi helytartója – jelenleg XVI.
Mennyi még Rózsi?
Hoffmann Rózsa lassan szitokszóvá válik a hallgatók körében, ha így folytatja.
Egy utazás margójára
Az elmúlt három napot nem máshol, mint Romániában töltöttük egy konferencia apropójából.
Az egység csak látszat
Hoffman Rózsa személye újabb konfliktust eredményezett a Fidesz-KDNP-ben.
Lesz ez még így se!
Sokat gondolkodtam, hogy vajon a Fidesz-KDNP-nél mikor következik be a szükségszerű szavazóbázis lemorzsolódás.
Így tisztelik 56-ot
Az 1956-os forradalom évfordulói alkalmával nincs olyan politikai szereplő és párt, aki ne tartana – immáron hagyományként – az állami megemlékezéstől külön álló rendezvényt.
Borkai: én először is sportoló vagyok
Az önkormányzati választásokon Győrben meggyőző többséggel, 69,67%-al választották meg Borkai Zsoltot 2006 után ismét négy évre a szavazók.
Merkel beintett a „multikultinak”
A nemzetközi politikai napirend meghatározó híre volt, hogy Angela Merkel német kancellárasszony hivatalos sajtómegjelenés során a multikulturalizmus ellen foglalt nyíltan állást.
Legitimál az internetes alkotmányozás?
A jelenkori magyar alkotmány, alkotmányosság és alkotmányozás témaköre lényegében egykorú a harmadik köztársaság tárgyalásos létrehozásával és 20 éves működésével.
MDF reloaded
Tavasszal a Magyar Demokrata Fórum volt talán a választás legnagyobb vesztese – igen, még az MSZP-nél is mélyebb hullámvölgybe került – hiszen a rendszerváltás utáni első kormányzó párt a 2010-14 között időszakban a parlamentből is kiesett.
Kampány Szanyi módra
Szanyi Tibort július 21.-én választotta meg az MSZP elnöksége az önkormányzati választás kampányfőnökének.
A Simor-ügy következményei
Simor András közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank elnöki posztját 2007. február 16.-a óta tölti be.
Szakadó szocik
Vajon képes lesz betörni Szili Katalin új pártjával a baloldalra?
A kitüntetés esélyesei
A köztársasági elnökünk, aki az „emberek embere” szeretne lenni, szeptember elején két új, általa adományozható kitüntetést is alapított.
Ihatod amit főztél
Most, hogy a csontvázak előkerültek, most, hogy az ország romjai eltakarítattak és az alapok lerakódtak, most hogy végre az IMF is tudja hol a helye, most végre learathatjuk munkánk gyümölcseit, természetesen szigorúan a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának keretei közt.
Hová tűnt Hagyó Úr?
A politikai kampánykommunikáció az elmúlt évtizedekben a negatív kampány eszközrendszerével egészült ki.
Táncoló-énekelő politikusaink
Az idei év jócskán aktív közéleti szempontból, hiszen két választást is át kell vészelnünk valahogy.
A közterületek ,,megtisztítása"
Kevés esetben bántak már így el egy adott társadalmi réteggel, mint ahogy azt a hajléktalanokkal tervezik.
Megnőtt az érdekérvényesítő képességünk a világban
Kovács Lászlóval, az MSZP jelenlegi alelnökével, és kétszeres volt külügyminiszterrel beszélgettünk.
A „nyerő ügyek” azok, amelyek közös ügyek
Kovács Lászlóval, az MSZP jelenlegi alelnökével, és kétszeres volt külügyminiszterrel beszélgettünk a párt székházában, mely a választási vereség utáni elbocsátások miatt, szinte teljesen kihalt volt.
Ganxsta és a híd története
Egy-egy finom kis pikantéria mindig az ember látókörébe kerül.
Ciki: Réde polgármestere egy sztipíztáncosnővel vetkőzött!
Triciklik és a háromkerekű motorok 10. nemzetközi találkozóját rendezték a Komárom-Esztergom megyei Rédén, ahol a község független polgármesterét új oldaláról ismerhették meg a helyiek.
Az RTL bekeményít
Az RTL (Radio Television Luxemburg) egy egész pályás letámadásra készül az év utolsó felében.