OkosPista
Ez a csoda is három napos?
A Lehet Más a Politika igazi tét meccse ősszel lesz, az önkormányzati választásokon. Kiderül, hogy valóban képes volt-e a megtartani azokat a szavazókat, akiket az újdonság szele és a jórészt internetes alapokon – ebből kifolyólag a fiatalokra is épülő - párt magával ragadott.
Mire szavaz a magyar?
Hamarosan elérkezik az idő, amikor a választópolgároknak ismét az urnákhoz kell fáradniuk, hogy leadhassák szavazataikat.
,,Mert azért a Fidesz humbug az megy" - interjú Szanyi Tiborral
OkosPista és asztaltársasága Szanyi Tiborral, az MSZP frissen kinevezett kampányfőnökével beszélgetett.
Veszendőbe mehet a magyar pavilon
Mostanában egyre többször kerül szóba a sanghaji világkiállításon felállított magyar pavilon.
A beiktatás hírére, az üzletek is akcióba kezdtek
A könyvesbolt új akciója!
Az államtitkár esete a Stasival
Érdekes videóra bukkantunk a minap. Bő három perc alatt megtudhatjuk, hogy Gál András Levente – aki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára - hogy is hozható kapcsolatba Hagyó Mikóssal és a Stasi pénzeket kezelő Zeno Meierrel.
Kinem hirdetett törvények
Korábbi bejegyzésünkben írtunk arról, hogy mi az az öt fontos változás augusztusban, amit a parlament, a nyári szünet előtti utolsó ülésen fogadott el.
Változó hazánk
A parlamenti törvényhozási dömping befejeződött.
,,A Nemzeti Együttműködés Rendszere nem több retorikai fogásnál"
OkosPista és asztaltársasága, Tóth Csabával – a Republikon Intézet stratégiai igazgatójával – beszélgetett.
Bio étel, bio ital, bio pia
Gondolt már arra, hogy a tegnapi italozás során, mennyivel növelte a biológiai lábnyomát? Vagy átfutott már az agyán az a gondolat, hogy hogy lehetne környezettudatosan alkoholizálni? Vajon le kell-e mondanunk az italozás gyönyöreiről azért, hogy csökkentsünk biológiai lábnyomunk?
Pécsett már pörög az ICWIP
Tizennegyedszer nyitotta meg kapuit a Nemzetközi Kultúrhét, tehát idén is megrendezésre került Európa egyik legnagyobb tematikus ifjúsági fesztiválja.
Lássuk mint mond a miniszterelnök teste...
A hagyományos politikusi beszédek elemzésétől eltérően, most arra vállalkoztunk, hogy megnézzük, mit mond a test, beszéd közben.
Hoffmann Rózsa gyermeket nevel(ne)
A világ problémája a túlnépesedés, Európa problémája az elnéptelenedés. Ez alól mi magyarok se vagyunk kivételek. Még idén a lélektani határnak tekintett tízmilliós szint alá esik Magyarország népessége, pár évtized múlva pedig már a kilencmilliót sem éri el – figyelmeztetett Vukovich Gabriella a statisztikai hivatal elnöke.
Össznemzeti (f)elzárkózás
Orbán Viktor nem kevesebbre készül, minthogy 2011 első felében átveszi az EU soros elnökségét!
A humor, mint utolsó ,,fegyver“
A Fidesz kétharmados győzelmét, a jelenlegi ellenzéki pártok teljesen képtelenek ellensúlyozni.
Szemrebbenés nélkül nyikatkozik a Jobbikos képviselő Úr
Nehéz igazán elkezdeni jól egy cikket.
Pösze „befuck-olt” a Gárdának avagy elkezdődött a kampány?
Mint ismeretes, a hétvégén a magyar nemzet hasábjain volt olvasható, Pösze Lajos frakcióvezető helyettes kinyilvánulása, mely szerint a Magyar Gárda már csak "felesleges önmutogatás".
Hogy is állunk? Pécsi Konferencia- és Koncertközpont: "Ház a házban" - Képriport
A nagyközönség számára ma nyílt lehetőség arra, hogy bepillantást nyerjenek az EKF projekt két kulcsfontosságú beruházásának (Konferencia- Koncertterem illetve a Zsolnay Kulturális Negyed) alakulásába.
„Mit akar a FIDESZ a Híd-Mosttól?”
Az eddigi történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy a kisebbségi magyarság számára nem szerencsés, ha a hivatalos magyarországi kormánykörök belefolynak a szlovákiai magyarság pártpolitikai életébe.
Szakrális Köztársaság - OkosPista
Egyre több jel mutat arra, hogy az új alkotmány előkészítésére létrehozott bizottság, a Szent Korona tanát is beemelné az alaptörvénybe.
Te lemondanál az árvízkárosultak javára az EFOTT-ról?
OkosPista feltette a kérdést a kedves fesztiválozó fiataloknak, hogy ők vajon hajlandóak lennének-e lemondani az idei EFOTT-ról?
Csipkés bugyik és az EFOTT
Nem volt zavarban Anna, amikor OkosPistának mutogatta bugyijait.
Pataky Attila beszólása Rockmaratonon - OkosPista
Az EDDA front énekesét egy paradicsommal dobták meg koncert közben és erre reagált a maga módján az énekes:
10 éves a Rockmaraton
Fishing on Orfű fesztivál után, az idei Rockmaratonra is kilátogattunk.
Az ,,isteni" vuvuzela
Elképesztő karriert futott be a vuvuzela a VB kezdete óta. Van aki utálja, van aki imádja, de nincs olyan ember, akinek ne lenne meg róla a véleménye. Rajongói klubbok és oldalak alakulnak a neten, hol istenítve, hol elátkozva ezt az afrikai hangszert.
IRÁNY PÉCS - OkosPista szemével
Ezen cikkemben az EKF-ről fogok írni, azonban most kerülve, minden szakmai boncolgatást és objektív látásmódot. Mindössze azt írom le, hogy mit tapasztaltam Európa Kulturális Fővárosában az elmúlt 2-3 nap alatt.
Olimpiától az államfősségig!
Hogy mennyi minden változik 5 év alatt!
Sólyom nagy dobása
Mindig is kritikus szemmel néztem Sólyom László elnöki tevékenységét. Sose rejtette véka alá Gyurcsány Ferencről alkotott véleményét – pedig nem volt ez mindig így, regnálásuk elején jó viszonyt ápoltak egymással – és folyamatosan kritizálta a kormányzatot, a baloldal nyolc éves regnálása alatt.
Ki is számol majd el velük 2.0
Korábbi írásomban már felemeltem a szavamat az ellen, hogy a Fidesz a közszereplőket és az államot ellenőrző posztra (elszámoltatási kormánybiztos) Papcsák Ferencet nevezte ki. Az Ő múltja a közszférában erősen megkérdőjelezhető, mivel a bíróság törvényesen elítélte már egyszer.
Ki a legcsóróbb pártvezér a magyar politikai elitben?
A vagyonnyilatkozat közzététele mindig nagy felhajtást szül a hazai médiában, és nem is véletlenül.