Termál Online

Megszűnik az egyik hazai légijárat

Tavaly május óta járt menetrend szerinti repülőjárat Riga és a Hévíz melletti reptér között. Az Air Baltic lett légitársaság most úgy döntött, hogy megszünteti a járatot. Nagyobb utasforgalomra számítottak.

Gyógyhely lett a Kisváros

Gyógyhely minősítést kapott a Baranya megyében található Szigetvár, ahol ettől a turizmus felfutását és új beruházásokat várnak.

Termálfürdők régi fotókon

Van olyan fürdő, amelyikre 70-80 év távlatából is ráismerni. Persze a termálfürdők többsége azért előnyére változott.

300 millióba került a gyógyfürdős akció

Összesen 300 millió forintot szánnak a 15 ezer nyugdíjasnak kedvezményes fürdőbelépőt biztosító pályázatra. Az Erzsébet-program szóvivője beszél arról is, hogy várható-e idén újabb pályázat.

Érdemes-e holt-tengeri fürdősót venni?

Kutatások szerint pikkelysömör és reumatikus panaszok esetén is hatékony lehet a holt-tengeri fürdősóból házilag készített fürdő.

Egerszalóki szálloda: nem tudják eladni

Első körben nem sikerült vevőt találni a közvetve állami tulajdonban lévő egerszalóki Saliris Resortra. Bár üzletileg nem volt sikeres a hatalmas szálloda és fürdő felépítése, de Egerszalók turizmusát jelentősen fellendítette.

Idő előtt vége a gyógyfürdős pályázatnak

Teljesen váratlanul ma délután jelentették be, hogy lezárul az Erzsébet-program keretében meghirdetett fürdőbelépő-pályázat.

Kifog a nyugdíjasokon a gyógyfürdős pályázat

Sok nyugdíjas nem boldogul a 60 év felettiek számára az Erzsébet-program keretében kiírt pályázattal.

Mi pörgeti fel az év végi szállodai forgalmat?

A wellness szállodák szempontjából a karácsony és a szilveszter közötti időszakot segítheti a gyenge forint, az ajándékutalványok, de még a külföldön dolgozó magyarok is.

Termáltipp az ünnepekre: fürdő az osztrák határnál

Két település összevonásával jött létre. Közelebb van Bécshez és Pozsonyhoz, mint Budapesthez, és immár 47 éve működik termálfürdő a településen, amelynek vize igazoltan gyógyhatású.

Több mint 50 fürdőben lesz nyugdíjas kedvezmény

Az Erzsébet-program keretében a 60 év feletti, öregségi nyugellátásban részesülők - amennyiben nem túl magas a nyugdíjuk - fürdőbelépőkre pályázhatnak.

Olcsó fürdőbelépőre lehet pályázni

A nyugdíjasok egy része január elsejétől kedvezményes fürdőkártyára pályázhat. Ennek révén a teljes árú jegyhez képest jelképes áron látogathatnak hazai fürdőket.

Divat lett szállodában karácsonyozni

Egyre többen gondolják úgy, hogy a karácsonyt inkább szállodában töltik, de növekszik a két ünnep közötti napok népszerűsége is.

Bezárt fürdő, ami két falut is csődbe vitt

Az ezer lakosú zalai kistelepülés milliárdos fürdőfejlesztésbe fogott még a válság előtt. A fürdő most zárva, a település ellen pedig adósságrendezési eljárás van folyamatban.

Termálfürdőt vesz Zalaegerszeg

A zalaegerszegi önkormányzat jövő év december 31-ig megvásárolná a Gébárti-tó körüli turisztikai létesítményeket, köztük a termálfürdőt is.

Új szárny épül a Rudas Fürdőhöz

Október végén kezdődik a Rudas Fürdő déli szárnyának átépítése, a munkálatok majdnem egy évig fognak tartani. Legutóbb tavaly végeztek felújítást a gyógyfürdőben. A mostani beruházás egymilliárd forintba kerül.

Mennyi bevétele van Hévíznek a turizmusból?

Sok, nagyon sok. Tavaly minden egyes hévízi vendégéjszaka után 10 ezer forintot költöttek a turisták, aminek révén több mint 10 milliárd forintnyi bevétel folyt be a helyi szállásadókhoz, szolgáltatókhoz. Rajtuk keresztül közvetve a költségvetés is jól járt.

Termálfürdős települések: hódít a nordic walking

Bükfürdőn és Zalakaroson is kijelöltek nordic walking útvonalakat. Karoson nyáron túrát is szerveztek, Bükön pedig animátorok segítették a mozgásformával ismerkedőket és az érdeklődők ingyen kölcsönözhetnek nordic walking botokat.

Gellért Fürdő és Hotel Carbona: díjat kaptak

A hévízi NaturMed Hotel Carbonának az éttermét, a Gellért Fürdőnek pedig a gyógyászati- és wellness szolgáltatásait díjazta a Magyar Termék Nagydíj zsűrije. A szálloda és a fürdő a saját kategóriájában egyedül részesült az elismerésben.

Ezért nem járnak fapadosok a hévízi reptérre

Nem csak Hévíz, hanem a Balaton és az egész régió vendégforgalmára is kedvező hatással van a sármelléki repülőtér. Kiderült, hogy miért nem jár a Ryanair és a WizzAir a reptérre.

Újra Strandok Éjszakája: itt a résztvevők listája

Idén augusztus 2-án, azaz pénteken tartják a Strandok Éjszakáját. Az estébe nyúló fürdőzésre általában zenés programokkal készülnek a fürdők, de van ahol sztárvendég is fellép.

86 éves lesz a hajdúszoboszlói fürdő

Jövő hétvégén koncertekkel és szépségversennyel ünnepli születésnapját a hajdúszoboszlói Hungarospa, amelynek elődje 1927-ben nyitotta meg kapuit még meglehetősen kezdetleges formában, fövenyfürdőként.

Top 5 termál hotel

Hévízi, alsópáhoki, bükfürdői, sárvári és hajdúszoboszlói szállodák vezetik az árbevételi toplistát. Kilenc hotelből öt található termálfürdős településen. Bár a lista meglehetősen hiányos.

Fizikoterápia, fizioterápia: mi a különbség?

Annak ellenére, hogy a fizioterápia és a fizikoterápia szavak között csak egyetlen betű az eltérés, nem egymás szinonimáiról van szó, a két fogalom eltérő a jelentéssel rendelkezik.

Miért nincs termálfürdő a Balatonnál?

Sok balatoni település a termálvízben látná a szezon meghosszabbításának a lehetőségét. Szakemberek szerint azonban nem véletlen, hogy eddig sem létesültek meleg vizű fürdők a Balatonnál.

Bővült a gyopárosfürdői gyógykezelések köre

Mostantól iszapkezelés is elérhető lesz Orosháza-Gyopárosfürdőn. Ezzel nyolcra bővül az OEP-támogatással is igénybe vehető gyógyászati szolgáltatások köre.

Mikor tilos súlyfürdőt alkalmazni?

Olyan esetekben ellenjavallt a súlyfürdő használata, amikor a nyakig érő 34 fok körüli víz, vagy a gerinc húzása sem javasolt. Érrendszeri és mészhiányos betegségek a tiltólistán.

Új nevet kapott a gyógyfürdő

A Róna Kincse nevet veszi fel a Kiskunfélegyházi Kórház Gyógyfürdő- és Rehabilitációs Központja. A fürdőrészleg már nem csak a beutaltak számára látogatható.

Kevesebb pénz jut a gyógyfürdős kezelésekre?

Annak ellenére, hogy a belföldi turizmusban fontos szerepe van az egészségturisztikai utazásoknak, a társadalombiztosítás évről-évre kevesebbet költ a gyógyfürdőkben elérhető kezelésekre.

Milyen idő jó a termálfürdőknek?

Termálfürdőnként eltérő, hogy a forróság, vagy a hűvösebb idő lendíti-e fel a forgalmukat. Sokat számít a Balaton közelsége, de a meteorológusok is keresztülhúzhatják a fürdők terveit.