Termál Online

Rengetegen fürödtek Budapesten

Több mint 30 százalékkal nőtt a Budapest Gyógyfürdői Zrt. vendégforgalma az idei szezonban.

Strandfesztivál Debrecenben

Egy hónap múlva ismét megrendezik Debrecen kisebbik termálfürdőjének területén a Kerekestelepi Fürdő Fesztivált.

Termálfürdő, amit nem ismerünk

A Németországból és Ausztriából érkező vendégek kedvelik, a magyarok viszont alig ismerik azt a termálfürdőt, amelyről cikkünk szól.

Zalakaros: blogol a MenDan károsultja

A MenDan Hotel üzemeltetése új kézbe került, emiatt viszont hátrány érte azokat, akik a Club MenDan apartmanházba vásároltak üdülési jogokat, az új üzemeltető ugyanis nem fogadja el a 190 ezer forintért megvett wellness kártyájukat.

Fürdő almaecetből

A fürdővízhez almaecetet adagolva frissítő, vagy akár nyugtató fürdőt is készíthetünk, attól függően, hogy levendulaolajat, mézet, vagy éppen friss citromlét adagolunk hozzá.

Újságja lesz Hévíznek

Forrásnak fogják hívni és szeptembertől jelenik meg, kezdetben havonta, majd kéthetente.

Termálfürdős települések: itt a toplista

A KSH adatai alapján összegyűjtöttük, hogy mely termálfürdős települések a legnépszerűbbek.

Hajdúszoboszló: szállodát nyit a milliárdos

A széles körben kevéssé ismert befektetőnek ezzel már négy szállodája, egy panziója, étterme és vendégháza is lesz Hajdúszoboszlón.

Hévíz, Zalakaros: élnek és virulnak a mozik

A termálfürdős települések megmutatják, hogy hogyan kell kisebb mozikat üzemeltetni.

Botrány a gyógyszállóban

Két évvel ezelőtt biztonsági emberekkel vette át a hatalmat a CIB Bank a hévízi ötcsillagos luxushotelben. A fővárosi ítélőtábla szerint azonban ehhez nem volt joga és a szálloda visszakerül a korábbi tulajdonosához.

Szombathelyi Tófürdő: jegyárak és júliusi programok

Július első hetében strandegészségügyi előadásokat tartanak, ahol az egészséges életmódról szerezhetnek információkat a fürdőzők.

SZÉP Kártya: bővült a termálfürdők köre

Egyre több gyógyfürdőben és termálfürdőben lehet belépőjegyet váltani a SZÉP Kártyával. Publikáljuk a kártyákat elfogadó fürdőhelyek listáját.

Esztergom: újra kinyitott a termálfürdő

A hányatott sorsú esztergomi élményfürdőt szombat reggel 9 órakor újra megnyitották.

Gyula milliárdjai - képekkel

Több mint kétmilliárd forintos beruházás kezdődött Gyulán.

Aldi a termálfürdőben

Aki veszi a bátorságot, és ellátás nélküli szállást bérel egy termálfürdős településen, annak fontos szempont lehet, hogy tud-e diszkontáruházban vásárolni. Megnéztük hát, milyen a gyógyfürdők diszkontáruházas lefedettsége.

Zalakaros: a nyár legnagyobb dobása

A tavalyi után idén is megrendezik a nagy sikerű rendezvénysorozatot a zalai fürdőhelyen.

Hajdúszoboszló, Gyula: a nyár slágerei

Egy felmérés szerint az idei szezon legkedveltebb termálfürdős üdülőhelyei Hajdúszoboszló és Gyula lesznek.

Elismerés a pápai termálnak

Az egykori kutyakiképző telep helyén épült fürdőt, majd az ahhoz tavaly hozzáépített gyógyászati centrumot méltatta egy építészeti szakportál.

Ebből botrány lesz Zalakaroson

Hoppon maradtak a Club MenDan apartmanházban üdülési jogot vásárló vendégeket.

Gyógyfürdő Nyíregyházán

A sóstógyógyfürdői városrészén található fürdők kaptak gyógyfürdő minősítést a napokban.Ezentúl többféle államilag finanszírozott gyógykezelés is elérhetővé válik az érintett termálfürdőkben.

Legdrágább termálfürdő Magyarországon

Megkerestük az ország legdrágább termálfürdőjét. A családi belépő 12 ezer forint. A fürdő legdrágább arckezelése 23 ezer forint, egy 50 perces masszázs 8000.

Termálfürdők eső esetére

Ráfaragott, aki a mai esős időre tervezett kültéri fürdőzést.

Hétindító termálos akciók

Összegyűjtöttünk néhány június utolsó hetében érvényes termálfürdős akciót.

Hétvégi termálcélpont: menjen Gödre

Három fürdőt is ajánlunk azoknak, akik termálfürdőzéssel ütnék el az időt hétvégén.

Nézegessen bezárt fürdőket

Képek a bezárt dunaújvárosi és esztergomi termálfürdőkről.

Termálfürdők pácban

Sorra nyílnak az új termálfürdők és a régi, de feltuningolt létesítmények.

Egerszalók a legdrágább termál

A magyarországi gyógy- és termálfürdők átlagos belépőjegy ára 1696 forint. Az egerszalóki és a debreceni termálfürdők az ország legdrágábbjai, de az élbolyban találhatók a budapesti fürdők is.

Termálos fejlesztés Igalon

Pénteken adták át a 400 millió forintból felújított igali fürdőt.

Fürödjön szénsavban

Tágítja az ereket, mélyíti a légzést, csökkenti a vérnyomást, javítja a szövetek vérellátását.

Csomagajánlat alkoholistáknak

Tapolca legjobb szállodája speciális ajánlattal kedveskedik a sör iránt rajongó vendégeiknek.