barben

Kitört a Grímsvötn vulkán Izlandon - fotó

Alig több mint egy évvel az után, hogy az Eyjafjallajökull vulkán kitörése hetekre megbénította Európa légiközlekedését, újabb izlandi tűzhányó kelt életre.

Földrengés Törökországban - 3 halott, 100 sérült

5.8-as magnitúdójú földrengés rázta meg Törökország északnyugati részét, Kütahya város közelében lévő epicentrummal.

Több áldozata van a spanyolországi fölrengéseknek - fotók

Rövid idő alatt két közepesen erős földrengés rázta meg május 11-én Spanyolország déli területeit, Murcia környékét.

A tengerbe zuhant egy indonéz repülőgép

Feltehetően senki nem élte túl azt a balesetet, ami szombaton történt Kelet-Indonéziában.

Földrengés volt Kína Szecsuán tartományában

Közepes, a Richter-skálán 4.7-es magnitúdójú földrengés volt Kína délnyugati, Szecsuán tartományában ott, ahol 3 évvel ezelőtt 87.000 emberéletet követelt a katasztrófa.

Újabb atomerőművet állítanak le Japánban

A japán kormány kérésére az ország középső részén lévő Hamaoka atomerőmű valamennyi reaktorának leállítását vették tervbe a fukushimai nukleáris krízis, illetve a március 11-i katasztrofális méretű földrengés és szökőár után.

Ismét 6.1-es utórengés volt Japán partjainál

Közel két hónappal a 9-es magnitúdójú földrengés után még mindig alakulnak ki erős utórengések Japán partjainak közelében.

400 méteres aszteroida halad el földközelben - fotó

Márciusban jelentette be a NASA, hogy a 2005 YU55 jelű kisbolygó ez évben mintegy 0,85 Hold-Föld távolságban, azaz kb.

Tornádó söpört végig Új-Zéland legnagyobb városán - fotók és videók

Tornádó csapott le az Új-Zélandi Auckland városának északi területeire.

Mérföld széles tornádó pusztított az alabamai Tuscaloosában - videók

Hatalmas pusztítást végzett az időjárás az USA déli területein Texastól Tennessee-ig.

Képriport: Erdőtűz pusztít Svájcban

Nagy kiterjedésű erdőtűz pusztított Svájc déli részén Valais (Wallis) kantonban.

244 tornádóészlelés, 44 áldozat hat amerikai államban - videók

Újabb heves viharok és tornádók pusztítottak az Egyesült Államokban.

Videók és fotók a 17 áldozatot követelő amerikai tornádókitörésről

17 főre emelkedett az Egyesült Államok több államát is érintő viharos időjárás halálos áldozatainak száma.

Még hónapokig eltarthat a nukleáris krízis Japánban

Szakértők szerint Japánnak még legalább 2-3 hónapra lesz szüksége, hogy véget vessen a katasztrofális helyzetnek a Fukushima Daiichi Atomerőműnél.

A maximális 7-es fokozatra emelték a fukusimai nukleáris eseményt

A legmagasabb, 7-es fokozatba sorolták át a fukusimai atomerőműnél bekövetkezett nukleáris eseményt Japánban, ezzel súlyosságát tekintve azonos kategóriába tartozik az 1986-os csernobili balesettel.

Újabb 7.1-es földrengés és szökőár riasztás Japánban

Ismét igen erős, a Richter.skálán 7.1-es magnitúdójú földrengés volt Japánban, Honsu keleti partjai közelében.

Ismét 7.4-es földrengés Japán partjainál

Újabb igen erős, a Richter-skálán 7.4-es magnitúdójú utórengés alakult ki Japán térségében, Honsu közelében.

6.5-ös földrengés Mexikóban

Erős, a Richter-skála szerinti 6.5-ös magnitúdójú földrengés volt Mexikóban.

6-os földrengés Kréta közelében

6.0 magnitúdójú földrengés (EMSC adat) rázta meg Krétát pénteken délután.

Súlyos áradások és földcsuszamlások Thaiföldön - fotók

Szokatlanul csapadékos időjárás okoz egyre nagyobb problémát Thaiföldön.

Több mint ezerszeres radioaktivitás a tengervízben Japán partjainál

A 9.0 magnitúdójú földrengésben és szökőárban megsérült fukushimai atomerőműből a tengerbe jutott radioaktív szennyezés a normál szintet több mint ezerszeresen haladja meg.

Ismét füst a fukushimai atomerőmű fölött

Tíz nappal a Japánt sújtó természeti katasztrófa után a fukushimai atomerőmű két egysége fölött ismét szürkés füstöt észleltek.

Nem hoz armageddont a szuperhold!

Március 19-én kísérőbolygónk, a Hold olyan közel kerül hozzánk, hogy mintegy 14%-kal nagyobbnak láthatjuk.

Kiadós esőzéssel mediterrán ciklon érkezik

Egy mediterrán ciklon alakítja hazánk időjárását.

Japán: Kitört a Shinmoe-dake vulkán is - videó

Két nappal a Japánt megrázó földrengés és szökőár után kitört a Kirishima hegy Shinmoe-dake vulkánja.

Nevet kapott a földrengés Japánban

A Japán Meteorológiai Ügynökség elkészítette első írásos összefoglalóját a pusztító erejű, 9.0 magnitúdójú földrengésről.

Újabb hidrogénrobbanás a Fukushima erőműnél - videó

Hétfőn újabb robbanás történt Japánban, a földrengésben károsodott Fukushima atomerőműnél.

Tovább tart a nukleáris krízishelyzet Japánban

A módosított adatok szerinti 9.0 magnitúdójú földrengést követően már tízezres nagyságrendű halálos áldozattal számolnak a hatóságok, és kritikus állapotban van a Fukushima atomerőmű több reaktora is.

Nem nyugszik a föld Japánban - összefoglaló adatok a katasztrófáról és a nukleáris veszélyhelyzetről

Több mint 24 órával a pusztító erejű földrengés és szökőár után is igen erős utórengésektől rázkódik Japán.

Robbanás történt a Fukushima atomerőműnél!

Robbanás történt a 8.9-es földrengésben meghibásodott Fukushima atomerőműnél Japánban.