division
Ternák prof: nem lesz tömeges a járvány itthon
A neves pécsi infektológus szerint ha április végéig nem lesz észlelhető itthon a járvány berobbanása, akkor valószínűsíthető, hogy ez el is elmarad – mondta egyebek mellett a PS-nak adott hosszú interjújában a professzor, egyetemi tanár, volt országos infektológus szakfőorvos, a trópusi betegségek szakértője.
Pikó megpróbálta megmagyarázni, miért alkalmaznak észak-koreai módszereket a Józsefvárosi újságban
Többek között a kiegyensúlyozott média ígéretével nyerte meg az októberi polgármester-választást Pikó András, ehhez képest a Józsefvárosi Újság első két száma inkább a phenjan-i harsona különkiadására, semmint egy objektív lapra hasonlított.
Férjhez adtak egy 2 éves kislányt Nagy-Britanniában!
Tavaly 1200 kényszerházasságot fedezett fel az erre a célra létrehozott szervezet. A pakisztáni és szomáliai bevándorlók családjaiban volt a legtöbb eset.
Így telepítené be a migránsokat Karácsony Gergely
Egyértelműen a tömeges betelepítés mellett áll Karácsony Gergely, mivel az általa vezetett Zuglóban az utóbbi években több olyan javaslat született, ami megkönnyítette volna az illegális bevándorlók letelepítését.