domino12

Új életre kelhet Remete

A rendszerváltást követően számos olyan épület lett az enyészeté, amely korábban akár intézményi, akár termelési feladatokat is ellátott.

Úszótábor nehéz sorsú gyermekeknek

Ötnapos úszótábort szervezett halmozottan hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő gyermekek számára a Dél-alföldi Wellness Egyesület.

3D-ben a gyulai vár

A legújabb 3D-s technika segítségével készültek fotók pénteken délután a Városház utcán.

Baleset Gyula és Sarkad között

Egy pénzszállító autó ütött el gyalogost szerda délután 13 óra 30 perc körüli időben Gyula és Sarkad között, a tüdőszanatóriumnál - tájékoztatott Albert István, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

2-3 ezer embert várnak a Gyulabike Feszt 3 napjára

A videóban látható felvételek a kedd délelőtti sajtótájékoztató illusztrációjául szolgáltak, és a Kétegyháza felé vezető út melletti, egykori bányatavaknál készültek.

Határ menti euro-vállalkozó program indul Békéscsaba és Arad térségében

Békéscsaba és Arad térségében határ menti euro-vállalkozó felnőttképzési program indul, a projekt a magyar-román határ menti együttműködés keretében valósul meg, a nyitó rendezvényt kedden tartották Békéscsabán.

Füstbe ment az orosz májas

Mint arról annak idején elsők között beszámoltunk, nagy reménnyel kecsegtető üzletet sikerült tető alá hozni a Gyulai Húskombinátnak.

Ombudsman: jogsértő a gyermekek idegenrendészeti fogva tartása

Az ombudsman szerint szükségtelen és jogsértő, hogy az idegenrendészet 14 évnél fiatalabb gyermekeket is fogva tart a családjukkal együtt, ezért Szabó Máté a belügyminiszterhez és az országos rendőrfőkapitányhoz fordult.

Adományok a gyermekosztálynak

Két országgyűlési képviselő, dr.

Felfüggesztett börtönt kapott a román sofőr

Tíz hónap, két évre felfüggesztett börtönre ítélte a Békéscsabai Bíróság pénteken azt a román kamionsofőrt, aki előző nap járművével egy utasokkal teli autóbuszt próbált leszorítani a 44-es főútról Békéscsaba és Gyula között.

Aratás: átlagos hozam, kiváló minőség

Békés megyében a 101 000 hektár betakarítható őszibúza-terület felénél tart az aratás, a termés 40-50 százaléka már a raktárakban van, az átlagos hozam az eddig betakarított területek adatai szerint megyei szinten 3,7-3,8 tonna körül alakul – tájékoztatta az MTI-t Varjú Mónika...

Viharos lesz a fesztivál

"A vihar" című darabot mutatják be július 5-én a várszínpadon.

Reneszánsz tábor a várban

Reneszánsz tábor a várban.

6 házi kenyér recept - kipróbált, tévedhetetlen!

Próbáltál már otthon kenyeret sütni?

Tovább szépült az egykori Weisz-villa

Megtörtént ugyanis az egykori Weisz villa két homlokzatának a felújítása, sőt, már a műszaki átadás is megtörtént.

Négyszázezredik ügyfél a kormányablaknál

A négyszázezredik olyan ügyfelet köszöntötték Békéscsabán, aki a kormányablaknál intézte valamilyen ügyes-bajos dolgát.

Megkísérelt leszorítani az útról egy utasokkal teli buszt

Egy vitás elsőbbségi helyzetet követően megpróbált leszorítani az útról egy utasokkal teli autóbuszt egy román kamionos csütörtökön délután a 44-es számú főúton.

Párakapu a Kossuth téren

Napok óta a legmagasabb fokú hőségriadó van érvényben.

Játékváros: gyuróval fizetnek, nősülni is lehet

Kétszáznegyven gyermek, 70 segítő, negyven műhely, csak néhány számadat az idei Hetedhét Játékvárosról, amely a Gyulai Alapfokú Közoktatási Intézmény és a Mi egy Másért alapítvány közös szervezésében valósult meg, most negyedik alkalommal.

DELTA: Barkász Sándor: „…a rabszolgáik leszünk!”

Barkász Sándor, a Dél-alföldi Talentum Akadémia alapítója is fellépett a katedrára.

Újra beindult a faház program

Helyére, mégpedig a tavalyi siker miatt a törökzugi óvoda melletti területre került az első faház.

Domokos László: Hitelt hitelből ne!

A Dél-alföldi Talentum Akadémia keddi vendége volt Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.

DELTA: Bajor Péter az egyéniségről

"Egyéniség, mint vezető": ezzel a címmel tartott előadást Bajor Péter, a Nemzeti Tehetségpont igazgatója a DELTA Akadémia nyitónapján.

Átadták a családsegítő épületét

Kedd délután adták át, kisebb ünnepséget szervezve a családsegítő központ új, pontosabban felújított épületét, a Jókai utcában.

Fodor megy, Popovics jön

Nem hosszabbította meg az elnökség Fodor Sándornak, a Várfürdő-Gyulai Termál FC eddigi trénerének szerződését.

Elismerték az alapellátásban dolgozókat

Öten részesültek több évtizedes kiváló munkájukért elismerésben a Gyulai Egészségügyi Alapellátás dolgozói számára rendezett Semmelweis napon.

Az MTI a DELTA megnyitójáról

Megnyitotta kapuit Gyulán a Dél-alföldi Talentum Akadémia.

Ifjúsági tűzoltóverseny Gyulán

Alaposan próbára tette a szombati időjárás a hatodik országos ifjúsági tűzoltóverseny résztvevőit.

Békés és Csongrád megyei diákok a DELTA programban

A diákok képzésével és mentorálásával foglalkozó Dél-Alföldi Talentum Akadémia idén ismét megrendezi második nyári akadémiáját.

Ilyen volt a 13. Sokadalom

A hőség ellenére a megszokott érdeklődés mellett zajlott a hétvégén a 13. Körösvölgyi Sokadalom.