Az Open Doors keresztény emberi jogi szervezet 2023-as évre vonatkozó jelentése a világszerte tapasztalható keresztényüldözésről ad képet. A jelentés megállapítja, hogy az előző év adataihoz képest a keresztények üldöztetése súlyosbodik. Több mint 365 millió keresztényt üldöznek hitük miatt világszerte – és az üldöztetés egyre erőszakossabbá válik a listán szereplő országokban. 2023-ban legalább 10 ezer templomot zártak be Kínában. A legtöbbjük magánházaknál létesült, de az önálló épületben működő templomok is nyomás alatt állnak. Az új előírások értelmében a templomoknak olyan táblákat kell elhelyezniük, amelyeken ez áll: „Szeressétek a kommunista pártot, szeressétek az országot, szeressétek a vallást.” A digitális felügyelet egyre erősödik: az egyik tartományban a keresztényeknek regisztrálniuk kell egy államilag ellenőrzött alkalmazáson, mielőtt részt vennének az istentiszteleten.
Több mint 365 millió keresztényt üldöznek világszerte – 2023-ban legalább 10 ezer templomot zártak be Kínában
Forrás:
magyarkurir.hu
Feltöltő: hirek
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Orbán Viktor is szerepelt Bujtor István egyik filmjében, elképesztő mit játszik benne a miniszterelnök
- Fertőzött vér: hitelből fizetik ki a több mint 4500 milliárd forintnyi kártérítést
- Diplomája sincs a Cápák között milliárdos befektetőjének, társait is megdöbbentette, hogy nincs papírja
- Agydaganata volt, saját módszerével gyógyította meg magát egy orvos
Itthon
- 2024. May 20., 10:28
Előkerült egy fotó Karácsony Gergely autójáról – Vitézy Dávid sem hagyta szó nélkül
Itthon
- 2024. May 20., 09:05
Drámai fotókon a kiemelt motorcsónak – összecsukta a szállodahajó
Itthon
- 2024. May 20., 11:24
Két éve még a rácsok mögött ült Robert Fico ideiglenes utódja – ez volt a bűne
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
Új hozzászólás