épülettár.hu

KSH: az egy évvel korábbihoz viszonyítva 9,8 százalékkal csökkent az építőipari termelés márciusban

Az első negyedévben az építőipar termelői árai - egyes építőanyagok jelentős drágulása miatt - 24,1 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Leginkább, 25,5 százalékkal a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben, az épületek és az egyéb építmények építése vonatkozásában pedig 23,8 és 22,0...

Navracsics Tibor: a veszprémi vár a történelem számos pillanatának helyszíne volt

Budapest, 2023. május 12., péntek (MTI) - A veszprémi vár a magyar történelem számos pillanatának volt helyszíne - mondta a területfejlesztési miniszter pénteken Veszprémben a várnegyed hivatalos megnyitóján.

Megújul az Ajtósi Dürer sor mintegy 300 méteres, valamint a Zichy Géza utca mintegy 100 méteres szakasza a közeljövőben a 3,7 hektárt felölelő Dürer Park ingatlanfejlesztési projek

A 2023. március 22-én kezdődő infrastruktúra fejlesztési munkálatok során a Budapest Közút Zrt.-vel egyezetetett, ütemezett és időszakos, nem teljes keresztmetszetű forgalomterelésekre, sávlezárásokra számíthatnak a közlekedők.

Júniusban kezdődik a gyulai Ladics-ház felújítása. Az uniós pályázati támogatásból megvalósuló rekonstrukció keretében az épület állagmegóvása mellett a kiállítást is megújítják.

A felújítás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretéből elnyert egymilliárd forintos támogatásból újul meg, a "csomagban" szerepel a Nagyváradi úti kerékpárút kialakítása is. Ott a munkálatok már megkezdődtek, a kivitelezést nettó 157 millió forintból végzi el a gyulai a DBD-Bau Kft., a szerződés...

Az ipariingatlan-fejlesztő óriás Törökbálinton építette fel a vadonatúj logisztikai központját

A 17 ezer négyzetméter területű, négy modern logisztikai csarnokot magába foglaló Panattoni City Dock Törökbálint megnyitóján Kemenes László, a Panattoni Hungary ügyvezetője elmondta, mindössze 9 hónap leforgása alatt sikerült egy korszerű, BREEAM Excellent tanúsítással rendelkező, energia és környezettudatos üzleti parkot...

Minibölcsőde épül Kakucson

Az új épületszárny teljes körűen akadálymentes, ezzel is biztosítva az esélyegyenlőség elvét. Az intézmény a legkorszerűbb anyagokból épül és legmodernebb energetikai előírásoknak is megfelel, energetikai besorolása AA++, minimális energiaigényű. Új játszóudvar is tartozik majd az új szárnyhoz, ami a bölcsődés gyerekek...

Gyálon épül a Panattoni újabb projektje

A raktárépület belmagassága 12 méter lesz, 50 kN/nm padlóterheléssel és 800 négyzetméterenként egy dokkolóval.

A magyar szerkezetépítő szakma páratlan összefogással segítette a törökországi földrengések károsultjait - építési hírek

A jótékonysági akciót adománnyal támogató vállalatok: Aria Hotel Budapest, CLC-Construct Építőipari és Szolgáltató Kft., Épület-Forma Kft., Hercsel Csoport, LupEx Kft., Most-Épker Kft., Moratus Szerkezetépítő Kft., PERI Magyarország Kft., Rózsadomb Investment Kft., Tuffply Europa Kft., Tura Kft., Veréb Kft, X Properties Kft.

Megújult a kegytemplom Máriakéménden

Hargitai János (KDNP), a térség országgyűlési képviselője felidézte: a rendi országgyűlés éppen háromszáz esztendeje, 1723-ban alkotott törvénycikkelyt, amelynek köszönhetően a török kiűzése után az elnéptelenedett a térségekbe - így Máriakéméndre is - német telepesek érkezhettek, akik egy generációval később...

Optimisták a létesítménygazdálkodók

A közleményben megjegyzik, hogy bár az orosz-ukrán konfliktus hatása az energiaárakra enyhült, a szakértők a következő tél előtt álló kockázatokat hangsúlyozzák.

Gyógyszeripari cég a Panattoni City Dock Törökbálint első bérlője

A Panattoni Európa legnagyobb magánkézben lévő ipari ingatlanfejlesztője, mely az 1986-ban alapított Panattoni Development Company része.

Q1: jelentősen visszaesett a lakásépítés és az építési engedélyezés - építési hírek

Országos szinten az építendő lakások száma 4989 volt. A községekben és a kisebb városokban felére esett vissza az engedélyek és a bejelentések száma. A megyei jogú városokban 27, a fővárosban 16 százalékos volt a csökkenés. Az építtetők az esetek 49 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével.

Metrófelújítás - Karácsony Gergely: május 22-én átadják a 3-as metró teljes vonalát és minden állomását

A Nagyvárad téren és a Lehel téren még tartott a felújítás, ezért ezeken az állomásokon nem álltak meg a szerelvények, a lezárt állomások környékét pótlóbusszal és egyéb járatokkal lehetett megközelíteni.

Fiumei úti sírkert: Kallina Mór építészre emlékeztek - építési hírek

Kallina Mór (1844-1913), a Morvaországban született építész Prágában és Bécsben tanult, majd Otto Wagner bécsi irodájában kezdett dolgozni.

Velencei Biennále - A Néprajzi Múzeumot mutatja be a magyar pavilon kiállítása - építési hírek

Külön kiállítási rész mutatja be a Néprajzi Múzeum gyűjteményét, a pavilon átriumában pedig a Liget Budapest projekt makettje érezteti a Néprajzi Múzeum új otthonának építészeti kontextusát. A látogatók két interaktív érintőképernyő segítségével saját vektorizált motívumaikat is létrehozhatják és elvihetik majd -...

Megnyitott Balaton legújabb topszállodája, a keszthelyi Sirius Hotel

Keszthely legújabb négy csillag superior szállodája közvetlenül a Balaton partján fekszik, káprázatos kilátással, elegáns lobby recepcióval és Capella bárral, SunRise étteremmel, szemet gyönyörködtető panorámával.

Akkumulátorbeszerelő-üzemmel bővül a kecskeméti Mercedes-Benz gyár

A Kecskeméten létrehozandó üzemmel megegyező tevékenység, tehát a Mercedes-EQ elektromos járművek akkumulátorainak beszerelése ma már három kontinens üzemeiben történik, többek között a németországi Untertürkheimben (Hedelfingen és Brühl üzemrészek) illetve Kamenzben, a lengyelországi Jaworban valamint az amerikai egyesült...

Debreceni polgármester: a Tisza vize hamarosan eljut Debrecenbe

A vízügyi szakemberek szerint a beruházás legnagyobb kihívása, hogy a Keleti-főcsatorna és a Bodaszőlő térségében megépülő, háromezer köbméteres kiegyenlítő tározó között 63 méter a szintkülönbség. Ez azt jelenti, hogy az új szivattyúnak a csaknem 15 kilométeres szakaszon magasabbra kell felemelni a vizet, mint amilyen...

Megnyílt a Brigetio Öröksége Látogatóközpont Komáromban

L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója köszöntőjében példaértékűnek nevezte, hogy a város saját költségvetéséből 1,2 milliárd forintot áldozott egy új múzeum létrehozására, és hozzátette, hogy a római Brigetio beépült a komáromiak identitásába.

Átadták a PTE-PEAC birkózócsarnokát Pécsen

Decsi István, a PTE kancellárja, a PEAC társadalmi elnöke arról szólt, hogy a beruházás nemcsak az egyetem, de a város és a régió sportéletét is hosszú időn át szolgálja, az az - infrastrukturális szempontból sok ideig hányattatott sorsú - helyi birkózósport szereplőinek méltó bázist kínál.

Pásztó: Elkészült az északi ipari terület infrastrukturális fejlesztése - építési hírek

Az ipari terület megközelítéséhez új, aszfaltozott utak is épültek, köztük egy elkerülő út, amely a mátraszőlősi bekötőútról csatlakozik a 21-es főúthoz.

Új bölcsőde épült a Vas vármegyei Jánosházán

Balás Ende jegyző a közleményben azt írta: az új bölcsődei épület akadálymentes és a legkorszerűbb energiahatékonysági szempontok figyelembevételével készült el.

Bontják az egykori Corvin Áruház állványzatát a budapesti Blaha Lujza téren

Az állványzat bontásával a szakemberek hozzáférhetnek az áruház lábazatához, hogy annak környezetében lerakják a térburkolatot.Az állványzat bontásával a szakemberek hozzáférhetnek az áruház lábazatához, hogy annak környezetében lerakják a térburkolatot.

Jól teljesített a Graboplast, új fejlesztési folyamatokkal erősítik a növekedést

A folyamatok részeként a vállalat többek között új kontrolling rendszert vezet be, valamint új ügyviteli rendszerrel támogatja a gyorsabb és átláthatóbb vállalati működést.

Hallgatói pályázatot hirdettek a BME egyetemkertjének közösségi térré formálására

A közlemény kiemeli, hogy a sikeres pályázók összesen 2 millió 800 ezer forint díjazást nyerhetnek el a projektterveik megvalósítására.

Modern környezet, új technológia a Spar perbáli Regnum húsüzemében

A bicskei Regnum Húsüzem a legmagasabb minőséget biztosító igazoló tanúsítvánnyal rendelkezik, melynek betartását évente auditálják, s háromévente újra minősítik. Ez is igazolja azt a magas minőséget, amelynek hátterében nemcsak a legmodernebb technológia, a minőségi munkakörnyezet, de a magasan képzett, kiváló...

Felére csökkenhet a falak építésének ideje ezzel a technológiával - építési hírek

Akár a felére csökkentheti a falazási munkák idejét a hagyományos megoldásokhoz képest a Wienerberger által is használt Porotherm Rapid technológia.

Kevesebb mint felére csökkent a szakemberhiány!

A kereslet mérséklődése érezhető a szakemberek hangulatán is, kevésbé optimistán tekintenek a jövőbe.

Értékesítette győri ingatlanvagyonának egy részét a Rába

A vállalat erősen exportorientált, stratégiai exportpiacai az Európai Unió, Japán és az Amerikai Egyesült Államok.

Székely házat adtak át Hőgyészen

Szekszárd, 2023. április 22., szombat (MTI) - Átadták szombaton a megalakulásának 25. évfordulóját ünneplő székely kör közösségi házát a Tolna vármegyei Hőgyészen, amelynek létrehozását a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága 80 millió forinttal támogatta.