gigi007

Kilakoltatás előtt, beteg gyerekkel - Nem tudják, mi vár a családra

Hónapok óta nem tud lakbért fizetni a dömeföldei településrészen élő Mentes család, emiatt a kilakoltatás veszélye fenyegeti őket.

Könnyelműségre adhat okot? Megszakított terhesség, tablettával

Az elmúlt hetekben komoly sajtóvisszhangot kapott az abortusztabletta lehetséges bevezetése és engedélyezése.

Mi lesz a Kastélymúzeummal?

Eltüntették a hiányt, stabilizálták a kastélymúzeum pénzügyi helyzetét, pótoltak működési és egyéb engedélyeket, s pályáznak fejlesztésekre.

Most a paliniak tiltakoznak a javító-nevelő intézet ellen

Szerdán este ismét tiltakozó lakossági fórumot rendeztek a dél-zalai városba tervezett javító-nevelő intézet létesítése ellen.

Módosul a költségvetés: a kultúrát is érinti

A városi kulturális bizottság tárgyalta szerdán azt a költségvetési módosításra tett előterjesztést is, amelynek zárolásra szánt tételei a kultúrát is érintik.

Kavics és kő szóródott a 74-es főútra

A 74-es főút zalaegerszegi északi elkerülő szakaszán egy tehergépkocsi kavics, illetve kő rakománya leszóródott, amelytől négy gépjármű megrongálódott, valamint az úttest is szennyezett lett.

Rács mögé került a sikkasztó győri ügyvéd

Hat év 10 hónap börtönre ítélte és az ügyvédi hivatás gyakorlásától örökre eltiltotta szerdán az egerszegi törvényszék dr.

Óriás nyúl és galamb, kedvtelésből

Szultánt, a nyolcéves kuvaszt testméretéhez illő udvartartás veszi körbe Darók Józsefék portáján.

Esély a mielőbbi gyógyulásra: 250 millióból újulhat meg a terápia

Csaknem kétmilliárd forintot nyertek a nyugat-dunántúli kórházak a rehabilitációs ellátás fejlesztésére egy pályázaton.

Agyonverte barátját, mert félt, hogy feljelenti

A barátját ölte meg az a 25 éves férfi, akit kedden állt a Zalaegerszegi Törvényszéken dr.

Ne etessük párizsival a húsevő növényt!

Mostanában divat lett otthonunkban húsevő növényeket tartani - szépek és különlegesek.

Rasszista indíték, vagy kamaszhecc?

"Megdögletek cigányok, x-szel jelöltek, égni fogtok!"

Jég verte, víz hordta, dér csípte - Mezőgazdasági helyzetkép Zalában

A szeszélyes április után a május sem igazán járt a gazdák kedvében, mert, bár a régóta várt eső megérkezett, sok esetben felhőszakadás formájában jött, s a viharos szél mellett a jég és a fagy is károkat okozott.

Szombathely testvérvárosa került bajba az olaszországi földrengés miatt

Rengetegen tapsoltak, éljeneztek Szombathely olasz testvérvárosa, a történelmi építészeti emlékekben gazdag Ferrara ügyes zászlóforgatóinak a Savaria karneválokon.

Éden Hotel 2 finálé: Máté meglepetést okozott

Máté és Edina kapta az esélyt, hogy elvigye a 25 millió forintos fődíjat az Éden Hotel 2. fináléjában.

Remekelt a Falco KC (fotók)

Az NB I. Acsoportos kosárlabda-bajnokság döntőjének harmadik mérkőzésén megszerezte első győzelmét a Falco - igaz, még a Szolnok vezet 2-1-re.

Feszülnek az idegek: a tolvajok irritálják leginkább a pózvaiakat

"Nyolc nap alatt háromszor próbáltak meglopni, ez már tarthatatlan!"

Műtét vagy gyógyszer? - A kórházakba nem nyert bebocsátást az abortusztabletta

A napokban méretes hullámokat keltett a közéletben az abortusztabletta bevezetésének kérdése.

Egészségügy - 86 ezer dolgozó bérét emelik

Több mint tíz év után béremelést hajtanak végre az egészségügyben.

Lakásépítések: nyugaton most nincs hanyatlás

Az idei esztendő első negyedévében 2444 új lakás épült, 22 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Aczél-ügy: megegyeznek?

Nem született bírósági ítélet Aczél Zoltán labdarúgó edző munkajogi perében, mert a hétfői maratoni hosszúságú tárgyalás végén a felek hajlandóságot mutattak az egyezségre.

Nagy csatában, hazai pályán maradt alul a Falco KC

Az NB I. Acsoportos kosárbajnokság döntőjének első meccsén a Falco nagy csatában maradt alul az esélyesebb vendég Szolnokkal szemben.

A váratlanul jött fagy komoly károkat okozott a nagykanizsai térségben

Szó szerint fagyos hangulatban indult a péntek reggel a dél-zalai város térségében: az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint hajnalban -1,9 fokig süllyedt a hőmérséklet.

Halálos baleset a 86-os úton: kamion és személygépkocsi ütközött

Halálos kimenetelű baleset történt péntek délelőtt a 86-os úton: kamion és személygépkocsi ütközött össze a 86-os út Zala megyei szakaszán, a csesztregi elágazónál - egy idős, osztrák házaspár a helyszínen életét vesztette.

Robbantás Szombathelyen (képriport)

Szombathelyen lerobbantották az egykori Latex épületének lépcsőházát és liftaknáját.

Megint kevesebbet ér a pénzünk: a tojás és a hús drágább lett, a liszt ára csökkent

Áprilisban átlagosan 5,7 százalékkal került többe az élet, mint egy évvel korábban.

Sikkasztók, orgazdák a bíróság előtt Szombathelyen

Ezerszám lopkodott telefonokat és alkatrészeket a Jabil Kft. szombathelyi gyárából, majd adott tovább néhány ott dolgozó férfi.

Van Nistelrooy bejelentette visszavonulását

Bejelentette visszavonulását Ruud van Nistelrooy, a spanyol élvonalban szereplő Málaga együttesének 70-szeres holland válogatott futballistája.

Hogyan lett ötévesen anya egy kislány?

Egy perui kislány ötévesen szült.

Spanyol Nagydíj: harmincegy sérült a Williams-tűzesetben (videó)

A legfrissebb jelentések szerint összesen 31 sérültje van annak a tűzesetnek, amely a Forma-1-es Williams istálló boxában történt a vasárnapi Spanyol Nagydíj után, melyet Pastor Maldonado, a csapat venezuelai pilótája nyert meg.