masodikfelido
Mindennapi bosszúságaim
Vannak dolgok, amiken nem kellene mérgelődnöm.
A kedvencem iskolába megy
"Ugyanúgy foglalkozunk felnőtt kutyákkal is, de náluk valóban vannak bizonyos berögződések, tanultak és örököltek is.
Viskótól az udavarházig: legek az ingatlanpiacon
Vehetünk rajta 2392 liter benzint, 6250 kiló kenyeret, 3450 liter tejet, de akár egy 100 négyzetméteres, felújítandó Zala megyei házat.
Kevenceink életét is fenyegeti a hőség
A nyári kánikulában aggódó állatbarátok rendszeresen kérnek segítséget tűző napon kikötött, víz nélkül tartott állatok számára.
Égő pokol: egy vázát és a macskát tudta kimenteni
A keddi, Andrássy úti tűz szörnyű állapotban hagyta Budapest egyik ékkövét. A palota tetőszerkezete és legfelső, harmadik emelete szinte teljesen megsemmisült. A lakókat kiköltöztették – egyelőre nem tudni, mikor térhetnek vissza.
Újra füstöt okád a ház a Kodály köröndön
A kedd délután fellobbant lángokkal estig küzdött több mint száz tűzoltó, és így, bár a csodálatos műemlék palota életveszélyesség vált, legalább a környező házakat sikerült megmenteni.
Csípnek, szúrnak, harapnak
Május óta sokszor ment 30 fok fölé a hőmérő higanyszála, ám a méheket, darazsakat, szúnyogokat és pókokat nem riasztja el a hőség.
Feltámad a BuBi
A belső próbák után utolsó tesztfázisként ezer felhasználó segítségével szeretnék kipróbálni a rendszert.
Vegyük komolyan a szénanáthát
A pollenszezonban jelentkező tüsszögéssel, orrfolyással és köhögéssel járó panaszokat hajlamosak vagyunk félvállról venni.
Barlangtúra kalandvágyó turistáknak
Életem első barlangtúrájára mentem idén Horvátországban, a közép-dalmáciai Marinát körülölelő Drid hegyen.
Így még biztosan nem gondolt a cipőre
Pénisz formájú sarok, fokhagyma-pánt, macifejes-flitteres edzőcipő, ezüst evőeszközökből összeállított magassarkú – a bécsi Kunst Haus Wien „SHOEting Stars.
Szeméttel gyilkoljuk le a gólyákat
A gólyák mindenféle anyagot összeszednek környezetükből a fészkük béleléséhez, legyen az széna, fűcsomó, újságpapír, szatyor vagy a szántóföldeken mindenfelé széthagyott polipropilén bálakötöző zsineg.
Hőségben legyen hűvös a lakás! I. rész
Tagadhatatlanul itt a nyár, és nálunk korábban, mondhatnám az „első félidőnk” idején, nem volt általános az ilyen szokatlanul nagy hőség, ráadásul mostanság a meleg nem is júniusban kezdődik.
Példát mutatnak az ötven felettiek
Saját bevallásuk szerint tízből kilencen tesznek az egészségükért, egészségesebb táplálkozással, a káros szenvedélyek kerülésével, szűrővizsgálatokra azonban a lakosság egy jelentős része egyáltalán nem jár.
Textilek, amelyek feldobják a lakást
Az ezredforduló óta egyre többen rendezik be lakásukat régi bútorokkal, amelyekhez jól illenek a dús mintázatú textilek, az antik tárgyak.
Utazásra felkészülni!
Az első tennivaló, hogy meghatározzuk az úti célt.
Kiállításra készül a testverselő költőnő
Az első alkotások megjelenésétől kezdve része a kultúránknak, és nem feltétlenül kötjük a szexualitáshoz.
Brazíliában is beköszöntött a ramadán
Az 1986-os mexikói világbajnokság óta most először esik a torna idejére a muszlimok nagy ünnepe, amely szigorú böjtöt ír elő híveinek.
Bankkártyával az úton: még könnyebb az életed
Szerencsére a hazai bankok által kibocsátott bankkártyákat a világ legkülönbözőbb pontjain is elfogadják, így nem kell kétségbeesnünk akkor sem, ha nem sikerült valutát váltanunk a nyaralás előtt.
Aludj jól - az egészséged is meghálálja
Miért fontos a jó és kielégítő alvás?
Ismét vitorlák borítják el a Balatont
A 80 éves jubileum mellett idén a Magyar Vitorlás Szövetség alapításának 85. évfordulóját is ünneplik.
Jó hír: mától olcsóbb a roaming
Július 1-jétől tovább csökkennek az Európai Unió, valamint Izland, Norvégia és Lichtenstein területén a mobiltelefonálás és adatküldés roamingdíjai, amelyeket a magyarországi mobilszolgáltatóknak is alkalmazniuk kell.
Megválasztották az év madarát
Internetes szavazás döntött 2015 kedvencéről.
Cukorbetegség és utazás: mire kell figyelni?
A tervezett indulás előtt már legalább egy hónappal érdemes felkeresni a kezelőorvost a szükséges igazolások és orvosi tanácsok beszerzése céljából.
Csaknem elvérzett Brazília
Szombaton két különböző félidőt láthattunk a Brazília-Chile mérkőzésen, a világbajnokság nyolcaddöntőjének első találkozóján.
A célcsoport
A marketingzsenik, akik meghatározták ezt a célcsoport-dolgot, körülnézhetnének kicsiny világunkban!
Enni jó, de nem mindegy, mit!
Néhány éve megdöbbenve olvastam a hírt, miszerint egyetlen falat csokoládé okozta egy tizenöt éves svéd lány halálát.
Hogyan mondjunk nemet?
Hogy megszabadulhassunk mások bűntudatra épülő manipulációjától, legyünk önmagunk urai!
Medve járja a magyar erdőt
Medveveszélyre figyelmeztetik a lakosságot a Heves megyei Istenmezején.
Mit üzen a bütyök?
Sokan hiszik, hogy egyes betegségek kialakulásában jelentős szerepe van a lelki tényezőnek is.