nagyildiko
Válogatós gyerekek - hogyan előzzük meg, illetve mit tegyünk, ha már válogat?
A kisbabák egy ideig kiválóan esznek, majd elkezdenek válogatni.
Belehalt a megrázásba az 5 hónapos baba - megindult az eljárás
A kislány sírt, az apja addig rázta, amíg abbahagyta a sírást. A gyerekhez később mentőt hívtak, de már nem tudták megmenteni az életét. Egy öt hónapos kislány megölése miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség egy 23 éves kaposvári férfi ellen – tudtuk meg az Origotól.
Családi pótlék - alkotmányellenesnek találta az Alkotmánybíróság a családi pótlék szabályozását
Az alkotmánybíróság alkotmány-ellenességet tapasztalt a családtámogatási törvény családi pótlékról szóló szabályozásában.
Miért fontos a babák és a gyermekek számára a rendszeresség?
A gyerekek szüleiktől nem csak a géneket kapják ajándékba, hanem a fontos kapaszkodót jelentő családi ’rendszereket’ is.
Ingyenes gyermekorvosi tanácsadás és gyermekprogramok a Semmelweis Egyetemen
Május 11-én a Semmelweis Egyetemen gyermekorvosok várják az érdeklődő szülőket, ahol személyes konzultációra is lehetőség van.
Anyatej mintáddal Te is segíthetsz most egy kutatásban!
Óriási szolgálatot tehetnek azok az édesanyák a tudománynak, illetve a hazai fiatal kutatóknak, akik önkéntes alapon anyatejmintát adnak le a nemrég felállt anyatejbiobankba.
300.000 Ft-ra nőhet az anyasági támogatás!
Többszörösére is nőhet az első gyermek születésekor járó anyasági támogatás összege - nyilatkozta Révész Máriusz a Magyar Nemzetnek.
Pollenallergia - Így enyhítheted az allergiás tüneteket!
Hogyan lehet felismerni, hogy a gyermeked nem náthás, hanem allergiás?
Szülést beindító praktikák és módszerek - segítenek vagy sem?
Milyen praktikák léteznek a szülés beindítására?
Gyerekek a közösségi oldalakon - Milyen veszélyei vannak?
A gyerekek szívesen használják a közösségi oldalakat, és sajnos egyre inkább függnek is tőlük.
Ne dobd ki a használt ruháid! Rászoruló családoknak örömet szerezhetsz vele!
Az év legnagyobb ruhagyűjtő akciójává nőheti ki magát a most szombaton elindította adomány akció.
Miért lehet gond az, ha a kisbaba túl sokat eszik?!
Mit tehetsz, ha a kisbabád túl mohón eszik, vagy csillapíthatatlan az étvágya?
A családi pótlék, GYES, GYET még a hosszú hétvége előtt megérkezik!
Jól indul az ünnepi hétvége!
A meddőséget a nők harmadánál az endometriózis okozza
Hogyan lehet felismerni az endometriózist?
Tavaszi ajtódísz
Ha a tavasszal megérkezett jókedvet tovább szeretnéd fokozni, netán a szomszédokra is átragasztani, akkor készíts egy szép Tavaszi ajtódíszt!
Időjárás a hosszúhétvégén – melyik országrészben mire lehet számítani?
Április utolsó napjaiban is marad a változékony idő, többfelé várható zápor, de nappal néhol 25 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet.
Melyek a legnépszerűbb utónevek? Top 100 lánynév és fiúnév 2013-ban
2013-ban a fiúbabáknak leggyakrabban a Bencét, lánybabáknak pedig a Hanna nevet adták a szülők.
Nem lesz kötelező az AFP vizsgálat a kismamáknak júliustól, és egyéb változások a terhesgondozási rendszerben
Megújul a terhesgondozási rendszer az idén júliustól: a kismamáknak nem lesz kötelező az AFP vizsgálat, a szülésznő is gondozhatja a várandós kismamát, és a védőnőknek hangsúlyosabb szerep jut.
Hozzátáplálás és babaétrend - mire figyeljünk, hogy ne legyen táplálékallergiás a gyermekünk?
A születést követő 1000 nap során alakul ki a kisbaba immunrendszere és bélflórája.
A férfimeddőség okai és kezelése
Mi az oka a férfimeddőségnek?
Életetmentő lehet az újszülött köldökzsinórvéréből nyert őssejt
Őssejttel ma már nyolcvan külön féle betegséget tudnak gyógyítani, akár még a születéskori oxigénhiány okozta agyi károsodást és sok más gyermekbetegséget is.
Gyermekbetegségek lelki okai: bőrbetegségek, fertőző betegségek
Minden betegségnek lelki okai vannak.
Csökkent a koraszülések száma - így előzheted meg te is a koraszülést
Egy nemrég elkészült nemzetközi kutatás keretében 2,5 millió szülést és 250 000 gyermekkori asztmás kezelés adatait vizsgálták.
Ezért engedd meg a kisgyermeknek, hogy piszkos legyen
Lehet-e ártalmas a túlzott fertőtlenítés?
12 évesen szült kisbabát a lány a 13 éves barátjának
Szenzációval számolt be a brit média arról a 12 éves lányanyáról, aki múlt hétvégén, mindössze 12 évesen (!) hozta világra kisbabáját. A kamasz szülők rendkívül szerelmesek egymásba, és együtt tervezik felnevelni közös gyermeküket. A lány anyukája 27 éves, és ezzel ő is rekorder lett: Nagy-Britannia legfiatalabb...
Húsvétkor jelentősen melegebb lesz, de esernyőt mindenhova vinni kell
Milyen idő várható a hétvégén?
Folyton náthás, beteges a kisgyermek, fájlalja a lábait, könnyen eltöri a csontjait? Egy egyszerű vitaminnal segíthetsz!
Egyesek szerint a D-vitamin olyan fontos, hogy a boltokban a liszt mellett lenne a helye.
Újszülöttet hagytak a babamentő inkubátorban
Újszülöttet találtak a babamentő inkubátorban Békéscsabán 2014. április 16-án, szerdán.
Beszédhibák, pöszeség, raccsolás - szuper otthoni fejlesztő feladatok, amiket a gyermekek is imádni fognak!
Egy darabig elfogadható, hogy pösze a kisgyermek, de vajon meddig?
Húsvéti programajánló családoknak - országszerte izgalmas programok várják a gyerekeseket
Országszerte színes programok várják a családokat Húsvétkor.