nagyildiko
Babavárás 35 éves kor felett
Vajon mi az oka az egyre növekvő gyermektelenségnek, illetve miért tolódott ki ennyire a gyermekvállalás?
Húsvéti kreatív ötletek gyerekeknek - Készülődés az ünnepre
Készíts Tojásfát, Húsvéti mécsestartót, papírból Húsvéti báránykát és más kedves lakásdíszt gyermekeddel közösen!
Húsvéti ajtódísz - gyerekekkel is elkészíthető
Ilyen egyszerűen készíthető Húsvéti ajtódísz. Nem kell hozzá nagy előkészület, pár lépésből megvan, és a gyerektől a szomszédig mindenki örülhet neki.
Hogyan hatnak a mesék a gyermekek fejlődésére és lelkivilágára?
Mikor kezdjünk el mesélni gyermekünknek?
Kullancscsípés megelőzése, kullancs eltávolítása
Az elmaradt fagyos, hideg tél miatt több a kullancs az idén.
Mikortól tanuljon idegen nyelvet a kisgyermek?
Éveken keresztül tartotta magát az a nézet, hogy az óvodás korú gyermekek idegen nyelv tanulása csak felületes lehet.
Hogyan mondjuk meg a gyereknek, hogy el fogunk válni?
Válni akarunk, de a gyerek még nem tud róla.
Pályázatok gyerekeknek - Hófehérke jegyek és Országházi látogatás nyerhetők
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat pályázatot hirdet a Hófehérke és a 7 törpe című táncjáték előadásának jegyeire általános iskolások részére, és gyermekintézmények számára a Gyermekek Világnapja alkalmából.
Fertőzés a koraszülött-intenzív osztályon - egy csecsemő meghalt
Öt kissúlyú koraszülöttnél klebsiella pneumoniae kórokozót találtak a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) koraszülött-intenzív osztályán.
Több kisbaba született, mint tavaly ilyenkor
Több csecsemő jött világra 2014 januárjában, mint egy évvel korábban!
Mandulaműtét helyett lézeres kezelés
Gyerekkorban akár el is kerülhető a rettegett mandulaműtét.
Béres Alexandra második kisbabáját várja!
Úton van Béres Alexandra fitness világbajnok második kisbabája!
2014-es bölcsődei és óvodai beiratkozás tudnivalók
A bölcsődei és óvodai nyílt napok és beiratkozások kezdete előtt felmérést végeztünk a beiratkozási és intézményválasztási lehetőségekről, melynek során a szülőket leginkább érdeklő kérdéseket jártuk körül.
Jogszabályváltozások! A Munka Törvénykönyve főbb módosításai 2014 márciusától
Március 15. napján hatályba lépett a Munka Törvénykönyve mögöttes szabálya, az új Polgári Törvénykönyv.
SZÉP-kártya - Májusi határidő a felhasználásra!
Szoros a határideje a SZÉP-Kártyákra 2012-ben érkezett juttatások felhasználásának, ezért semmiképpen ne hagyjuk a költést az utolsó pillanatra!
Minden 100. kisbabát érint az autizmus - Hitek és tévhitek az autizmusról
Betegség-e az autizmus?
Ma van az autizmus világnapja - Este kék színű lesz a Parlament
Az idén is kékre világítják a Parlament kupoláját az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) kezdeményezésére ma, az autizmus világnapján, amelynek alkalmából az ország több mint 20 pontján tartanak rendezvényeket.
Újabb védőoltás lesz kötelező a kisbabáknak
2014. június 30-a után megszülető csecsemőknek már kötelező lesz a pneumococcus baktérium elleni oltás. A védőoltással a középfülgyulladás, arcüreggyulladás, tüdőgyulladás és agyhártyagyulladás előzhető meg. A kisbabák eddig 10 fertőző betegség ellen kaptak oltást.
Kismamadivat - Mi a trend 2014-ben?
Milyen az idei kismamaruha divat?
Így készül a Hideg túrós almaleves
Beköszöntött a meleg tavasz és nyakunkon a forró nyár, amikor nem kívánjuk a forró leveleseket, azonban a folyadékfogyasztásra ebben az időszakban is oda kell figyelni. A leves is hozzájárul a napi folyadékszükséglet fedezésének egy részéhez.
Mire költenek legtöbbet a szülők a gyermeknevelés során?
Mennyit költ havonta az átlag magyar szülő gyermeke sportolására?
Húsvéti és locsoló versek Aranyosi Ervintől
Húsvétra készülve ajánlunk néhány húsvéti, illetve locsoló verset Aranyosi Ervin költőtől.
Szülés videók - 4 kismama 4 különböző szülés
Egy videón belül 4 féle szülést mutatnak be a film készítői.
A baba első 1 000 napja a legmeghatározóbb az egészsége szempontjából
A kisbaba első 1000 napja hihetetlenül fontos a későbbi egészsége és a várható élettartama szempontjából.
Így készülj gyermekeddel az iskolára! Konkrét gyakorlatok és fejlesztőjátékok
Bár az iskolakezdés időpontját törvény szabályozza, nem árt tisztában lenni azzal, hogy óvodás gyermekünk valóban iskolaérett-e.
Lényeges változások az örökbefogadás szabályozásában!
Változtak az örökbefogadási szabályai 2014.március 15-től.
Támogatás! 3 millió forintot kaphatnak vállalkozás indítására a 35 év alatti fiatalok
Hatalmas az érdeklődés a „Segítünk indítani” elnevezésű programra, mely 18-35 év közötti fiatalokat segíti, akik most szeretnék elindítani életük első vállalkozását.
Programajánló - családi programok, gyermekfoglalkozások 20 arborétumban
Remek szabadtéri programokat kínálnak a kellemes tavaszi hétvégékre az ország arborétumai és botanikus kertjei.
Veszélyes lehet a kiságy fölé az IKEA baldachin - visszaveszik most a termékeket
Az IKEA tudomására jutott egy eset, amikor a kisbaba magára húzta az ágybaldachint, ami azután a nyaka köré csavarodott.
Ördög Nóra ismét babát vár - spontán jött a második baba
Ördög Nóri, az RTL Klub műsorvezetője ismét kisbabát vár!