Ha az ukránok meg akarják merényelni O-t, akkor meg is teszik.
Tramp színjátéka után a " legnagyobb magyarra" is rá kell irányítani a figyelmet, mert hát ő sem akárki.
Teljesen mindegy, hogy Hadházy mennyire akad ki, ha jobbágy mentalitását megtartó csicska nép többségének ez kell. De majd 26-ban az új fidessszel áradunk...
Tényleg? Ő biztosan ismeri a hatáskörét, veled ellentétben, aki a magyar nép szolgálatára szerződött velünk és nem az elárulására, lejáratására az érdekeid mentén.
Hagyjuk már ezt a riogatást, évszázadok óta fertőzi az emberiséget ennek a vírusnak ilyen-olyan változata. Ezt is lazán kidolgozza a szervezetünk, ha mesterségesen nem erősítenek rá bizonyos érdekkörök.
Ez az ostoba politikai termék azt hiszi, hogy a negatív hátterével + a piperkőc megjelenésével valakivé vált.
A politikailag alulképzett követői ebben jól meg is erősítik, mert hiányzik a józan paraszti ész a segédmunkástól a professzorig. A királycsinálók pedig dörzsölik a tenyerüket...
Tényleg nagyon beszólt ez a kocsmai hőzöngő. Igaza is van, de kár, hogy a valódi ellenzék korábbi megállapításait plagizálta. Senki nem lepődött meg ezen, aki figyel, mert így szokta kábítani a hallgatóságát.
Ez a szennylappá vált sajtótermék nem ellenfél, ahogy Gy. fogalmaz, hanem ellenség.
Ezzel a förmedvénnyel túltesz a fidesz legocsmányabb lakájmédiáján is.
Előzetes felmérés, hogy kinek nem kell majd nyugdíjat fizetni? Valamelyik csókosnak jó biznisz lesz a vizsgálat. Aztán majd létrehoznak egy nemzeti vertikumot, ami szerint a temetést is kötelezően kiszervezik ugyanannak vagy vagy másik csókosnak.
Tramp színjátéka után a " legnagyobb magyarra" is rá kell irányítani a figyelmet, mert hát ő sem akárki.
Rossz ómen vagy.