vikingman
Több rendőr van Miskolc utcáin, mint amennyi látszik
Utcára küldtünk minden olyan rendőrt, aki a hivatali munka során nélkülözhető.
A miskolci Búza téri pályaudvarra és környékének rendezésére milliárdokra lenne szükség
A Búza téri pályaudvar átalakítása, a népkerti sporttelep eladása, a Volán társaságok privatizációja és még számos fontos kérdés terítékre került a Sárközi Györggyel, a Borsod Volán vezérigazgatójával készített interjú során.
Csaló fogyasztók, kontra magasugró leolvasók
Nagy vitát gerjesztett fórumunkon a Besurranó leolvasó - csukott kapu sem akadály!
23 milliós tó Debrecenben
Március végére elkészülhet az a hobbi tó, mely egy a nyugati városrészben később kialakítandó pihenőpark központja lesz.
Világrekord százas sprint
A Bugatti Veyron százas sprintje csekély 2,5 másodperc, amely immár csak az ezüstéremhez elég.
Amerikai rakétatámadás Pakisztánban - 10 halott
Legkevesebb tízen meghaltak, miután rakétatámadás ért egy tálib felkelők által használt épületet Pakisztán Kurram nevű részén - közölték helyi biztonsági illetékesek hétfőn.
Véget érhet a vendégmunkások korszaka?
A globális gazdasági recesszió az idén várhatóan megfordítja a keleti EU-országok munkavállalóinak Nyugat-Európa felé tartó áramlását.
Dengue-láz: eddig kilenc halott és egészségügyi szükségállapot Bolíviában
Az utóbbi évtizedek legsúlyosabb dengue-láz (magyarul: denge) járványa tört ki Bolíviában - közölték szombaton a dél-amerikai ország egészségügyi hatóságai.
Rekordnagyságú OTP-profit
A piacvezető hazai pénzintézet, az OTP csoport 2008-ban rekordnagyságú, 303,5 milliárd forint nyereséget ért el, igaz ebben 121 milliárd forint volt a Garancia Biztosító eladásából származó bevétel.
Ne módosíthassanak egyoldalúan a bankok
Túl sok bank van Magyarországon Róna Péter szerint.
Munkásgyűlésen a BorsodChem jövőjéről
Kormánytámogatás esetén hajlandó átgondolni a BorsodChem Zrt. vezetése a bejelentett csoportos létszámleépítési tervet.
Itt a válság? Irány a zaci!
Megváltozott a zálogházak ügyfélköre, egyre több vállalkozó fordul hozzájuk.
Magyarok! Harmadik királylányt! Harmadik királyfit!
Gyermekszeretőek a magyarok.
100 ezer forintért lehet kibérelni a Parlament éttermét
Kiadó az Országház egy éve elkészült étterme, igaz csak alaposan megválogatott csoportoknak - írja a Vasárnapi Blikk.
Vesztegetés miatt indult eljárás a saját zsebre dolgozó BKV-ellenőrök ellen
Vesztegetés miatt indított eljárást a rendőrség az ellen a négy BKV-ellenőr ellen, akiket szombaton fogtak el a Gellért téren, miután saját zsebre bírságolták meg az utasokat - tájékoztatta a Független Hírügynökséget vasárnapi közleményében a BRFK.
Csendes emlékmenetet szerveznek a veszprémi szurkolók
Az MKB Veszprém vasárnapi BL meccse előtt csendes emlékmenetet tartanak a veszprémi szurkolók a meggyilkolt Marian Cozma tiszteletére.
Ma döntenek a reformokról
Soron kívüli ülést tart vasárnap a kormány, amelyen a kabinet tagjai véglegesítik a kormányfő által már korábban beharangozott adó- és járulékrendszert érintő, foglalkoztatási és szociális átlakításokat.
Áram lesz a megrágott hamburgerből
Biogáz készül a McDonald’s éttermekben keletkező élelmiszerhulladékból és a nem értékesített selejtből.
Iskolai menza: Előbb fizetés, aztán ebéd
Néhány miskolci iskola változtatott az étkezési díjak befizetésének a határidején.
Nyugati média a miskolci „cigányproblémáról”
Nyugati hírcsarornáknak készít dokumentumfilmet egy forgatócsoport Miskolcon.
"Olaszliszkáról Kiskunlacházán át Veszprémbe vezetett az út"
"Embertelen, visszataszító, épp ésszel felfoghatatlan."
Mindenki leadta a vagyonnyilatkozatát
A parlament valamennyi képviselője és a törvény által meghatározott tisztségviselők is időben, vagyis hétfő este 8 óráig leadták vagyonnyilatkozataikat - tájékoztatta a Független Hírügynökséget az Országgyűlés mentelmi bizottságának munkatársa.
Dollármilliókat kér a szüzességéért
A 22 éves lány meg akarja mutatni, hogy a "szüzességnek még mindig van értéke", ezért bocsátotta aukcióba ártatlanságát.
Forgalmi rekordok a zálogfiókokban
A zálogházba jól öltözött negyvenes nő lép.
Új autókban a magyar rendőrök
Ford Focus, illetve Opel Astra típusú autókkal járnak a jövőben a magyar rendőrök.
Pornó szakította félbe a Super Bowl-t
Egy fél perces szexfilm jelenet szakította félbe a Super Bowl közvetítését vasárnap este az arizonai Tucsonban.
Patkány evett a gyerekekből egy moszkvai kórházban
Agresszív patkányok támadták meg a Moszkva-melléki Szerpuhov város gyermekkórházának betegeit.
Néhol „láthatatlan” a Viasat3
A hír igaz: több szolgáltató szüntette meg a csatorna műsorainak továbbítását.
Csődhullám Magyarországon
Idén januárban csaknem 1400 céggel szemben indult felszámolási eljárás, ilyenre még sosem volt példa Magyarországon - derül ki az Opten céginformációs szolgálat hétfői közleményéből.
Debrecenben is létesül szociális bolthálózat
Tavasszal Debrecenben is nyílhatnak szociális boltok – tudtuk meg Örvendi Lászlótól, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége megyei szervezetének elnökétől.