Igaz, egyelőre csak a T-Mobile árai láthatóak, náluk már előrendelhető az iPhone 4S. Azt láthatjuk, hogy az iPhone 4S-t nagyjából a tavalyi iPhone 4-árakon árulják, a legolcsóbb díjcsomagok esetében kicsit drágábban, a középső és felső csomagoknál viszont alacsonyabb árakkal. Olcsóbb lett az iPhone 4 is, a legutóbbi áresésre még egyet ráfejeltek. A táblázatban tehát az első oszlopban látjátok a tavalyi, bevezetéskori iPhone 4 árat, utána a most érvényeset, majd az iPhone 4S árakat. Ikon 400 két éve hűség esetében két árat tüntet fel a webshop, én az alacsonyabbat vettem. Az is tűnt logikusnak. A táblázat nem tartalmazza a 8 gigás iPhone 4 árakat, ezek természetesen kedvezőbben, mint a 16 gigás esetében, ezeket itt találjátok. A 64 gigás iPhone 4S árai itt vannak. Ezek a legmagasabbak, egy éves hűséggel a legkisebb csomaggal, ikon 200-zal 199. 990 forint a telefon. Dominóban az iPhone 4S 16,32 és 64 gigabájtos modellje 184. 00, 219. 990, 249. 990 forintba kerül. Listaáron 189. 700, 223. 300, 257. 600 forint az iPhone 4S, tárhelytől függően. Az iPhone 3GS-t továbbra is árulják, sok esetben - például egy középső ikon csomaggal két év hűség esetén - 0 forintért elvihető. Az iPhone 4S 16, az iPhone 4S 32, az iPhone 4 16 és az iPhone 4 32-t pedig a megadott linkeken.
Bréking: Itt vannak a magyar iPhone 4S árak
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Az eddigieknél is rejtélyesebbé vált az iráni elnök halálos helikopterbalesete, megszólalt egy szemtanú
- Csúnyán benézte az EP-vita kérdéseinél az MTVA, hogy melyik EU-s témákat tartják fontosnak az európaiak
- Ez a srác nem simán utcazenész, hanem utcazseni
- Több gép nem tudott leszállni Budapesten a város felett tomboló zivatarlánc miatt
Itthon
- 2024. May 21., 20:25
240 méter hosszú és métere 3 millióba került – Kitalálja, mi az?
Nagyvilág
- 2024. May 21., 20:57
Nukleáris fegyverek: Oroszország megkezdte a hadgyakorlatot – Tényleg a küszöbön a harmadik világháború
Nagyvilág
- 2024. May 21., 21:40
Erdogan: A török elnök félti a családokat az Eurovíziós Dalfesztiváltól
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 21., 08:20
Ágyúdörgés lesz ma a budai várban – Ne ijedjen meg
Itthon
- 2024. May 21., 06:20
Jégeső és viharos szél – Ismét bekeményít az időjárás
Itthon
- 2024. May 20., 16:25
Tompos Kátya erre a speciális kezelésre szorul – megszólal az orvos
Új hozzászólás