Nem elég a fali csatlakozós ŐRÜLET egy napra, most kiderült: az Apple az Egyesült Államokban iPhone-becserélősdi akcióba kezd. Az iPhone Reuse and Recycling Program a nevéből adódóan arra jó, hogy a régi, használt, a nagy nyugati dőzsölés és shakirás seggrázás közepette kukába dobott iPhone-októl értelmesebben szabaduljanak meg. Aki nem akar szarakodni az eBay-jel, beviheti a megunt iPhone 3G, 3GS, 4, 4S, 5 telefonját, és Gift Cardot kap érte. A kártya értéke attól függ, mennyire sérült a telefon, milyen állapotban vannak a gombjai, beázott-e, ilyesmi. Ezt azonnal be kell váltani egy másik iPhone-ra. A 9to5Mac forrásai szerint egy használt, jó állapotú iPhone 5-ért 250 dollár (57 ezer forint) körüli összeget, egy 8 gigabájtos iPhone 4-ért pedig 120-140 dollárt (27 ezer és 32 ezer forintot) kaphatunk. Itthon ennek kétszeresét lehet elkérni az apróhirdetések tanúsága szerint minkét modellért, szóval ne rohanjatok USA Apple Store-ba, ha eladnátok a készüléketeket. Aki például nagyon unatkozik, és az egy éve vásárolt iPhone 5-ösét cseréli be, elég rosszul jár. A 16 gigás kártyafüggetlen modell 650 dolláros ára helyett így még mindig ki kell fizetni 400-at. Én is pont most akarok megszabadulni a néhány hónapja garanciában cserélt, karcmentes iPhone 4-esemtől, akit érdekel, írjon. Csak úgy, mellékesen.

Forrás: Appleblog
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.