Pár hete megírtuk, hogy igazi sztárcsapat gyűlhet össze a második Jobs-mozi elkészítésére: a Walter Isaacson könyve alapján készülő film három jelenetet emelne ki az Apple alapítójának életéből, Aaron Sorkin lenne a forgatókönyvíró, David Fincher a rendező, akik már olyan filmeket készítettek együtt, mint a a Harcosok klubja, a Hetedik, vagy épp a Zodiákus, Jobs szerepére meg Christian Bale-t nézték ki, aki a legjobb Jobs lenne a Batman/Connor vérvonalból. Viszont most elkezdett recsegni az építmény, a filmet megrendelő Sony ugyanis elfogadhatatlannak tartotta Fincher fizetési igényét. “Tízmillió dollár nevetségesen sok” - mondta egy magát megnevezni nem kívánó forrás, aki szerint a Sony-nál azt is kifogásolják, hogy a rendező teljes kontrollt követel magának, nem hagy beleszólást a készülő moziba. “Nem a Transformerst vagy az Amerika kapitányt forgatja. Egyszerűen nem kérhet ennyi pénzt a feladatért” - tette hozzá ez a valaki. A források ugyanakkor nem zárták ki, hogy a rendező és a stúdió tovább tárgyalnak, hátha mégis sikerül megegyezni valahol egy tál meleg leves és 50 ezer dollár között.

Forrás: Appleblog
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.