Szombat-vasárnap még napos, hétfőn már csapadékos idő várható.

Áprilishoz mé ltó módon folytatódik a változékony idő. Szombaton és vasárnap napközben még száraz időre van kilátás, ám vasárnap estétől egy, a mediterrán térség felől érkező ciklon hatására csapadékosabbra fordul időjárásunk: hétfőn már borongós, csapadékos, sőt - a nyugati országrészben szeles időre számíthatunk.

Szombaton hajnalban nyugat többfelé számíthatunk ködfoltok kialakulására, ám ezek feloszlása után országszerte sok napsütésre, kevés felhőre, csapadékmentes időre számíthatunk. A délkeleti szél a Dunántúlon élénkülhet meg. Hajnalban igen hideg lesz, -1°C és 4°C, napközben 14-19°C közé melegszik a levegő.

Vasárnap eleinte szintén kellemes kirándulóidőre készülhetünk, a nyugati, délnyugati megyékben azonban az esti óráktól kezdődően már elszórtan számíthatunk esőre, záporesőre.  A Kisalföldön megerősödhet a légmozgás, másutt azonban mérsékelt marad a szél.  A minimumok 2 és 6°C, míg a csúcshőmérsékletek 16 és 20°C között várhatóak, a legmagasabb hőmérsékletekre a délkeleti megyékben élők számíthatnak. „Ha Húsvét napján esik, minden vasárnapon Pünkösdig eső fog esni, és változó időket várhatni” – tartja a népi mondás.

Hétfőn sokfelé kell számítani esőre, záporra, helyenként akár nagyobb mennyiségű csapadék is hullhat, a jelenlegi számítások szerint délen akár zivatarok is kialakulhatnak. A Dunántúlon az északi-északnyugatira forduló légmozgás akár viharossá fokozódhat, a nappali hőmérsékletek néhány fokkal visszaesnek, nyugaton helyenként akár 10 °C alatt, északon 10-12 °C közelében maradhatnak, míg délkeleten a 14-17°C-ot is elérhetik.

Jótanácsaink a húsvéti hétvégére tehát a következők:

- Amennyiben családi kirándulást tervezünk, vagy kisebb gyermekeinket egy állatkerti sétára vagy egyéb szabadtéri rendezvényre szeretnénk elvinni, ezt szombaton vagy vasárnap tegyük.
- Húsvéthétfőn a hölgyeknek kár elmenekülniük a szóda- vagy kölnivízzel „támadó” locsolkodók elől, hiszen odakint jó eséllyel elázhatnak majd az esőtől. :)

Kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván az Időkép.hu csapatának nevében:
Kurunczi Rita
meteorológus - Időkép.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.