Hiába kérlelték a kalauzt, nem szállhattak le Budapesten. A vészféket senki nem merte meghúzni.

Nem engedte leszállni a félretájékoztatott utasokat a MÁV – 15 perc helyett órákig utaztak
Fotó: MÁV

Rengeteg kérdést felvet az a hétfői eset, amit a 444.hu írt meg az Utazó Majom blog beszámolója alapján. A baj akkor kezdődött, amikor hétfő délután baleset történt Budapest határában, és jól megkavarta a járatokat.

Az egyik utas azt panaszolta, semmiféle hivatalos tájékoztatást nem kapott arról, hogy a vonat a megszokott 15 perces út helyett 200 kilométeres kerülőt fog tenni, és a Nyugatiból Kőbánya-Kispest helyett Szolnokra közlekedik a szerelvény. A vonat más állomáson nem állt meg, és hiába kérlelték a jegyvizsgálót, hogy még Budapest területén leszállhassanak, végig kellett utazniuk felesleges száz kilométereket.

A mosdó ablakán ugrott ki

Egy másik férfi, aki mellesleg brókerként dolgozik, néhány hete hasonlóan járt, de ő nem hagyta annyiban. Öltönyben és nyakkendőben, a mosdó ablakán ugrott ki, amikor a vonat lassított. 

Ez a magyar vonatközlekedés 2017-ben. Érdemes párhuzamba állítani a múlt heti esettel, amikor egy japán vonatjárat üzemeltetője 20 másodperc miatt esedezett az utazóközönség bocsánatáért.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szép új világ
Azért még rátehetett volna egy lapáttal a MÁV! Ki kellett volna fizettetni az utasokkal a pótjegyet meg a büntetést, mert a nyakam rá, hogy senkinek sem volt Szolnokig érvényes menetjegye.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
És akkor csak a MÁV a hibás,nem az a sok hülye aki nem húzta meg a vészféket???
szép új világ
Azért még rátehetett volna egy lapáttal a MÁV! Ki kellett volna fizettetni az utasokkal a pótjegyet meg a büntetést, mert a nyakam rá, hogy senkinek sem volt Szolnokig érvényes menetjegye.
quadrocopter
Nem érdekes, az a lényeg, hogy a MÁV-vezérek szépen hazacipelik a havi milliós nyomorukat!
wagabund
hív a vasút, vár a máv!

fiatalok gyertek ide dolgozni! biztos, boldog jövő!
Lepényleső
Rend a lelke mindennek? No de akkor most rendetlenségről,vagy lelketlenségről beszélhetünk?
wpym
Kozolni kellett volna a kerulo utiranyt es hagyni, hogy leszalljon, aki szeretne. Errol ennyit.

Ami Tokos vagy inkabb Lokott Karolyt illeti, nos o nem tokos, hanem hulye. Most szerencseje volt, de legkozelebb nem biztos, hogy az lesz...

A japan vasutat pedig nem kellene a magyar, elso vh-us, mozgo kozlekedesi muzeumhoz hasonlitani; ez nagyon nem szerencses.
magyarbakancs
mit panaszkodtok ismerd meg hazádat Hív a vasút vár a MÁV.!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.