Már a K&H ügyfelei is használhatják az Apple Pay-t

Szerdától a K&H Bank ügyfelei részére is elérhetővé vált, hogy az iOS rendszerbe integrált Apple Pay szolgáltatásba regisztrálják a bankkártyájukat, és ezzel a bankkártyájuk nélkül, csupán a telefonnal tudjanak fizetni a terminálhoz érintéssel.

Az Apple Pay már elérhető az Erste és a Gránit Banknál is - GSMring

Miután az OTP májusban elérhetővé tette az Apple Pay-t, az itthoni bankok többsége jelezte, hogy nálunk is adott lesz majd a szolgáltatás, van ahol még idén, de akad olyan bank is ahol csak jövőre.

Elérhető az Apple Pay Magyarországon - mutatjuk hol és hogyan használhatod

A múlt héten már lehetett hallani, hogy hamarosan megérkezik az Apple Pay Magyarországra.

Hitelkártyát kaphatunk az iPhone mellé?

Már korábban is hallhattunk róla, hogy az Apple azt tervezi, hogy telefonunkat hitelkártyaként is tudjuk majd használni, de ez eddig csak mítosznak tűnt, egészen mostanáig.