Fojtogatta, hasba rúgta és megöléssel fenyegette tízhetes terhes feleségét egy 28 éves férfi Szolnokon. Az elkövetőt súlyos egészségromlást eredményező testi sértés bűntettének kísérlete miatt állítják bíróság elé, a Szolnoki Járási Ügyészség letöltendő szabadságvesztést kért a férfira.
Lánczi Rajmund a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője a lapnak küldött közleményében azt írta, a férfi 2023 januárjában részegen összevitatkozott terhes feleségével. A vita elfajulását követően, a feldühödött férfi belenyomta a nő fejét a fürdővízbe, nekilökte a fürdőszobaszekrénynek, majd két kézzel rálökte a vécére. Ezután a nyakát megragadva fojtogatni kezdte, miközben azzal fenyegette, hogy megöli. Ekkor egy közös ismerősük közbelépett, aki szintén a lakásukban volt – számolt be a 24.hu
Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészség Fotó: Facebook
A férfi azonban később újra vitatkozni kezdett, ismét fojtogatni kezdte a terhes nőt. Az ismerős próbálta lefogni a támadót, aki azonban kiszabadult a fogásból és ököllel többször combon vágta az állapotos feleségét. Végül ismerősüknek sikerült lefogni az agresszív férjet, így a felesége riasztani tudta a rendőröket. Miután a férj ismét kiszabadult a szorításból, a földre rántotta a feleségét, majd kétszer hasba is rúgta úgy, hogy tudatában volt a nő tízhetes terhességének.
A megvert nő nyolc napon beül gyógyuló sérülést szenvedett, azonban a fizikai bántalmazás és a pszichés trauma elvetélést is okozhatott volna, így súlyos egészségromlást eredményező testi sértés bekövetkezésének reális esélye állt fenn. Az ügyészség letöltendő szabadságvesztést kért az elkövetőre.
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás