Megnyílt a chococo csokoládéüzlet, a „3,000 csokoládé” háza

Budapest, illetve az egész ország nagy örömére megnyílt a chococo csokoládérium- és csokoládéüzlet, ahol több mint 3,000 féle csokoládékészítmény várja az érdeklődőket.

Fogyókúra mellé egyél csokit!

Jó hír a csokirajongóknak: kutatók szerint lehet fogyni napi pár kocka édesség fogyasztása mellett is.

Tűz: odalett az idei csokimikulás és szaloncukor készlet

Leégett éjjel a salgótarjáni csokoládégyár, a teljes raktárkészlet odaveszett, köztük az összes csokimikulás és szaloncukor, amit az idei szezonra gyártottak.

Videó: itt a világ legdrágább desszertje, 7,5 millió egy adag

Elkészítette a világ legdrágább desszertjét egy brit étterem, 22 ezer angol fontba, azaz átszámítva nagyjából 7,5 millió forintba kerül majd, már ha egyáltalán lesz valaki, aki megrendeli.

Csokoládé édenkert nyílt Budapesten kézműves csokikkal

Csokoládé szépségversennyel nyitott meg a chocoMe első bemutatóterme a XIII.

A hagyma veri a csokoládét, a sört, a burgonyaszirmot

A hagyma adja a “legboldogabb” étélményt – legalábbis a briteknek -, megelőzi még a csokoládét és a burgonyaszirmot is.

Csokoládés kocka

Ez a nagyon finom csokoládés kocka nálunk mindig, mindenkit levesz a lábáról.

Videó: megnyílt, ilyen az Édes Napok csokoládéfesztivál a Várban

Megnyitott az Édes Napok fesztivál a Várban, vasárnapig minden a csokoládéról szól.

Csokival az izmokért

Az étcsokiban és a kakaóban található egyik anyag egereknél hasonlóan erősítette az izmokat, mint az edzés - idézte csütörtökön amerikai kutatók megállapítását a The Daily Telegraph brit napilap hírportálja.

Édes Napok: csokoládé fesztivál a Budai Várban most hétvégén

Bonbonkészítés, csokoládé-bor kurzus, Csokoládé Múzeum, szakmai workshopok, este swing, soul, funky koncertek és buli - ezeket ígérik a szervezők az első Édes Napok fesztiválra.

Kukorica, banános sör és csokoládé - hétvégi gasztro programajánló

Augusztus utolsó hétvégéje valószínűleg a hőség miatt lesz emlékezetes a legtöbb embernek, de ha neked már eleged van a strandolásból, akkor választhatsz a gasztro programok közül is.

Hogy tesz csodát s csokoládé?

Végre lelkiismeret-furdalás nélkül nyúlhatnak a nő a csokoládé után, egy cég ugyanis olyan termékkel állt elő, amely gyulladáscsökkentő összetevőinek – a barátcserjének és az áfonyának köszönhetően – enyhíti a menstruációs fájdalmakat.

Édes hétvége: pár nap múlva jön a Csokoládé Fesztivál - VIDEÓ

Ha Szerencs, akkor csokoládé, legtöbbünknek ez jut róla eszébe először.

Ötödével drágul a csokoládé pár héten belül

Nagyjából 20 százalékos áremelés jön még a nyáron - erre számítanak az Európai Édesipari Szövetség.

Irány Wonka – a csokoládék és a jó borok házassága

Ez a Wonka nem az a Wonka, bár kétségtelen, hogy vannak közös vonások.

Csokoládémúzeumi praliné túra

Tegyen velünk egy utazást a mennyei ízek világába, a finomságok városába.

Nagy NASIhoroszkóp! Mit egyél csoki helyett?

A modern kor egyik nagy vívmánya a határtalan választék rágcsálnivalókból.

Lemondani a csokiról? Tévedés! Felesleges...

Szereted a fekete csokit?

Óvakodjatok azoktól, akik nem szeretik a csokoládét!

Óvakodjatok az olyanoktól, akik nem szeretik a csokoládét!

Te tudod, mit eszel? Mi a különbség a mű és a valódi között?

Kakaóbab a csokoládégyártás alapja.

Édes napok jönnek, végre lesz csokoládé fesztivál is Budapesten

Ha gasztronómiai fesztiválokról van szó, akkor a magyaroknak nem lehet okuk panaszra, szinte minden hétvégére jut 2-3 ilyen.

Szilvás csokoládétorta

Ha egy kis kényeztetésen töröd a fejed, lepd meg a családot ezzel a finomsággal.

4 tény és tévhit a csokoládéról!

A WebMD oldalain megjelent tanulmánnyal kapcsolatban a szakértők számos kérdést fogalmaznak meg.

Házi készítésű termékek

Házi készítésű, természetes alapanyagú termékek.

Honnan tudod, hogy egy csoki igazi vagy mű? Megmutatjuk!

Csokoládé.

A világ 5 legdrágább csokoládéja

A csokoládé csábítóan édes íze olyan, akár a mennyország érintése a szájpadlásunkon.

Miért egyél csokoládét? Egy ütős érv mellette!

A csokit anélkül is szeretjük, hogy tudnánk, milyen jók az élettani hatásai.

Te képes vagy leküzdeni a csokifüggőséget?

Egy új ausztrál tanulmány szerint csak úgy lehet felvenni a harcot a csokoládéfüggőség ellen, ha elfogadjuk a tényt, hogy csokifüggők vagyunk, és megtanulunk együtt élni a vágyakozással.

Alpesi keksz a magyar Alföldön!

Kipróbáltuk, vajon az alpesi legelőkről milyen keksz gurulhatott le a lankás domboldalon…

Csokoládé bolt körkép – Rózsavölgyi Csokoládé Bolt

Felkerestük az általunk célba vett második csokoládé boltot, ahova már úgy mentünk, hogy volt tapasztalatunk, egy képünk arról, mire is számíthatunk.