Judka

A zombigyilkos most papírt gyárt

Valószínűleg kevesen tudják, hogy a Woody Harrelson gyakorlatilag gyermekkora óta nagy figyelmet szentel az erdők védelmének.

Így fog kinézni a Föld, amikor elolvad a jég

A jégtakaró olvadása gyorsabban, és egyre nagyobb mértékben emeli meg a világ tengereinek szintjét.

Szövetek és vér a szeméttelepeken

Emberi szövetek, gyógyszermaradványok, kísérletekben használt állatok tetemei, szennyezett orvosi öltözékek is megtalálhatók a kínai szeméttelepeken, mivel az infrastruktúra nem tud lépést tartani a törvényekben meghatározott mennyiségekkel és szabályokkal.

Ismeretlen baktériumfajt azonosítottak két űrhajó-szerelőcsarnokban

Ezekben a nagytisztaságú csarnokokban szerelik össze az űrhajókat és az űrszondákat, hogy a műveleti területen a szennyeződés minden formáját megelőzzék, hiszen ezek zavart okozhatnának a Földön kívüli élet utáni kutatás során.

Így haltak ki az erdők

A vizsgált időszak alatt 2.230.000 négyzetkilométer erdő tűnt el és 800.000 négyzetkilométernyi jött létre.

Fogyasztás ≠ boldogság

2013 decemberétől lehetőség nyílik a fogyasztói visszajelzésekre a döntéshozók felé.

60 éven belül elfogy a talaj

A termőtalaj ötven-hatvan éven belül egészen egyszerűen eltűnik, világméretű élelmezésügyi és társadalmi krízist teremtve elő.

Pisit gyűjtöttek Hollandiában

Pisit gyűjtöttek Hollandiában - Amszterdam vízműve, a Waternet ideiglenes piszoárokat állított fel a város egyik terén, hogy vizeletet gyűjtsön az adakozó kedvű férfiaktól, hogy a befolyt anyagból műtrágyát készítsen.

Radioaktív szemétsziget közelít az USA felé

Az Amerikai Egyesült Államok felé tart egy Texas méretű szemétsziget, amelynek alkotórészei még 2011-ben a japán cunami idején kerültek a Csendes-óceánba.

60 nap alatt lebomlik és még divatos is

60 nap alatt lebomlik és még divatos is - mi az?

Kihalt a falu, 30 év múlva feltámadt

Az 1950-es években még 250-300 lelkes falut 1970-re utolsó lakója is elhagyta.

A világ legidősebb lénye klónozza magát

Nemcsak a kora, hanem a kiterjedése és a súlya is figyelemreméltó.

Vancouverben nem a földre, hanem újrahasznosításra kerülnek a cigicsikkek

A már Magyarországon is jelen levő amerikai TerraCycle által kezdeményezett csikkgyűjtő és -újrahasznosítási mozgalom új projektjétől a városvezetés azt várja, hogy segítségével a közterek és nyilvános helyek egyaránt tisztábbak, élhetőbbek lesznek.

Fukusimánál üzemel a világ első szélerőműve

A Naraha városától 20 kilométerre, a tengeren működő szélkeréktől egy úszó transzformátorállomáson és víz alatti vezetékeken keresztül jut el az áram a szárazföldre, a 2011-ben szökőár sújtotta Fukusima prefektúrába.

Nyugaton erdőben vannak az óvodák

Kaland, szabadság, játék, sár, rovarok – vonzó szavak egy 3-6 év közötti gyerek számára.

Most haltak ki az orrszarvúk

Hivatalosan is kihalttá nyilvánították a nyugati fekete rinocéroszt, amelyből az utolsó élő példányt 2006-ban látták.

Albert Einstein felgyulladt

A Föld sűrűbb légkörébe érve látványosan elégett.

Kátyúmentes utakat ígér a MOL - gumiból

A MOL két és fél éve kísérletezik a gumibitumennel.

Örökre rejtély marad a görbe erdő?

Van egy apró falu Lengyelország északnyugati részén, ami arról nevezetes, hogy ott található a helyiek által „Görbe erdőnek” nevezett facsoportosulás.

Ingyen kaptak tököt a fővárosiak

Rettenetesen menő a bécsi Főkefe: Hatezer saját termesztésű hokkaido tököt osztottak szét a bécsi köztisztaságiak azok között, akik Halloween napján, 16 óra után adtak le hulladékot a 19 szeméttelepük valamelyikén.

A vécélehúzásokat is szabályozná az EU

Az uborkák görbesége után most a vécék öblítésekor eltávozó vízmennyiség kérdése foglalkoztatja az Európai Bizottságot, amely a probléma kapcsán ökocímkével szándékszik ellátni azokat a vécéket és piszoárokat, amelyeknek a vízfogyasztása a meghatározott kritériumoknak megfelel.

Gyomorforgató - Csatornaüledékből készítenek sütőolajat Kínában

Mérhetetlenül undorító videó háborgatja az internetezők gyomrát tegnap óta.

Megvan, mi vezetett az izraeli birodalmak bukásához

Megvan, hogy miért omlott össze a Hettita Birodalom, Egyiptomban a fáraók birodalma, a görögöknél a mükénéi kultúra, a ciprusi királyság, a szíriai partvidéken az Ugarit birodalom és az egyiptomi fennhatóság alatti kánaánita városok Izrael földjén.

Erzsébet-utalvánnyal fűtenek Tiszaigaron

A szegény sorsú település általános iskoláját az Erzsébet-utalványokkal fűtik fel elviselhető melegre.

Megtámadtak egy minisztert a tüntetők!

Tüntetők egy csoportja betörte a kulturális miniszter autójának szélvédőjét.

Állatkínzás! Internetes cicakölcsönző nyílt!

Az ötletgazdák elsősorban az egyedül élőkre számítanak, akiknek átmenetileg a cicák jelenthetnének társaságot.

Újabb világhírű magyar találmány!

Aranyérmes magyar találmány segíthet az energia tárolásában.

Sokkolta a kutatókat a saját kísérletük

"Az eredmény sokkolt minket.

Ha bringázol, holnap ingyen túrórudit kapsz!

Országszerte péksüteménnyel, gyümölccsel és egyéb finomságokkal várják a kerékpárosokat csütörtökön és pénteken reggel a Bringázz a munkába!

Két év börtön jár a "lomizásért"!

A Fővárosi Önkormányzat tegnapi közleményében figyelmeztet arra, hogy az új hulladéktörvény értelmében a "lomizók" tulajdonképpen az FKF Zrt.-t lopják meg, így akár két év börtönt is kaphatnak.