Olvasószerkesztő
A DK szerint, a kormány elárulta a családokat
A Demokratikus Koalíció alelnöke szerint a kormány elárulta a magyar családokat és "a haverkodó cégeknek" kedvezett azzal, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tavaly 637 milliárd forintot meghaladó, behajthatatlannak ítélt követelésről mondott le.
Csikos Sándor-estet rendeznek pénteken Debrecenben
Csikos Sándort, a nemrég Magyarország Kiváló Művésze díjjal kitüntetett színészt, rendezőt, tanárt köszöntik kollégái, tanítványai, pályatársai május 19- én pénteken, a Csokonai Színház Nagyszínpadán.
Eurovíziós Dalfesztivál - Portugália nyert, Pápai Joci nyolcadik
A portugál Salvador Sobral nyerte Amar Pelos Dois című dalával az Eurovíziós Dalfesztivált vasárnapra virradóra Kijevben.
Kósa szerint, egyre elfogadottabb lesz a magyar migrációs politika
(...) Egyre elfogadottabb lesz a migrációt megállító magyar álláspont az európai bevándorláspolitikában - mondta Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió 180 perc című műsorában kedd reggel.
Aláírásgyűjtés: mégsem állítanak Horthy-szobrot Perkátán
(...) Hétfőre változott a helyzet, a Függetlenek Perkátáért Egyesület aláírásgyűjtésbe fogott.
Az MTK nyerte a női BL-t
Idegenbeli váratlan sikerét követően az MTK nagy meglepetésre másodjára, hazai pályán is 1-0-ra legyőzte a JET-SOL Liga női labdarúgó NB I döntőjében a címvédő Ferencvárost, így története hetedik bajnoki címét ünnepelheti.
Hadházy: miért titkolózik a Klebelsberg Központ?
Hadházy Ákos, az LMP társelnöke egy, a Klebelsberg Központ által bonyolított 10 milliárd forintos informatikai fejlesztés részleteire kérdezett rá az interpellációk során az Országgyűlés hétfői ülésén.
Bayer Zsolt a tőle megszokott stílusban fenyegette a Népszava újságíróját
A Népszava munkatársa, Zsidai Péter Bayer Zsolt után érdeklődött az I. kerületi önkormányzatnál, de nem járt sikerrel, Bayer publicisztikában adott hangott véleményének: "Tudomásomra jutott, hogy a Népszava "újságírója", bizonyos Zsidai Péter megkereste az I. kerületi önkormányzatot azzal a kérdéssel, "van-e Bayer Zsoltnak,...
Egészen a hét végéig maradnak a kora nyárias napok
Kedden már nem nyugaton, hanem főképp a középső tájakon alakulhat ki zápor, zivatar, ezt követően viszont országszerte száraz, egyre melegedő időre számíthatunk.
Idén is lesz Debrecenben Mézeskalács Fesztivál, immáron a 10.
A programsorozat a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum és Debreceni Irodalom Háza udvarán várja a látogatókat május 20-21-én.
Vadai Ágnes felszólította a Honvédelmi Minisztériumot
A Demokratikus Koalíció alelnöke arra szólította fel a Honvédelmi Minisztériumot, hogy ne vitorlás hajók beszerzésére, hanem a katonák körülményeinek javítására, felszerelésük megújítására költsön.
A MASZSZ szerint, a dolgozói szegénység leküzdéséhez béremelésekre van szükség
A dolgozói szegénység leküzdésére további béremelésekre van szükség - mondta Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón a Policy Agenda által második alkalommal publikált létminimum számításokra reagálva.
Elköltöztetik a fóti gyermekotthon lakóit Mészáros Lőrinc érdekeltsége miatt?
A Párbeszéd Magyarországért társelnöke arra kéri a kormányzatot, hogy ne zárják be a fóti gyermekotthont, és az ott élő gyermekeket ne telepítsék át más városokba, mert szerintük azokban rosszabb körülmények között élnének.
Fidesz: Magyarország nem kíván változtatni a migrációs álláspontján
Bármilyen határozatot fogad el az Európai Parlament a hét közepén, Magyarország nem kíván változtatni a migrációról képviselt álláspontján - jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
LMP: az össze képviselő álljon ki a gyűlöletkeltés ellen!
Az LMP továbbra is azt várja a parlamenti pártoktól és az összes országgyűlési képviselőtől, hogy ne csak együtt fogadják el, de közösen is jegyezzék azt a politikai nyilatkozatot, amelyben a gyűlöletkeltés, a gyűlöletbeszéd és a gyűlöletre uszítás ellen emelnének szót.
A külföldi sajtó lesújtó véleménye a magyar kormányfőről
A kormány Állítsuk meg Brüsszelt!
Orbán Viktor nótát énekelt a kínaiaknak – Videó!
A Fehérvári huszárok felejthetetlen előadása után a magyar miniszterelnök ismét nyilvánosan énekelt, ezúttal Pekingben.Meglepetéspartnere Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter volt, akinek a nótás énje eddig kevésbé került reflektorfénybe.
Nem tudhatjuk, mennyi adóforint ment Felcsútra
A szervezet hatéves gyakorlattal szakított, korábban ugyanis mindig közzétették, hogy adott időpontban mennyi adóforintot hívtak le a jóváhagyott keretből az egyes sportszervezetek.
Döntetlent játszott a DVSC a Ferencváros otthonában
A bajnokság hajrájában járunk, és a DVSC szombaton a címvédő Ferencváros otthonában vendégszerepelt.
A költségvetés és az adócsomag lesz a téma hétfőn a Parlamentben
Az Országgyűlés jövő héten kezdi tárgyalni a 2018-as költségvetésről szóló törvényjavaslatot, a képviselők összesen 30 órában fejthetik ki véleményüket a kormány előterjesztéséről, a hatnapos ülésen emellett terítékre kerül még a kabinet adócsomagja is.
Mészáros Lőrinc Brüsszelből meg a Brüsszel-ellenes kampányból is kapja a százmilliókat
Mészáros Lőrinc rengeteget veszítene, ha barátja, Orbán Viktor tényleg megállítaná Brüsszelt.
Jöhet a 12 csapatos női vízilabdatorna az olimpián
Az európai úszószövetség (LEN) támogatja, hogy az eddigi nyolc helyett 12 női vízilabda-válogatott szerepeljen az olimpián.
Inotai András szerint, vége a pávatáncnak
Nem Brüsszel, hanem a kormány lökheti Európa perifériájára Magyarországot az MTA Világgazdasági Kutató Intézetének volt igazgatója szerint.
Sermer Ádám: Legalizálni kell a kannabiszt
A Magyar Liberális Párt szerint kiürült minden ellenérv a kannabisz legalizálása ellen, amellyel stabil és jelentős állami bevételeket is szerezni lehet.
A Párbeszéd szerint, titkolózik a kormány a Kövér-gárda felfegyverkezési terveiről
Szabó Tímea a Párbeszéd országgyűlési képviselője hiába kérdezte Pintér Sándor belügyminisztert, a kormány továbbra is ködösít arról, hogy mennyi tömegoszlató fegyvert kívánnak vásárolni az Országgyűlési Őrség számára.
Fidesz-frakció: Botka tisztázza magát
Közlemény – Reagálás Botka László nyilatkozatára.
LMP: hozzák előre a nyugdíjemelést!
Az LMP felszólította a kormányt, hogy hozza előre a novemberre tervezett nyugdíjemelést, továbbá emelje 50 ezer forintra a nyugdíjminimumot a jelenlegi 28.500 forintról.
Rugó- és stabilizátorgyártó üzem épül Debrecenben
Rugó- és stabilizátorgyártó üzemet épít Debrecenben a thyssenkrupp, a 11 milliárd forintos, 14 hónap alatt elkészülő zöldmezős beruházás helyszínén pénteken jelképesen megtették az első kapavágást a cég képviselői.
Novák Katalin: jövőre több mint 36 milliárd forint jut a bölcsődékre
Jelentősen emelik a bölcsődék finanszírozását jövőre, a 2018-as költségvetésben két és félszer akkora összeg áll majd rendelkezésre: az idei 16,5 milliárd forinthoz képest 36,6 milliárd forint - jelentette be az Emmi államtitkára Novák Katalin, szombaton Budapesten, a Ringató egyesület családi napján.